Főmenü megnyitása

Módosítások

a
clean up, replaced: {{commons| → {{commonskat| AWB
 
== Életpályája ==
 
=== Gyermekévei ===
[[Fájl:Rimski korsakov birthplace.jpg|260px|bélyegkép|A tyihvini szülőház]]
Szentpéterváron gyakran járt koncertekre, amelyeken megismerkedett [[Ludwig van Beethoven|Beethoven]] és [[Liszt Ferenc]] zenéjével, de leginkább [[Mihail Ivanovics Glinka|Glinka]] művészete hatott rá. Ebben az időszakban kezdett komponálni. Addigi zongoratanára, Ulich, úgy döntött, hogy a neves pedagógusra, [[Théodore Canillé]]ra bízza a fiatalt. Canillé szintén Glinka nagy rajongója volt, és ez határozta meg zenei ízlését is. Rimszkij-Korszakov 1861-ben teljes figyelmét hadi tanulmányainak szentelte, és csak vasárnaponként járt el Canilléhez, mert bátyja szerint már kellően jól zongorázott.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=16-17}}</ref>
 
1861-ben Canillé bemutatta [[Milij Alekszejevics Balakirev]]nek, aki révén megismerkedett [[Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij]]jal, [[Cezar Antonovics Kjui]]val és [[Vlagyimir Vasziljevics Sztaszov]]val. A találkozás az új orosz iskola vezetőjével és tanítványaival felébresztette benne az ambíciót, hogy sokkal komolyabban tanulmányozza a művészetet. Balakirev művészeti összejöveteleket szervezett, amelyeken elemezte a közösen meghallgatott műveket, megmagyarázta a formai építkezést és a hangszerelést. Rimszkij-Korszakovot is ő beszélte rá arra, hogy vegye komolyabban a zenét, és azt tanácsolta, próbáljon komponálni egy szimfóniát.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=17}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== Világ körüli úton ===
1862-ben meghalt Andrej Petrovics, az apa. A család élére Voin Andrejevics lépett, az idősebb fiú, akit a Tengerészeti Akadémia igazgatójává léptettek elő. A család így végleg Pétervárra költözött. Nyikolaj Andrejevicsnek hamarosan búcsút kellett vennie családjától, barátaitól, többek között Balakirevéktől, mert a Tengerészeti Akadémia elvégzése után világ körüli útra indult. Két-három évig utaznia kellett, mert a tiszti rangot csak így nyerhette el. 1862 őszén indult útnak. A hajó, amelyen szolgált, bejárta a [[Balti-tenger]]t valamint [[Anglia]] kikötőit. Az utazás során Rimszkij-Korszakov befejezte az első [[Szimfónia|szimfóniáját]], amelyet még Balakirev mentorálása mellett kezdett el írni. A komponálást zongora nélkül végezte, és a darabot szinte taktusonként küldte el Balakirevnek, aki kijavította a hibákat és tolmácsolta véleményét.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=18}}</ref>
 
Rövid [[kronstadt]]i tartózkodás után egy [[Amerikai Egyesült Államok|Amerikába]] induló hajóra szállt. Az [[Atlanti-óceán]]on való átkelés volt életének egyik legnagyobb élménye, amely művészetén is nyomot hagyott. Az óceán kék és zöld színei és elbűvölő varázsa, az erős színhatások a későbbiekben zenéjének egyik alapvető jellegzetességévé váltak. Észak-amerikai tartózkodása az [[amerikai polgárháború]] idejére esett. [[New York]]ból [[Rio de Janeiro|Rio de Janeiróba]] utazott, majd a [[Brazília|brazil császárok]] rezidenciáját látogatta meg [[Petrópolis]]ban. Két hónap múlva tért vissza Európába, a [[Francia Riviéra|francia Riviérára]], ahol még egy ideig elidőzött, és csak 1865-ben tért vissza Pétervárra.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=19-20}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== Az orosz ötök társasága ===
Az Ötök csoportjának ideálja [[Liszt Ferenc]] volt, nem annyira alkotásai, mint inkább magatartása miatt. Őket is ugyanaz vezérelte, mint Lisztet: az új keresése. Liszt is felismerte az Ötök törekvéseinek jelentőségét, és elismerően nyilatkozott munkájukról. Nagy hatással volt Rimszkij-Korszakovra [[Richard Wagner|Wagner]] munkássága, akitől kezdetben idegenkedett, de a ''[[A Nibelung gyűrűje|Nibelung gyűrűje]]'' tetralógia meghallgatása után elragadtatta a [[Romantika|romantikusan]] áradó zene dallamvilága.
 
Ezekben az években volt tehát a legszorosabb az Ötök együttműködése. Ezt a kort gyakran az új [[orosz zene|orosz zeneművészet]]művészet hőskorának nevezik. Rimszkij-Korszakov ebben az időben komponálta a ''Nyitányt orosz témákra'', a ''Szerb fantáziát'', a ''Szadko'' [[szimfonikus költemény]]t, az ''Antar szimfóniát'', [[románc]]ainak első sorozatait és ''[[A pszkovi lány]]'' című operát. Ezek a művek még Balakirev hatását mutatják, de már mutatják Rimszkij-Korszakov gyors művészi fejlődését is.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=23-26}}</ref>
 
Egy évvel az ''I. szimfónia'' bemutatója után, 1866 decemberében, ugyancsak Balakirev mutatta be a ''Nyitányt''. A népdalok iránti érdeklődés is Balakirev hatása: az Ötök vezére ugyanis 1866–1867-ben népdalokkal foglalkozott. Nagy érdeklődéssel kísérte a [[szláv népek|szláv]] mozgalmakat, és minthogy 1867 tavaszára szláv vendégeket vártak, tiszteletükre Balakirev koncertet rendezett. Ez alkalomra írta Rimszkij-Korszakov ''Szerb fantáziáját''. A komponálásban őt nem a fanatikus szláv lelkesedés vezette, hanem az, hogy Balakirev gyönyörű témákat keresett számára.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=25-26}}</ref>
 
Következő műve a ''Szadko'' volt, amelyet előzőleg barátja, Muszorgszkij akart megkomponálni. Balakirev hatására Muszorgszkij azonban átengedte a tervet Rimszkij-Korszakovnak, aki 1867-ben hozzá is látott a munkához. Ez volt tulajdonképpen az első önálló műve, hiszen a többiek segítsége nélkül írta meg. Ebben tűnnek fel először a világ körüli élményei, sőt már ebben a költeményében jelentkezik az a sajátos hangsor, amely a későbbi műveiben is feltűnik, és amellyel a fantasztikus, félelmetes világot akarta bemutatni.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=26-27}}</ref> 1868-ban komponálta ''II. szimfóniáját'', aminek az ''Antar'' nevet adta. Ezen a művén erősen érződnek a [[Hector Berlioz|berliozi]] [[romantika]] jegyei, hiszen a zeneszerző ebben az időben ismerkedett meg a nagy francia zeneszerző munkásságával.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=27}}</ref><ref name=ClassicalNet/> <ref>{{opcit|n=Schönberg|o=357-360}}</ref>
 
===''A pszkovi lány''===
Az 1868-as évben egy másik jelentős munkához is hozzákezdett, első operájának, ''[[A pszkovi lány]]nak'' a megírásához, [[Lev Alekszandrovics Mej]] színdarabja nyomán. A művet csak négy évvel később fejezte be. Az ősbemutató 1873. január 13-án zajlott le a [[Mariinszkij Színház]]ban. A darab kedvező fogadtatásban részesült, de csak néhány előadást ért meg. Rimszkij-Korszakov [[Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij|Muszorgszkijt]] követte, amikor első operájának komponálása során a szöveg valósághű ábrázolását tartotta szem előtt. ''A pszkovi lány'' is tele van kaotikus tömegjelenetekkel, de Rimszkij-Korszakov Iván cárja nem hatol olyan lelki mélységekbe, mint Muszorgszkij ''[[Borisz Godunov (opera)|Borisz Godunovja]]''. A főbb szereplők monológszerű magánjeleneteket kaptak, a zenei alapszövetet áthatja az orosz folklór világa.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{cite book|last=Boyden|first=Matthew|title=Az opera kézikönyve|pages=350-351}}</ref><ref>{{cite book|last=Winkler |first=Gábor|title=Barangolás az operák világában|pages=2085-2088}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== Függetlenedése Balakirevtől ===
[[Fájl:Mily Balakirev.jpg|190px|bélyegkép|[[Milij Alekszejevics Balakirev]]]]
Az 1870-es években művészete új korszakba lépett. Ezt két esemény indította el: Balakirevtől való függetlenedése, majd lassú elhidegülése, valamint pedagógiai munkásságának megkezdése. Közte és Balakirev között a viszony már az 1860-as évek végén megromlott, ennek oka elsősorban Balakirev volt, aki nem akarta tudomásul venni, hogy tanítványa felnőtt és önálló utat próbál találni. Továbbra is atyáskodni akart Rimszkij-Korszakov felett, de egyre erőteljesebb ellenállásba ütközött. Rimszkij-Korszakov korábbi odaadó, feltétlen tisztelete lassan kritikus magatartássá változott. A viszony tovább mérgesedett, amikor az addig [[Szabadgondolkodó|szabadgondolkodó]] Balakirev egyszerre vallásos [[miszticizmus]]ba esett, és a reakciós [[szlavjanofilizmus|szlavofil mozgalomhoz]] csatlakozott. Emiatt lassan az Ötök többi tagja is megszakította vele a kapcsolatot. Amikor Balakirev a Szabadiskola bérletsorozatával megbukott, elhatározta, hogy visszavonul. Magába zárkózott, egyre sértődöttebb lett, elhidegült régi barátaitól, és egy időre minden zenei tevékenységgel felhagyott. Az Ötök csoportjának középpontjába ekkor Borogyin és Rimszkij-Korszakov lépett.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=28-29}}</ref>
 
Ebben az időszakban Rimszkij-Korszakov művészi fejlődése új irányba tartott és esztétikája is megváltozott. A határkövet 1871 jelentette, amikor elvállalta a pétervári zenekonzervatórium zeneszerzés- és hangszerelés-tanári állását és a zenekari gyakorlat vezetését. Visszaemlékezései szerint ekkor még fogalma sem volt sem a hangszerelésről, sem az összhangzattanról. „Olyan terminusokat, mint szextakkord és kvartszextakkord, nem is ismertem. Műveimben csak ösztönösen és hallás útján törekedtem szabályos szólamvezetésre; a zenei helyesírás szabályait is csak ösztönösen sajátítottam el… A dirigálás művészetéről fogalmam sem volt, hiszen soha az életben nem álltam még zenekar előtt, és nem tanultam egyetlen kórust sem” – írta naplójában. Ez volt az az esemény, amely arra késztette, hogy sokkal alaposabban felkészüljön szakmailag. 1874-től kezdve [[összhangzattan]]t és [[Ellenpont|ellenponttantellenpont]]tant is tanított. Mindeközben újabb és újabb technikákat tanult meg, amelyek nemcsak tanítványai, hanem saját művészete számára is hasznosak voltak. 1873-ban megbízták a Tengerészeti Hatóság zenekarainak felügyeletével. Az új állásra polgári ranggal nevezték ki, ettől kezdve tehát minden idejét és energiáját a zenének szentelhette. A zenekari felügyeletnek gyakorlati haszna is volt: megismerte a fúvóshangszerek technikáját. Pedagógiai munkássága tovább szélesedett, amikor 1874-ben, a lemondott Balakirev helyére a Szabadiskola igazgatójának kérték fel. Ez az iskola, melynek egyetlen állandó jövedelme a cárevicstől kapott évi 500 rubel volt, elsősorban a zeneszerető műkedvelőket tanította. Mivel vezetője hosszú éveken át Balakirev volt, az intézet a modern zene bástyája lett, és nagy harcba keveredett a konzervatív, nyugatos irányzatot képviselő Orosz Zenei Társasággal. Balakirev éppen azért vonult vissza, mert ebben a harcban vereséget szenvedett. Rimszkij-Korszakov viszont óriási lelkesedéssel látott munkához, elsősorban az énekkart élesztette újjá. Első koncertjük programján [[Georg Friedrich Händel|Händel]], [[Joseph Haydn|Haydn]], [[Giovanni Pierluigi da Palestrina|Palestrina]] és [[Johann Sebastian Bach|Bach]] szerepelt, és később is elsősorban klasszikus műveket mutattak be. Ezzel kiváltotta ugyan Balakirev, sőt Kjui és Sztaszov haragját, de sikerült megerősítenie a Zenei Szabadiskolát, amelynek igazgatását később, 1881-ben visszaadta Balakirevnek.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=30-32}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== Visszatérés az orosz népdalokhoz ===
Miután szakmailag továbbképezte magát és megismerkedett a nyugati zene alapjaival is, visszatért kedvelt témájához, az orosz népdalok világához. Elhatározta, hogy gyűjteményt állít össze kedvenc dalaiból. A sors úgy hozta, hogy 1875-ben megismerkedett a híres népdalénekessel, Tyertyij Filippovval, aki felkérte dalainak lejegyzésére. E sorozat után Rimszkij-Korszakov saját gyűjteménye összeállításához kezdett hozzá. Leginkább a [[Pogányság|pogány]] korból fennmaradt, szertartási és alkalomhoz kötött énekek foglalkoztatták. Kritikailag átvizsgálta a régi gyűjteményeket, felhasználta a gyermekkorában tanult dalokat. De tudatos gyűjtőmunkát is végzett, sorra lejegyezte megbízható hallású és memóriájú ismerőseinek dalait. A dalokat típusok szerint osztályozta. Ez a tudományos érdeklődés ebben a korban csaknem ismeretlen volt.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=32-33}}</ref>
 
Az 1870-es évek közepén még nem találta meg saját hangját, az ekkor készült darabok már elvesztették ugyan ösztönösségüket, de még nem váltak tudatos mesterművekké. Az ekkor írt ''III. szimfónia'', kórusművek és kamaradarabok inkább csak kísérletek: az újonnan szerzett technikai eszközöket próbálgatta bennük. Két későbbi, de még átmeneti művében, a ''Mesében'' és a ''Szimfoniettában'' (1879–1880) a népművészet tanulmányozásából származó új elemek tűnnek fel. A megoldást a [[népdal]] hozta meg számára. Rimszkij-Korszakov a népzene segítségével került le a már-már kátyúba vezető útról, és talált vissza a népiesség eszméjéhez, az Ötök hagyományaihoz. A különböző művészi törekvések összefoglalása ekkor vált művészi programjának alapjává. A technikai tudás és a népiség eszméje határozta meg e korszakának végén született két nagy operáját, egyben egész életművének jelentős állomásait, a ''[[Májusi éj]]t'' (1877–1879) és a ''[[Hópelyhecske|Hópelyhecskét]]'' (1880–1881). A két opera szövegkönyvének kiválasztása irodalmi igényességét is mutatja: [[Nyikolaj Vasziljevics Gogol|Gogol]] novellája és [[Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij|Osztrovszkij]] drámája remekmű. Gogol naiv természetkultusza, tündéri bája, humora és Osztrovszkij ideális társadalmat kereső utópizmusa termékeny talajra talált a zeneszerzőben: a ''Májusi éj'' és a ''Hópelyhecske'' nemcsak a múlt század operájának, hanem egész színpadi művészetének kiemelkedő darabjai.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=34-36}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== Elődök és kortársak műveinek átdolgozása ===
Rimszkij-Korszakov behatóan tanulmányozta kortársainak és elődeinek műveit is, gyakran hozzá is nyúlt azokhoz. Elsőként [[Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkij|Dargomizsszkij]] ''[[A kővendég]]'' című befejezetlen operáját hangszerelte meg. Az opera nyitányát [[Cezar Antonovics Kjui|Kjui]] írta. A művet 1872-ben mutatták be. 1877-ben hozzálátott [[Mihail Ivanovics Glinka|Glinka]] két operája, az ''[[Ivan Szuszanyin]]'' és a ''[[Ruszlán és Ludmilla]]'' kiadásának előkészítéséhez. Mindkét művet jelentősen átdolgozta. Később Muszorgszkij műveit is áthangszerelte, többek között a ''([[Borisz Godunov (opera)|Borisz Godunovot]]'', illetve meghangszerelte barátja zongorakivonat formájában maradt ''[[Hovanscsina]]'' című operáját is. A zeneszerző halála után ő rendezte sajtó alá Muszorgszkij hagyatékát. Rimszkij-Korszakov sokkal konvencionálisabban gondolkozott és komponált, mint Muszorgszkij. Ennek következtében ellentétes érzelmekkel viszonyult Muszorgszkij életművéhez, főleg a ''Borisz Godunovhoz''. Egyrészt csodálta az operát eredetiségéért és függetlenségéért, másrészt nem tudott napirendre térni annak újszerű harmóniavilága és ritmikája felett. Ezért elhatározta, hogy megmenti az operát az utókor számára, vagyis átdolgozza, hozzáigazítja a közízléshez. Kezdetektől fogva tisztában volt vele, hogy lesznek ellenzői, de meg volt róla győződve, hogy a mű fogyatékosságait az utókor sem fogja megérteni.<ref name='története'>{{cite book|last=Schonberg|title=Nagy zeneszerzők élete|pages=366-367|chapter=Az orosz nemzeti érzés és az ötök}}</ref>
 
Újraharmonizálta és hangszerelte tehát a ''Borisz''t. A munkával 1896-ban végzett, majd 1908-ban ismét elővette a darabot, hogy újabb simításokat hajtson végre rajta. A cári opera az átdolgozott verziót 1904-ben tűzte először műsorra, majd [[Nyugat-Európa|Nyugat-Európában]] is a Rimszkij-Korszakov-féle verzió vált ismertté, és sokáig ez uralta a színpadokat.<ref>{{cite book|last=Dietel|title=Zenetörténet évszámokban II. 1800-tól napjainkig|pages=600-601|}}</ref> Az első átdolgozás alkalmával szinte teljesen újraírta az operát, majd tíz évvel később, a negyedik átdolgozás alkalmával visszaállított több, korábban kihúzott részletet, de saját betoldásait természetesen benne hagyta. Ez a negyedik változat az, amit általában ma is elő szoktak adni. Rimszkij-Korszakov ezután hozzálátott az egész muszorgszkiji életmű áttanulmányozásához, és rendre elkezdte átdolgozni barátja jelentősebb műveit. Muszorgszkij másik jelentős operáját, a ''[[Hovanscsina|Hovanscsinát]]'' is ő hangszerelte, hiszen annak csak a zongorakivonata készült el. Rimszkij-Korszakov ebben az esetben is úgy járt el, mint a korábbi Muszorgszkij-operák átdolgozásakor: a saját ízléséhez szabta a darabot. A zene nem kis hányadát kihúzta, amit nem talált elég jónak, azt újrakomponálta, így gyakorlatilag társszerzővé lépett elő.<ref name=ClassicalNet/><ref name='története2'>{{cite book|last=Lang|title=Az opera|pages=274-276|chapter=Az orosz opera}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== A Beljajev-péntekek ===
Az 1880-as években az Ötök összejöveteleit az úgynevezett „beljajevi péntekek" váltották fel. [[Mitrofan Petrovics Beljajev]] nem volt zenész, de művelt, zeneértő ember, aki kitűnő szervezőképességével és mecénási hajlamaival rendkívül fontos szerepet játszott az orosz zene történetében. Rimszkij-Korszakovval 1882-ben ismerkedett meg. Beljajev lakásán péntek esténként kamarazenét játszottak, a házigazda kvartettezett néhány zenekedvelő barátjával. Amikor Rimszkij-Korszakov és barátai is hivatalosak lettek, az esték jellege megváltozott, a vonósnégyes-játék után sor került a jelenlevő zeneszerzők új műveinek előadására, hiszen Rimszkij-Korszakovval együtt megjelent a körben Borogyin, Kjui és Sztaszov is. Hozzájuk csatlakoztak még Rimszkij-Korszakov tanítványai is: [[Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov]], [[Anatolij Konsztantyinovics Ljadov]] és [[Mihail Mihajlovics Ippolitov-Ivanov]].<ref>{{opcit|n=Feuer|o=36-38}}</ref>
 
Az 1884–1885-ös évadban Beljajev a pétervári operaház zenekarának közreműködésével hangversenyt is rendezett. E hangverseny sikere érlelte meg Rimszkij-Korszakovban az ''Orosz Szimfonikus Koncertek'' gondolatát. Beljajevnek tetszett az ötlet, és 1886 őszén meg is tartották a sorozat első előadást. Ezek a hangversenyek előrevitték az orosz zene ügyét, mert újabb lehetőséget adtak a művek népszerűsítésére. Az orosz közönség nagy része idegenkedett az igazi orosz zenétől, és jobbára csak nyugati műveket hallgatott. A koncertekkel sikerült ezt a habitust megváltoztatni, és lelkes híveket gyűjteni a feltörekvő hazai zeneszerzők köré. Beljajev Európában is terjeszteni kívánta az orosz zenét, így került sor például az első Orosz Szimfonikus Koncertre az 1889-es [[párizs]]i [[világkiállítás]]on.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=37-38}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
===Az orosz zenei élet központjában===
Rimszkij-Korszakov az 1890-es évek elején alkotói válságba került. Ennek több oka volt. Ebben az időszakban került a beljajevi körbe [[Pjotr Iljics Csajkovszkij|Csajkovszkij]], akinek művészetét istenítették. Szemben Rimszkij-Korszakov művészetével, aki az orosz ötökkel együtt a sajátos orosz zene kialakításán munkálkodott, Csajkovszkij a nyugat-európai, [[Romantika|romantikus]] hagyományokat követte. Úgy érezte, hogy egyedül maradt, hiszen barátai közül Muszorgszkij 1881-ben, Borogyin pedig 1887-ben meghalt, Balakirevvel nem tudott szót érteni, Kjui pedig sokkal mélyebb alkotói válságba került és zeneszerzőként jelentéktelenné vált. Nem tudta eldönteni, hogyan értékelje a múltat, merre haladjon előre. 1890 és 1894 között elnémult, idejének nagy részét töprengéssel töltötte. Belevetette magát a [[Filozófia|filozófiába]] és szinte mániákusan bújta a könyveket. Az esztétikával kezdte, aztán áttért a [[Metafizika|metafizikára]]. Töprengéseivel együtt [[depresszió]]ja egyre mélyült, és már-már neurotikus katasztrófa fenyegette.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=47-49}}</ref>
 
A kilencvenes években kevés új esemény történt életében. Egy-két új barát jelent meg, köztük [[Vlagyimir Ivanovics Belszkij]], aki legközvetlenebb munkatársa lett, s több későbbi operájának szövegkönyvét írta. Új élmény még a Mamontov-féle operatársulattal kialakuló kapcsolata (1897-től kezdve). [[Szavva Ivanovics Mamontov]] magánoperatársulatot vezetett [[Moszkva|Moszkvában]], és fő célja új orosz művek bemutatása volt. Előadta a ''[[Szadko|Szadkót]]'', a ''[[Hópelyhecske|Hópelyhecskét]]'', a ''[[Májusi éj]]t'', a ''[[Hovanscsina|Hovanscsinát]]''. Mamontovékon keresztül kapcsolódott be Rimszkij-Korszakov a moszkvai művészi életbe (bár Mamontovék időnként Pétervárott is szerepeltek).<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=49}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== A századforduló alkotói korszaka ===
[[Fájl:Nikolai Rimski-Korsakov.jpg|180px|bélyegkép|Rimszkij-Korszkov az 1890-es évek elején]]
1890. december 19-én ünnepelték zeneszerzői pályafutásának huszonöt éves évfordulóját. Nyugodt, eseménytelen élete azonban szüntelen alkotói forrongással párosult. 1894 után ismét erőre kapott és szinte ontotta a műveket. 1897–1898-ban több mint negyven románcot írt – ezek a művek lírai dalköltészetének legszebb darabjai. Ezután ismét operák következtek. A ''[[Mozart és Salieri (opera)|Mozart és Salieri]]'' (1897), ''A pszkovi lány'' prológusaként készült ''[[Vera Seloga bojárnő]]'' (1898), a ''[[Cári menyasszony]]'' (1898), a ''[[Mese Szaltán cárról]]'' (1898–1900), a ''[[Servilia]]'' (1900–1901). Közben három [[Kantáta|kantátát]] is írt, ezek: a ''Szvityezjanka'' (1897), az'' Ének a bölcs Olegről'' (1899) és a ''Homéroszból'' (1901).<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=50}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
==== A ''Szadko'' ====
1867-ben először szimfonikus költeményt írt ''[[Szadko]]'' címen, az operán azonban csak 1894-ben kezdett dolgozni. 1893-ban [[Pjotr Iljics Csajkovszkij|Csajkovszkij]] halála után elkezdte tanulmányozni híres elődje munkásságát, és figyelmét felkeltette Csajkovszkij ''[[A cárnő cipellője]]'' című, [[Nyikolaj Vasziljevics Gogol|Gogol]] egyik [[Mese|meséje]] nyomán írt operája. Elhatározta, hogy ő is feldolgozza a témát. Eközben több barátja is a ''Szadko'' témáját ajánlották figyelmébe, de Rimszkij-Korszakov rendíthetetlen maradt. Megkomponálta ''[[Karácsonyéj]]'' című operáját, ami végül csúfos bukás lett. A zeneszerző csak ezután fordította minden erejét a ''Szadko'' megírására. Amikor újabb operája elkészült, a színházak zárva maradtak előtte. Ebben nagy szerepet játszhatott [[Eduard Francevics Napravnyik]] cseh származású zeneszerző, aki akkoriban [[cár]]i udvari [[karmester]] volt, és nyilván veszélyes vetélytársat látott a tehetséges Rimszkij-Korszakovban. A zeneszerzőt végül Szavva Ivanovics Mamontov (1863–1952) húzta ki a bajból, aki magánoperaházában nagy sikerrel előadatta a ''Szadkót''. Pedig Mamontov színházában sem fogadták osztatlan lelkesedéssel a bemutató tervét. A színházigazgató még a próbák számát is drasztikusan lecsökkentette.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{cite book|last=Winkler|first=Gábor|title=Barangolás az operák világában III.|pages=2088-2095}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
==== A forradalmi ''Kascsej'' ====
1899-ben, Puskin születésének századik évfordulója alkalmából komponálta a zeneszerző ''[[Mese Szaltán cárról]]'' című operáját. A darab nagy sikerén felbuzdulva kereste fel Jevgenyij Makszimovics Petrovszkij, a Russzkaja Muzikalnaja Gazeta újságírója Rimszkij-Korszakovot, hogy felajánljon neki egy orosz népmese alapján írt [[librettó]]t. A zeneszerzőnek megtetszett a történet, de a librettót nem találta megfelelőnek. Rimszkij-Korszakov felesége segítségével átdolgozta, három képbe vonta össze a szövegkönyvet, és ebben a formában zenésítette meg. Ez lett a ''[[A halhatatlan Kascsej]]''. A bemutató nem aratott osztatlan sikert. Következő előadására egy szomorú esemény szolgáltatott alkalmat. 1905. január 9-én az utcára vonuló munkások békés tüntetését a katonaság sortűzzel oszlatta szét. Az akció több száz áldozattal járt, majd elkezdődött a tüntetésben résztvevők tömeges elbocsátása munkahelyeikről. Az állásukat vesztettek megsegítésére 1905. március 27-én [[Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov]] (1865–1936) vezényletével színre vitték a ''Kascsej''t, a külön erre az előadásra kibérelt Komisszarzsevszkij Tyeatrban. A konzervatórium diákjai önként ajánlották fel részvételüket az előadásban. Az opera zajos sikert aratott, és „le az autokratákkal” kiáltozásba torkolt. A tüntetésveszélyes eseményt végül a katonaság oszlatta szét. Ezután viszont Rimszkij-Korszakov művei is nemkívánatosak lettek [[Szentpétervár]]ott.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{cite book|last=Winkler|first=Gábor|title=Barangolás az operák világában III.|pages=2103-2105}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
==== A ''Kityez'' ====
Az ősbemutató hatalmas közönségsikert aratott, ennek ellenére a darabot számos kritika érte. A rendező már a premier másnapját hangot adott kifogásainak Fevronyija szólamát illetően, amit a zeneszerző drámai szopránra komponált, de a lány ártatlan jelleméhez szerinte jobban illett volna a lírai szoprán. Sok kritikusnak nem tetszett a mű valószínűtlensége, a [[mitológia|mítosz]] és a valóság keveredése.<ref>{{cite book|last=Winkler|first=Gábor|title=Barangolás az operák világában III.|pages=2106-2110}}</ref>
 
Zeneileg ez Rimszkij-Korszakov legmesszebbre mutató alkotása. Festőisége, mesteri szimfonizmusa és egyben intellektualizmusa, hangszerelési és harmóniai újításai itt fonódnak leginkább össze. Finom hangulatköltészete [[Claude Debussy|Debussy]] művészetével rokonítható.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=57-58}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== A forradalom utáni évek ===
Az 1905-ös forradalom alapjaiban rázkódtatta meg az egész orosz életet, és ennek sodrása az ekkor már 61 éves, sikerekben gazdag, tisztelettel övezett, tekintélyes zeneszerzőt is magával ragadta. A forradalmi hullám az 1905. január 9-i „véres vasárnap” után a pétervári zenekonzervatóriumba is átcsapott. A hallgatók követelték annak a növendéknek eltávolítását, aki tagja volt a munkásokra tüzelő osztagnak. Az igazgatóság persze ellenszegült, mire február 10-én a diákok sztrájkba léptek. A tanári karban is kiéleződtek az ellentétek. A konzervatórium igazgatója erélyes intézkedéseket akart foganatosítani a diákok ellen. Rimszkij-Korszakov viszont azok közé tartozott, akik a megértés alapján akarták az ügyet megoldani. A viták során Rimszkij-Korszakov cikket írt az ''Oroszország'' című újságba. Ebben szemére vetette ellenfeleinek, hogy nem értik meg az ifjúságot. A tanári kar többsége is őt támogatta. Mindez olyan port vert fel, hogy március 19-én [[Konsztantyin Konsztantyinovics Romanov orosz nagyherceg|Konsztantyin nagyherceg]] parancsára Rimszkij-Korszakovot eltávolították az intézményből. Elbocsátásnak nagy visszhangja támadt az orosz értelmiség körében. Tömegesen érkeztek a tiltakozó levelek, és felháborodott cikkek jelentek meg a lapokban. Sokan szolidaritást vállaltak vele, így például [[Alekszander Konsztantyinovics Glazunov|Glazunov]], [[Anatolij Konsztantinovics Ljadov|Ljadov]], [[Vlagyimir Vasziljevics Sztaszov|Sztaszov]], [[Alekszandr Szergejevics Tanyejev|Tanyejev]]. Nemcsak zenészek mozdultak meg, hanem társadalmi szervezetek, tanári testületek is. Még jobban kiélezte a helyzetet, hogy a pétervári konzervatórium növendékei 1905. március 27-én a sztrájkbizottság szervezésével és Glazunov vezényletével bemutatták a ''[[A halhatatlan Kascsej|Kascsejt]]''. A műsor második felében koncertszámoknak kellett volna következniük, közben azonban az előadás demonstrációvá vált. Ezután művei is „feketelistára” kerültek. A helyzet csak ősszel változott, amikor a nagy sztrájkok után a cári kormány a közvélemény nyomására önkormányzatot adott a pétervári konzervatóriumnak. December 5-én a tanári testület egyhangúlag Glazunovot választotta igazgatónak. Ezután Rimszkij-Korszakov is visszatért az intézetbe. Bár a vezetőség haladó és konzervatív szárnyai között továbbra is súlyos ellentétek voltak, nyílt küzdelmekre egyre ritkábban került sor.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=58-61}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== ''Az aranykakas'' ===
Rimszkij-Korszakov a forradalom utáni időszakban is komponált, de viszonylag keveset, hiszen a konzervatórium körüli herce-hurcák lekötötték figyelmét és elkedvetlenítették. Tervei közt szerepelt egy opera [[Sztyepan Tyimofejevics Razin]]ról, a 17. század parasztvezéréről. 1905 nyarán egyáltalán nem komponált, csak [[hangszereléstan]]-könyvén dolgozott. 1906-ban kezdett hozzá utolsó operájának, ''[[Az aranykakas|Az aranykakasnak]]nak'' a komponálásához. Az opera szövegkönyvét [[Vlagyimir Ivanovics Belszkij]] egy [[Alekszandr Szergejevics Puskin|Puskin]]-mese alapján írta meg. A mű megszületésének történelmi előzménye is volt. Miután a [[Japán Birodalom]] kormánya előtt világossá vált, hogy tárgyalásos úton soha sem fogja megkapni [[Mandzsúria|Mandzsúriá]]t, 1904-ben támadást indított [[Port Arthur]] ellen. A rosszul szervezet orosz hadsereg nyomban az első csatát elvesztette és az utána következő összecsapások jelentős hányada is orosz vereséggel végződött. Az orosz haderőt egy olyan ország kényszerítette térdre, amelyről korában senki sem gondolta volna, hogy komoly katonai erő kifejtésre képes.<ref>{{cite book|last=Winkler |first=Gábor|title=Barangolás az operák világában III.|pages= 2110-2115}}</ref>
 
Puskin eredeti meséjét a katonai tehetségtelenség, a nemesi ostobaság és a politikai korrupció történetévé formálta át, vagyis ''Az aranykakas'' lett a szerző leginkább társadalombíráló színpadi műve. A [[cenzúra]] még az eddigieknél is több nehézséget gördített az opera bemutatása elé. A zeneszerző nem is érhette meg műve diadalát (csak 1909-ben mutatták be). Utolsó évét beárnyékolta ''Az aranykakas'' színpadi előkészítésének sok problémája. Az 1909-es premierre is csak jelentős húzásokkal kerülhetett sor. Ezután jó ideig nem játszották a darabot [[Oroszország]]ban.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=61-62}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
=== Utolsó évei ===
Rimszkij-Korszakov utolsó évei termékenyek voltak. [[Szergej Pavlovics Gyagilev|Gyagilev]] 1907-ben orosz koncerteket rendezett [[Párizs]]ban, amelyeken Rimszkij-Korszakov dirigált. A [[francia Szépművészeti Akadémia]] levelező tagjává választotta. A siker bizonyára elősegítette, hogy Gyagilev az orosz koncertek után az orosz [[balett]] párizsi bemutatására határozta el magát. 1908 tavaszán a párizsi [[Opéra Comique]] bemutatta a ''Hópelyhecskét'' és – Rimszkij-Korszakov átdolgozásában – a ''[[Borisz Godunov (opera)|Borisz Godunovot]]''. Ebben az évben készítette el a ''Borisz'' második átdolgozását. A párizsi bemutatóra még néhány módosítást végzett rajta, s ezzel egy időben Muszorgszkij románcait is meghangszerelte. Neves tanítványai voltak ebben az időben [[Igor Stravinsky|Stravinsky]] és [[Borisz Aszafjev|Aszafjev]]. Stravinsky első művei Rimszkij-Korszakov hatását tükrözik, az Op. 5. számot viselő ''Gyászinduló'' ''(Funeral Chant)'' pedig mestere emlékére készült.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=62-63}}</ref>
 
Alkotóereje teljében ragadta el a halál. Először 1908 áprilisában kapott [[Szívinfarktus|szívrohamot]], amit pár nap múlva egy másik követett, majd májusban egy harmadik. Ennek ellenére dolgozni próbált. Aztán június 8-án aztán negyedik szívrohamát követően meghalt. Június 10-én temették el a [[Novogyevicsi kolostor]] temetőjében.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=63}}</ref><ref name=ClassicalNet/>
 
== Művészete és öröksége ==
 
=== Zenéje ===
Rimszkij-Korszakov mindig irodalmi igénnyel kereste ki a megzenésítésre alkalmas [[Librettó|librettótlibrettó]]t. Ezek alkalmat adtak neki arra, hogy két világot állítson szembe egymással, a jó és a rossz mesevilágát, vagy – mint a ''[[Cári menyasszony]]ban'' – a pozitív és negatív hősök földi világát. A kettősség minden operájában világos és félreérthetetlen. A szövegből adódó konfliktust csak lehetőségnek tekintette, és arra építette a kontrasztálás zenei eszközeivel a maga zenei világát. Nagyon jellemző ezért komponálási módszerére az, hogy egy szövegkönyv áttanulmányozása után legelőször a motívumok, témák, [[Akkord|akkordsorokakkord]]sorok alakultak ki benne: mindenekelőtt a készülő mű [[intonáció]]s vázlatát dolgozta ki. Az intonációs kontraszt számos változatával élt. Felhasználta a [[hangnem]]i ellentétet, amely nála sajátos rendszerré fejlődött és művészetének egyik alapvonásává vált. Ez a kontraszt is kétféle lehet nála: vagy különféle hangsorokat, vagy különféle hangnemeket állít egymással szembe.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=134-136}}</ref><ref>{{opcit|n=Winkler|o=2098-2103}}</ref>
 
Nemcsak a hangnemi összeállítás lehetőségeit használta fel, hanem bőven élt más eszközökkel is, így gyakran nyúlt a különböző énekstílusok szembeállításából adódó intonációs ellentéthez. A mesebeli hősnők, mint például Volhova a ''[[Szadko|Szadkóban]]'' vagy a Hattyúhercegnő a ''[[Mese Szaltán cárról|Szaltán cárban]]'' [[Szoprán|koloratúra]] énekkel lépnek fel, míg a valóságos, földi nőalakok, mint Kupava a ''[[Hópelyhecske|Hópelyhecskében]]'', vagy Ljubava a ''Szadkóban'' a [[népdal]]hoz közelálló hangvétellel. S mindez még a fejlesztés lehetőségét is magában hordja. A Hattyúhercegnő a darab végén valóságos, földi emberré változik, s éneke is átalakul: koloratúra futamok helyett meleg és zárt melodikát ölt fel. További kontrasztáló lehetőségei adódnak az [[Opera (színmű)|opera]] műfaji sajátosságaiból, a különböző elemek szembeállításából és azok játékából: a [[recitativo]] és [[arioso]], az arioso és az [[ária]], a szólódal és a kórusdal szembeállítása. Rimszkij-Korszakov valamennyit gazdagon alkalmazza, de egy központi elvnek rendeli alá őket. Ez pedig: a témák, [[Vezérmotívum|motívumok]], az intonáció alapelemeinek tudatos alkalmazása, fejlesztése és szembeállítása. A vezérmotívumot [[Richard Wagner|Wagnerhez]] hasonlóan használta, annak ellenére, hogy a német zeneszerző munkásságát eleinte ő maga is élesen kritizálta.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=137-138}}</ref><ref>{{opcit|n=Winkler|o=2088-2095}}</ref><ref>{{opcit|n=Boyden|o=350-353}}</ref><ref>{{opcit|n=Till|o=347}}</ref><ref>{{opcit|n=Németh|o=558-561}}</ref>
|-
| Сервилия (Servilia)
|[[Servilia]]<ref group="j">Az opera cselekménye egy római lányról, Serviliáról szól. A művet ''Szervilija''ként is ismerik, ami az eredeti orosz cím átírása magyarra. </ref>
|[[Lev Alekszandrovics Mej]] darabjára a zeneszerző
|1902
**Op. 15. – Három darab (1875): 1. Keringő; 2. Románc; 3. Fúga
**Op. 17. – Hat fúga (d-moll, F-dúr, C-dúr, E-dúr, A-dúr, e-moll, 1875)
**Op. 10. – Hat variáció B, A, C, H témára (1878)
**Op. 11. – Négy darab (1878): 1. Impromtu; 2. Novellette; 3. Scherzino; 4. Etudo
 
 
== További információk ==
{{commonscommonskat|Nikolai Rimsky-Korsakov}}
* [http://www.momus.hu/article.php?artid=3682 A nagy mesemondó (Rimszkij-Korszakov zenekari művei)] {{hu}}
* [http://www.zeneforum.hu/hangversenyreszlet.asp?kotet=0&ID=B4C371A69AF19BD Rimszkij-Korszakov adatlapja a zeneforum.hu-n] {{hu}}
 
{{Link FA|en}}
 
[[en:Nikolai Rimsky-Korsakov]]
[[an:Nikolai Rimski-Korsakov]]
258 841

szerkesztés