„Országgyűlési választások a Magyar Népköztársaságban” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →1985 |
|||
231. sor:
Ekkorra már a párton belül is indulhattak reformkezdeményezések. 1981-ben a [[Beszélő]] megalapításával beindult az ellenzéki sajtó is, igaz kezdetben még [[szamizdat]]ként (azaz illegálisan). Az 1983. évi III. törvényben az addig lehetőségként élő többes jelölés intézményét kötelezővé tették és a Hazafias Népfront két hivatalos jelöltjén kívül lehetővé tették más jelöltek indítását is<ref>[http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8541 1983. évi III. törvény] az Országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról, 1000év.hz</ref>. Az ellenzékiek ebben komoly lehetőséget láttak, hogy belülről változtathassák meg a rendszert, s a 352 egyéni képviselői helyre összesen 766 jelöltet indítottak. A rendszer saját vezetőinek bebiztosítása érdekében újra bevezette az 1966-ban eltörölt országos listát is, amire a 35 legfőbb kommunista vezetőt rakták fel, így alakítva ki a 387 fős parlamenti létszámot.
A 766 jelölt közül 71-en nem a [[Hazafias Népfront]] listáján indultak, amivel az [[1947-es választások]], azaz 38 év óta először nyílt valódi alternatíva a választók előtt. Ötvennégy helyen hármas, négy helyen négyes jelölés is volt, 42 választókerületben pótválasztást is kellett tartani. 1947 után először kerültek be a kommunistákkal nem kollaboráló, annak kontrollja alatt nem álló személyek is. Az úgynevezett 71 „spontán jelölt” közül 32-en jutottak be, igaz köztük MSZMP-tag is volt (pl. [[Király Zoltán (politikus)|Király Zoltán]] aki [[Komócsin Mihály]] nyugalmazott megyei párttitkár ellenében jutott be Szegedről) viszont egyikük sem számított valóban ellenzékinek.
A [[demokratikus ellenzék]] számos jelöltje sikertelenül indult (feltéve, ha indulhatott), de a ciklus során felélesztették (az amúgy a szocializmus alatt mindvégig fennálló) visszahívás intézményét és az így lemondatott képviselők helyére kiírt időközi választásokon már sorra ellenzéki jelöltek jutottak be a Kádár-korszak utolsó parlamentjébe. Így lett képviselő például többek között [[Roszik Gábor]] (MDF), [[Debreczeni József]] (MDF), vagy [[Tamás Gáspár Miklós]] (SZDSZ) is.
A [[kerekasztal tárgyalások]] keretében fokozatosan végbement [[magyarországi rendszerváltás]] azután az 1985-öshöz képest 1990-ben már valódi tétet adott
{| class="wikitable"
244. sor:
| style="text-align:center" |'''387'''
| style="text-align:center" |?
| style="text-align:center" |?/
|}
| |||