„Magyar radikális jobboldal” változatai közötti eltérés

A nemzeti radikalizmus a XIX. század második felében (tehát a szabadságharc utáni) Magyarországon az [[48-as|1848-as politikai eszmék, vívmányok]] újrabevezetését szorgalmazókat jelölte, azaz az ország politikai berendezkedésének teljes, ''radikális'' átalakítását a [[nacionalizmus|nacionalista]] eszmerendszer szerint, de általánosságban [[48-as|48-as alapokon]]. Közülük is a „[[49-es|49-esek]]” voltak a legradikálisabbak, vagyis azok, akik a szabadságharc legvégén, azaz 1849-ben, a világosi fegyverletétel előtti utolsó politikai állapotokat (Habsburg trónfosztás, osztrák-magyar perszonálunió felbontása, Magyarország köztársasággá alakítása, stb.) kívánták megvalósítani (őket gúnyolták „Kossuth-hívőknek” is). A 48-asok (avagy függetlenségiek) többféle irányzatra bomlottak mindvégig számtalan törésvonal mentén (lásd: [[47-es, 48-as, 49-es és 67-es pártok]]). Közös jellemzőjük volt a [[magyarosítás]] politikájának szorgalmazása, a magyar „kultúrfölény” érvényesítése az élet minden területén (tehetségtől függetlenül, származási alapon), akár a nemzetiségek elnyomása, erőszakos magyarosítása árán is, ami gyakran csapott át (pl [[Bánffy Dezső]] és az [[Új Párt]]) egyenesen [[sovinizmus]]ba. Ez akkoriban ritkán párosult [[antiszemitizmus|zsidógyűlölettel]], vagy a manapság csatolt egyéb gondolatokkal, például a [[tiszaeszlári vérvád]]ban a megvádolt zsidók védőügyvédje, [[Eötvös Károly]] maga is ilyen nézeteket vallott, Bánffy Új Pártjának legelső tagjai közt volt. A korban őket a baloldalra sorolták,. aAz 1848-49-es forradalom utáni legelső ilyen radikális politikai formáció például ''[[Országos 1848-as Párt|szélsőbal]]'' néven szerveződött meg a mérsékelt [[Határozati Párt]] (majd az ebből lett [[Balközép Párt]]) platformjaként. A radikális irányzat egyik legemblematikusabb alakja a „legkurucabb magyar”, id. [[Madarász József]] volt, aki hosszú élete (1814-1915) során 1848-tól haláláig országgyűlési képviselő volt (előtte meg egy alkalommal országgyűlési követ). Radikalizmusát legjobban talán az a tény fejezi ki, hogy egyike volt annak a mindössze hét képviselőnek a 480-ból, akik 1867-ben nemmel szavaztak Ferenc József magyar királlyá koronázásáról és az eseménytől is távol tartották magukat.