„A thermidori reakció” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→A belpolitika a direktóriumig: linkek, nevek |
→A belpolitika a direktóriumig: nevek korr. |
||
15. sor:
A politikai rendszer ugyan az maradt, mint ami [[1794]]. július 27-e előtt: Az államforma köztársaság, a törvényhozó hatalmat a Konvent testesítette meg, a végrehajtó hatalmat a Konvent különféle bizottságai látták el. Azonban a „bosszúálló antiterrorizmus és a „[[sans-culotte]]-talanítás” (Soboul kifejezése) tömegméreteket kezdett ölteni. Országszerte elkezdték irtani az előző rendszer valós, vagy vélt híveit, a jakobinusok és a sans-culotte-ok terrorját – főleg Dél-Franciaországban – a royalisták fehér terrorja váltotta fel. A délkeleti vidékeket gyilkos bandák terrorizálták (Jézus Társaság, Jehova Társaság, a Nap Társasága. Párizs utcáit pedig a „muscadin”-ek, a „piperkőcök” vették birtokukba. Ezek a fiatalemberek agresszív royalisták voltak, akik folyamatosan járták az utcákat. Tetteikről, kinézetükről Hahner Péter egyik forrása így szól:
René-Pierre Choudieu, a Nemzeti Konvent képviselője emlékiratában így jellemezte a thermidori konvent idején fellépő agresszív, jobboldali fiatalemberek gyülekezeteit:
[[Louis-Marie-Stanislas Fréron|Fréron]] adta ki a jelszavakat az aranyifjaknak, ahogy az általa vezetett csoportokat nevezték. Megkülönböztető jel gyanánt e fiatalemberek az általuk „áldozati”-nak nevezett módon vágták le a hajukat, vagyis jól berizsporoztatták, és összefonatták a tarkójukon, ellentétben a hazafiak hajviseletével, akik rövidre nyíratták, és nem rizsporoztatták a hajukat. Vendée vezetőit utánozva fekete galléros kabátokat viseltek, és már csak egy fehér kokárdára volt szükség ahhoz, hogy nyíltan is vállalják az ellenforradalmat. Fréron hadserege fanatikus fiatalemberekből állt, akik sohasem szenvedtek semmit, de a terror sajnálatra méltó áldozatainak tüntették fel magukat, s kijelentették, hogy kötelességük megbosszulni vérpadon elpusztult rokonaikat. E csoport a [[Tuileriák palotája|Tuileriák palotájának]] és a [[Tuileriák kertje|Tuileriák kertjének]] a felügyeletét tekintette feladatának, valamint A nép ébredése című dal éneklését, amelynek minden strófája halált kért az általuk terroristának nevezett republikánusok fejére. A refrén e szavakkal ért véget: „Nem menekülnek előlünk!” Szabadidejükben egy farandole-nak nevezett tánccal szórakoztak. Aki nem akart csatlakozni hozzájuk azt nyakon csípték, s bedobták a víztárolókba. Méltó győzelem egy ilyen hadsereg számára! Fréron csak a pártját változtatta meg, de nem a jellemét. A konventben azt követelte, hogy a párizsi Városházát rombolják le, mert Robespierre-nek menedéket adott. A Jakobinusok Klubját is le akarta bontatni”.
[[1794]] őszén megindult a terror leginkább kompromittált képviselőinek is a felelősségre vonása. [[Jean-Baptiste Carrier]]-t november 11-én tartóztatták le, törvényszék elé állították, és december 16-án lefejezték. [[1795]]. március 2-án letartóztattál Bertrand Barère-t, [[Collot d’Herbois]]-t és [[
Július 31-én újraválasztották a bizottságokat, a Közjóléti Bizottságba a Robespierre-t megbuktató személyeket helyezték, és csökkentették hatáskörét, csak a hadügy és a diplomácia kérdésében dönthetett. Ezt a bizottságot később feloszlatták. Átszervezték a [[Forradalmi Törvényszék]]et, de a [[Konvent]] [[1795]]. május 31-én ezt is megszüntette. A rendeleteket újra a Konvent hozta.
Ebben az időszakban a hatalomba ismét a gazdag burzsoázia lépett, Vadász Sándor történész szerint visszalépés [[1789]]-hez. A thermidoristák eltörölték a prairial 22-i törvényeket (Robespierre a még meglévő törvényi akadályokat (nyilvános tárgyalás, védekezés) is eltörölte a terror útjából, s a [[Forradalmi Törvényszék]] csak felmentő vagy [[halálbüntetés|halálos ítélet]]et hozhatott), és a gyanúsak törvényét (a „terror alaptörvényét” Philippe-Antoine Merlin fogalmazta meg, s a Konvent a népi nyomás hatására fogadta el). [[1795]]. február 21-én határozatban kimondják a vallásszabadságot, és Prairial 11-én ([[1795]]. május 30-án) Lanjuinais javaslatára visszaadják a templomokat a hívőknek, de a falakon kívüli vallásos megnyilvánulásokat egyelőre még tiltották.
Az abszolutisták az [[ancien régime]]-hez való visszatérés hívei azonban többségben voltak. Provence grófja fölvette a [[XVIII. Lajos francia király|XVIII. Lajos]] nevet, s [[1795]]. június 24-én [[Vérone]]-ban kiáltványt tett közzé: megígérte a rendek és a parlamentek visszaállítását, az egyház kiváltságos helyzetének helyreállítását, a királygyilkosok megbüntetését. A thermidoristák feleszméltek, és összefogtak a royalista veszéllyel szemben. Az angol royalista emigránsok fegyvert rántottak, és Joseph de Puisaye nevű vezetőjük partraszállást készített elő. A pénzt, a hajórajt és az egyenruhát az angol kormány adta. Az emigránsokat Louis Charles d’Hervilly és Charles Eugène Gabriel de Sombreuil vezénylete alatt két hadosztályra osztották. A partraszállási kísérletet messidor 9-én ([[1795]]. június 27-én) [[Quiberon-félsziget]]én, [[Bretagne]] déli partvidékén ([[Vendée]] környéke) hajtották végre. A már prairial elején figyelmeztetett kormánynak volt ideje csapatokat összevonni [[Lazare Hoche|Hoche]] parancsnoksága alatt. A [[huhogók]]at az emigránsok visszaszorították a félszigetre, s azt erős sáncokkal elzárták a külvilágtól. A royalisták messidor 19-én (július 7-én) megkísérelték a kitörést, de véres fejjel húzódtak vissza. Végül az emigránsok csapatait a köztársasági csapatok [[1795]]. július 20-21-én indított rohama verte szét. Ez a kormányzati rendszer azonban mégsem volt annyira tökéletes, mint ahogy sokan a vezetők közül elképzelték.
A nagy vesztes, természetesen a szegény nép volt. [[1794]]. december 24-én eltörölték a valamelyes védettséget nyújtó ármaximumot. A népi mozgalom nyomására a Nemzeti Konvent kiterjesztette a május 4-ei „maximum törvényét”, s élelmezési bizottsága [[1794]]. február 21-ére kidolgozta az országosan egységes, maximált árak rendszerét. Még előtte, november 9-én (12-én [[François Furet]] szerint) bezáratták a Jakobinus Klubot, majd az egész plebejus ellenzéket tömörítő Választási Klubot. A III., majd a IV. évben beköszöntő éhínség tettekre sarkallta a városi és falusi tömegeket, melyek a legmélyebb nyomorba süllyedtek.
30. sor:
A krízisben a rossz termés játszott döntő szerepet, miközben az árak fölszabadítása és a papírpénz elértéktelenedése folytán a válság drámai méreteket öltött. A következő év [[1795]] tavaszán, április 1-jén a germinali [Pichegru fojtotta el], május 20-21-én pedig a prairiali felkelést (Jacques Menou fojtotta el) bizonyította, hogy a sans-culotte-ok sehogyse akartak belenyugodni abba, hogy kirekesztették őket a polgári nemzetből. A néptömegek e két utolsó felkelési kísérlete jellegzetes utóvédharc volt, vezetőiktől, és szervezeti hálózatuktól megfosztva semmi esélyük nem lehetett a győzelemre. Kudarcukért magas árat kellett fizetniük: a Saint-Antoine negyed lefegyverzése a népi mozgalom halálát jelenti, s a hűséges hegypártiak utolsó osztagának, a „hegycsúcs”-nak a felszámolásával a politikai reakciónak nyert ügye lett. A negyed elleni fegyveres fellépést [[Jacques Menou]] (1750-1810) tábornok vezette. Idézzünk két nyilatkozatot annak érzékeltetésére, hogy miképpen tudatosult az új helyzet a két szemben álló fél: egyfelől a pékségek előtt sorba álló, a hideg tél után éhező nép és a vagyonosok képviselőiben.
Március 17-én két munkáskerület küldöttei a Konvent épületébe mentek, és ott ezt mondták: „Nincs kenyerünk, maholnap ott tartunk, hogy sajnálni fogjuk mindazokat az áldozatokat, amelyeket a forradalomért hoztunk.” A gazdagok kíméletlen önzése más színben tüntette fel a nép szemében a terrort is. „Robespierre uralma idején vér folyt, és nem voltunk szűkében a kenyérnek; most nem folyik vér, és szűkében vagyunk, tehát vérnek kell folynia, és akkor lesz kenyerünk.” [[
Ilyen előzmények után jött létre a [[Francia direktórium|Direktórium]] rendszere 1795-ben, a III. év alkotmányának elfogadása révén, amely mérsékelt republikánusok és az alkotmányos monarchisták kompromisszumán alapult.
| |||