„III. Ulászló lengyel fejedelem” változatai közötti eltérés

'''III. Ulászló lengyel fejedelem''' (''Hosszúlábú Ulászló'', lengyelül ''Władysław III Laskonogi''), ([[1161]] – [[1231]]. [[november 3]].) nagy-lengyelországi herceg 1194–1202 között dél-Nagy-Lengyelországban, 1202–1220 között Nagy-Lengyelországban, 1202–1206 között és 1228–1229 között [[krakkó]]i herceg, 1206-ban átadta a hercegséget a sziléziai ágból való I. Szakállas Henriknek, 1207–1210 és 1208–1225 között [[Lubusz]]ban, 1216–1217 között csak [[Gniezno]]ban, bár más, valószínűbb változat szerint akkor Nagy-Lengyelországnak csak a dél-nyugati részét adta át bátyjának.

 

III. Hosszúlábú Ulászló [[III. Mieszko lengyel fejedelem|III. Öreg Mieszko]] harmadik, legfiatalabb fia volt második feleségétől, Kijevi Eudoksijától, aki valószínűleg II. Izjaszlav kijevi fejedelem lánya volt. Már halála után kb. 150 évvel a "Nagy-Lengyelország Krónikájában" megjelent a "hosszúlábú" jelző, ami élő hagyományra utal.

 

|ojciec_matki=II. Kijevi Izaszláv †[[1154]]. október 13.|matka_matki=ismeretlen|ojciec=[[III. Mieszko lengyel fejedelem|Öreg Mieszko]] †[[1202]] március 13 v. 14.|matka=[[Kijevi Eudokszija]]|osoba='''Hosszúlábú Ulászló''' †[[1231]]. november 3.}}

 

 

A forrásokban a herceg először 1168-ban jelenik meg a Jędrzejówi gyűlés alkalmával, ahol, mint tizenéves gyermek szemtanúja volt a helyi [[cisztercita]] kolostornak szánt oklevél kiadásakor.

Boleszláv következő testvérének egy évvel később bekövetkezett halála Hosszúlábú Ulászlót hosszúéletű apja egyetlen utódjává tette. A herceg ekkor a krakkói trón felé fordította figyelmét.

 

 

[[1202]]. március 13-án meghalt [[III. Mieszko lengyel fejedelem|III. Öreg Mieszko]], Nagy-Lengyelország hercege. Ez lehetővé tette, hogy a már mindenre felkészült Ulászló nehézség nélkül elfoglalja a trónt [[Nagy-Lengyelország]]ban és [[Kis-Lengyelország]]ban is. Krakkóban a krakkói vajda, Miklós támogatta Kázmér legidősebb fiával [[I. Leszek lengyel fejedelem|Fehér Leszekkel]] szemben.

A krakkói trónon Hosszúlábú Ulászló négy évig, [[1206]]-ig tudott maradni, amikor meghalt a nagy-lengyelországi uralkodók legnagyobb támogatója, Miklós vajda, ekkor Fehér Leszek visszatért a fővárosba. A lázadás oka a fóurakkal szembeni hercegi jogokkal való visszaélés és az volt, hogy a herceg figyelmét lekötötte [[Pomeránia]].

 

 

III. Ulászló két esemény miatt kezdett érdeklődni Pomerániával. Az első a nagy-lengyelországi herceg és [[II. Valdemár]] dán király közötti ünnepélyes találkozó volt, mely során kísérletet tettek megoldani a vitatott kérdéseket és meghúzni a befolyási övezetek határát. A másik esemény a meglepetésszerű egyezmény [[I. Henrik lengyel fejedelem|I. Szakállas Henrik]] wrocławi herceggel, melynek értelmében elcserélték [[Kalisz]]t és [[Lubusz]]t. Ennek következtében könnyebb volt aktív politikát folytatni a [[Balti-tenger]] környékén.

 

 

Kalisz átadása idegen kézre Odon fia Ulászló nemtetszését vonta maga után (Ulászló Kaliszban született), aki úgy gondolta, hogy ez a város a szülőföldjéhez tartozik. A fital Ulászlónak (ekkor kb. 16 éves volt) sikerült megszereznie a nagy-lengyelországi főurak egy részének és legfőképpen Henryk Kietlicz [[gniezno]]i érsek támogatását, akik ebből az alkalomból rá akarták kényszeríteni Hosszúlábú Ulászlót reformokra, az egyház számára előjogokra és az uralkodói hatalom korlátozására.

A kibontakozó lázadás azonban nem volt jól előkészítve, és mindkét főkolompos: Odon fia Ulászlónak és Henryk Kietlicznek is Szakállas Henrik udvarába menekülnie kellett. A felkelőkön az sem segített, hogy az érsek kiátkozta Hosszúlábú Ulászlót, mivel az ő oldalán állt II. Arnold poznańi püspök. Meglepetést keltett, ahogy ezekre az eseményekre reagált I. Szakállas Henrik sziléziai fejedelem, aki nemcsak befogadta a száműzötteket, hanem kölcsönadta Odon fia Ulászlónak az éppen megszerzett kiliszi hercegséget, amit Ulászló vissza akart csatolni apai örökségéhez. Ugyanebben az időben a metropolita elutazott [[Róma|Rómába]], ahol személyesen járt közben [[III. Ince pápa|III. Ince pápánál]]. Az Apostoli Széknél tett tiltakozás hatásosan akadályozta meg az egyházi átok visszavonását, melyet Hosszúlábú Ulászlóra mondtak ki. A pápa a többi hercegnek is azt ajánlotta, hogy támogassák az érseket, hogy visszatérhessen [[Gniezno]]ba.

 

 

A két fél közötti tárgyalásokat Szakállas Henrik kezdte el, aki [[1208]] karácsonyára mindkét nagy-lengyelországi herceget, az érseket és a [[wrocław]]i és [[lubusz]]i püspököt gyűlésre hívta [[Głogów]]ba. Itt azonban csak Hosszúlábú Ulászló és az egyházi hierarchia vitáját sikerült megoldani – Henryk Kietlicz a kiátkozás visszavonása fejében visszatérhetett [[Nagy-Lengyelország]]ba, valamint az elszenvedett károkat a herceg jutalommal ellensúlyozta. A konfliktus apósával és unokaöccsével továbbra is fennmaradt.

 

 

[[1210]]-ben Ulászló támogatta [[IV. Mieszko lengyel fejedelem|IV. Görbelábú Mieszko]] [[raciborz]]i herceget [[III. Boleszláv lengyel fejedelem|Ferdeszájú Boleszláv]] végrendeletének felújításában. Ebben a pillanatban kétségkívül Ulászló volt Mieszko után a legidősebb [[Piast]], emiatt joggal számíthatott arra, hogy a raciborzi herceg rövidesen várható halála után megkapja a szenior herceg címét az áhított [[Krakkó]]val egyetemben. Egyes történészek szerint azonban Szakállas Henrik idősebb volt. Annál is inkább valószínűbb volt ez, mivel III. Ince pápa által [[1210]]. június 9-én kiadott bulla, mely figyelmeztetett Ferdeszájú Boleszláv végrendeletére, hivatkozik egy meg nem nevezett sziléziai hercegre, és csak I. Szakállas Henriknek volt ilyen címe. Akárhogy is volt, a pápai bulla nagy felfordulást okozott Lengyelországban.

[[1210]] júliusában Fehér Leszek krakkói, Szakállas Henrik sziléziai, I. Konrád mazóviai és Odon fia Ulászló kaliszi herceg az egyházi hierarchiával együtt Borzykowában találkozót rendezett, hogy tisztázzák a vitatott kérdéseket. Görbelábú Mieszko ahelyett, hogy Borzykowába ment volna, megtamádta Krakkót, ahol a zavargások ellenére könnyen elfoglalta a [[Wawel]]t. Kietlicz érsek azonban nem nyugodott bele a kialakult helyzetbe, és a fiatal hercegek szóbeli támogatásának birtokában akcióba kezdett Rómában a bulla visszavonása tárgyában. Ezek az intézkedések eredményre vezettek, ls amikor [[1211]] májusában meghalt Görbelábú Mieszko, Fehér Leszek visszatérhetett a krakkói tróbra.

 

 

1215-ben Hosszúlábú Ulászló helyzete tovább gyengült az érsek hatalmának növekedése miatt. Henryk Kietlicz a [[IV. lateráni zsinat]] határozatatai és a hercegek soronkövetkező wolbórzi találkozója támogatásával, ahol Fehér Leszek, Mazóviai Konrád, Odon fia Ulászló és Opolei Kázmér nagy privilégiumról szóló okiratot adott ki az egyház számára, kérelemmel fordult a nagy-lengyelországi herceghez, hogy Odon fia Ulászló számára kanyarítson ki országrészt hercegségéből. Végül 1216-ban Hosszúlábú Ulászló teljesítette ezt a kérést, mivel nem akart fegyveres konfliktusba keveredni, és odaadta Odon fia Ulászlónak a korábban édesapjához tartozó területet. A nagybácsi és unokaöccs közötti egyezményt [[III. Honorius pápa]] [[1217]]. február 9-én kiadott bullája megerősítette. A herceg hivatalosan kibékült az érsekkel is, aki Hosszúlábú Ulászlótól viszonzásképpen [[cisztercita]] kolostor felépítésének jogát kapta meg Łeknoban.

 

 

Az [[1216]]-ban kötött kompromisszum alig egy évig bizonyult tartósnak. Az ambiciózus érsek büszke megjelenésével elriasztotta politikájától a piast hercegeket. Jelentősége csökkent III. Honorius pápa politikájának fiaskója miatt is.

[[1217]]-ben szerződést kötött a mostanáig ellenségeskedő Fehér Leszek és Hosszúlábú Ulászló is, amelynek értelmében, ha bármelyikük fiú utód nélkül hal meg, a másik örökli országrészét. Ezt az egyezményt nyilvánvalóan támogatta Odon fia Ulászló kaliszi herceg is, Hosszúlábú Ulászló legközelebbi rokona.

 

Ugyanebben az évben a nagy-lengyelországi herceg kihasználva Szakállas Henrik semlegességét, elhatározta hogy véget vet a konfliktusnak Odon fia Ulászlóval és rajtaütött unokaöccse országrészén, külföldre kényszerítvén őt. [[1217]] végén vagy [[1218]] elején Hosszúlábú Ulászló és Szakállas Henrik formálisan is szövetséget kötött (hasonlóan a Fehér Leszekkel kötött szövetséghez) a sądoweli gyűlésen Paweł poznańi és Wawrzyniec lubuszi püspök közvetítésenek köszönhetően. A szövetség ismeretlen okokból a nagy-lengyelországi herceg számára is hasznos lehetett, aki nemcsak beleegyezését adta Odon fia Ulászló országrészének elfoglalásához, hanem az alkalmat kihasználva megkapta [[Lubusz]] várost is, mely még [[1209]]-ben került Konrád lausitzi örgrófhoz, majd egy év múlva Szakállas Henrikhez. A sądoweli egyezményt 1218. május 9-én külön pápai bulla erősítette meg, így elbukott Kietlicz érsek politikája.

 

A szövetség első próbája a nagy vesztes, Henryk Kietlicz halála volt [[1219]]-ben és az, hogy közös akarattal a hercegek Wincenty Niałek kancellárt választották meg, aki a nagy-lengyelországi herceg egyik legbennsőbb munkatársa volt.

 

 

Hosszúlábú Ulászló minden várható haszna ellenére nem vett részt a pogány [[poroszok]] elleni össz-Lengyelországi akcióban. Ennek oka az volt, hogy újra mozgolódott unokaöccse, aki kihasználva a [[gdańsk]]i [[Pomeránia|Pomerániában]] uralkodó II. Świętopełk vendégszeretetét (formálisan Fehér Leszek helytartója volt) hadjáratot indított nagybátyja ellen. A helyzet rosszabbodott, amikor [[1223]] októberében Odon fia Ulászló meglepetését kihasználva sikerült elfoglalnia Ujście nad Notecią határmenti várát, majd nem sokkal később Nakło nad Noteciąt. Ennél nagyobb baj volt, hogy a két Ulászló harca oda vezetett, hogy [[1225]]-ben Lubuszt is,ét elfoglalta Ludwig türingiai gróf.

A döntő ütközetre a két herceg között [[1227]]-ben került sor, amikor is Odon fia Ulászlónak nemcsak sikerült megvédeni a Hosszúlábú Ulászló katonái által ostromlott Ujściét, hanem merész támadással megverte a Dobrogost vajda vezette nagy-lengyelországi hadsereget. Ebben a pillanatban úgy látszott, hogy Odon fia Ulászló lett az úr Nagy-Lengyelországban. Ekkor azonban váratlanul bekapcsolódott a játékba a gdański uralkodó, II. Świętopełk, aki megszegte az addigi szövetséget a fiatalabb Ulászlóval és elfoglalta a hozzá tartozó várat Nakłoban. Egyúttal II. Świętopełk hercegnek kiáltotta ki magát és húséget fogadott Fehér Leszek krakkói hercegnek.

 

 

A kialakult helyzet megvitatására Leszek szent Márton napjára a pici Gąsawába összehívta a hercegek és főurak gyűlését. A gyűlésen a kezdeményező Fehér Leszeken kívül részt vettek: öccse, Mazóviai Konrád, Szakállas Henrik sziléziai herceg, Odon fia Ulászló, a teljes lengyel püspöki kar, és több arisztokrata nemzetség képviselője. Ismeretlen okok miatt nem jelent meg Hosszúlábú Ulászló, de feltehető, hogy Wincenty Niałek érsek és Paweł poznańi püspök képviselte. Senki sem látta előre a tragédiát, ami a november 24-i hajnalban következett be, amikor a pihenő hercegekre rátámadtak Świętopełk pomerániai katonái és a szomszédos Marcinkowa faluban meggyilkolták a menekülő Leszeket, valamint súlypsan megsebesítették Szakállas Henriket. A források a gyilkosságot egyértelműen Pomerániai Świętopełk rovására írják. A történészek egy része azonban társtettesnek tartja Odon fia Ulászlót is, akinek a gyűlésen be kellett volna számolnia terveiről. Elgondolkoztató volna ez esetben az [[1227]]-ben hirtelen kitört ellenségeskedés a pomerániai herceg és Odon fia Ulászló között amiatt, hogy Świętopełk a nakłoi várat elfoglalta.

 

A gąsawai tragédia lehetővé tette Hosszúlábú Ulászló számára, hogy offenzivába menjen. A következő év elején egy ismeretlen helyen lefolytatott csatában megverte unokaöccsét és fogságba is ejtette. Ezután Kis-Lengyelországba vonult, mivel az [[1217]]-es megállapodás szerint a krakkói trón őt illette meg, ha Fehér Leszek előbb hal meg. Igazából a krakkói herceg a várost egyéves fiára, [[V. Boleszláv lengyel fejedelem|Ulászlóra]] hagyta, de tudva lévő volt, hogy amíg eléri a nagykorúságot, a trónt valaki más fogja elfoglalni.

 

Hosszúlábú Ulászlóval egyidőben [[Kis-Lengyelország]] iránt öccse, Mazóviai Konrád is bejelentette igényét. Formális uralkodó választásra Wiślicán [[1228]]. május 5-én került sor, ahol az Iwo Odrowąż krakkói püspök, Marek Gryfit krakkói vajda, és Pakosław Stary Awdańc [[sandomierz]]i vajda köré csoportosuló főurak többsége Ulászló mellé állt, és elvetették Konrád javaslatát.

 

 

Nem volt ez azonban feltétel nélküli választás, mivel Ulászlónak ezután a cieniai gyűlés alatt két oklevelet kellett kiadnia. Az elsőben biztosította az egyház jogainak csorbítatlanságát, és részben ki is szélesítette azokat. A másodikban adoptálta Leszek fiát Fehér Boleszlávot, aki felett formális gyámságot gyakorolt, megnevezve őt ez alkalommal összes birtokának várományosaként. Egyúttal kötelezte magát, hogy semmilyen új törvényt nem hoz a kis-lengyelországi világi és egyházi hatalmasok jóváhagyása nélkül. Ilyen módon a lengyel uralkodó hatalma első ízben került bizonyos fokig a társadalom korlátozása alá. Hosszúlábú Ulászló közvetlen kormányzása alá csak a Krakkó körüli területek kerültek, Sandomierz felett a kormányzást helytartóság vette át, melyet ténylegesen Bolesláv anyja, Grzymisława irányított, noha formálisan ennek a hercegségnek a feje is Ulászló lett.

 

 

Sajnos Ulászló geopolitikai helyzete hamarosan jelentősen rosszabbra fordult. Odon fia Ulászló a fogságból kiszabadult és nagybátyjával újra felvette a harcot, ami azt eredményezte, hogy a nagy-lengyelországi herceg nem tudott felkészülni Mazóviai Konrád várható támadására Kis-Lengyelország ellen. Emiatt is határopzta el a krakkói urak jóváhagyása mellett, hogy a krakkói trónt átadja Szakállas Henriknek. Ez azonban nem lett volna szuverén uralkodás, Henrik csak helytartóként kapta volna meg a hatalmat Krakkóban. Ulászló részéről az engedmény biztosan annak ígérete volt, hogy halála után mindent a [[szilézia]]i herceg fog örökölni, ami végül is a cieniai megállapodás felrugása volt, hiszen ott örökösként Fehér Leszek fia, V. Boleszláv volt megjelölve.

 

 

Konrád [[1228]] nyarán támadta meg Kis-Lengyelországot. A hadjárat azonban nem járt sikerrel, mivel a mazóviai herceget meglepte [[II. Henrik lengyel fejedelem|Jámbor Henrik]] és vereséget szenvedett Skałánál. onrád azonban nem mondott le tervéről, és a következő évben új hadműveletekbe kezdett. Ezúttal nagyobb sikerrel járt, különösen, hogy a spytkowicei gyűlésen sikerült alattomosan [[Płock]]ba csábítani Szakállas Henriket, ami annyira megbénította Fehér Leszek öccsének ellenségeit, hogy Konrádnak sikerült elfoglalnia Kis-Lengyelország nagyobb részét. Nem volt érdektelen az sem, hogy a mazóviai herceg pártjára állt a sandomierzi vajda, Pakosław Awdańc és a wiślicei ispán Mściwoj Lis. Röviddel ezután Konrád összemérte erejét Odon fia Ulászlóval és orosz segítségre támaszkodva megkísérelte elfoglalni a Hosszúlábú Ulászló birtokában lévő [[Kalisz]]t. A nagy-lengyelországi herceg, aki északon Odon fia Ulászlóval folytatott harcokkal volt elfoglalva, nem tudott a városnak segítséget nyújtani, szerencsére az erős falak kitartottak és Mazóviai Konrád kénytelen volt visszavonulni.

 

Ezúttal a nagy-lengyelországi harcok Hosszúlábú Ulászló számára nagyon rossz fordulatot vettek. Közelebbről nem ismert körülmények között Odon fia Ulászló legyőzte és menekülni kényszerült [[Szilézia|Sziléziába]]. A herceg édelmet talált I. Opolei Kázmér udvarában [[Racibórz]]ban. Sziléziai Henrikek udvarába valószínűleg csak az opole-racibórzi uralkodó halála után ment.

 

[[1231]] tavaszán Szakállas Henrik még egyszer és utoljára hadjáratot indított Hosszúlábú Ulászló érdekében Odon fia Ulászló ellen. A sziléziaiak és Ulászló a kezdeti sikerek és a poznańi püspök és a nagy-lengyelországi Nałęcz, Łabędż és Niałk nemzetség támogatása ellenére kudarccal végződött az elfoglalni nem sikerült [[Gniezno]] falai alatt.

 

Ez volt Öreg Mieszko fia utolsó politikai tevékenysége. Érdekes, bár mások által meg nem erősített forrás szerint Hosszúlábú Ulászló botrányos körülmények között fejezte be életét. Egy francia [[cisztercita]] szerzetes szerint a közel hetvenéves uralkodót Środa Śląskában egy német leány ölte meg, akit meg akart erőszakolni. [[Jan Długosz]] krónikás méltatlan uralkodóról beszél, akit kicsapongó életvitele miatt alattvalói megvetettek. Ulászló 1231. november 3-án halt meg. Nem tudni hová temették. Ulászló teljes örökségét Szakállas Henrikre hagyta, ami később lehetővé tette, hogy a sziléziai herceg elfoglalja Kis-Lengyelországot és Nagy-Lengyelország felét.