„Fantasztikus szimfónia” változatai közötti eltérés

Berlioz 1826-tól – rövid orvosi tanulmányok után – a párizsi Conservatoire hallgatója volt. Barátai, a romantikus ifjú művész generáció – [[Eugène Delacroix]], [[Victor Hugo]], [[Id. Alexandre Dumas|Alexandre Dumas]], [[Alfred de Vigny]] és mások – társaságában rendszeresen látogatta az operaházat, a színházakat. 1827. szeptember 11-én az Odéon Színházban látta [[William Shakespeare|Shakespeare]] [[Hamlet, dán királyfi|Hamletjét]], amelyet William Abbot angol társulata játszott. Az előadáson Hamletet Charles Kemble, Ophéliát pedig egy bizonyos [[Harriet Smithson]] (1800–1854) alakította. A zeneszerzőt azonnal elbűvölte a szép színésznő, lángoló szerelemre gyulladt iránta. Természetes ezek után, hogy 15-én megnézte a [[Rómeó és Júlia|Rómeó és Júliát]] is, plátói szerelmével a címszerepben, majd 18-án az [[Othello|Othellót]], melyben Desdemonát alakította a hölgy. Többször is megpróbált a nála négy évvel idősebb színésznővel kapcsolatba kerülni, de leveleire nem kapott választ. Ettől függetlenül betegesen féltékeny volt rá, például akkor is, amikor az Párizson kívül vállalt szerepet. Két évig nem is találkoztak személyesen, de addig is – mintegy rögeszmeszerűen – őrizte magában a viszonzatlan szerelmet, bár ez a szerelem időről időre haraggá, sőt gyűlöletté változott. Közben – D'Aubré asszony leánynevelő intézetében, ahol gitárórákat adott – megismert egy ''Marie Moke'' (1811–1875) nevű szép és kiválóan zongorázó lányt, akit Arielének nevezett, és neki szánta a ''Vihar'' zongoraszólamát. A lány a pletykáival mindent megtett, hogy elfeledtesse a komponistával az ír színésznőt.<ref name="Bloom">{{citerefhely book|author=Peter Bloom|title=Berlioz élete|publisher=Osiris Kiadó|year=2004|location=Budapest|pages=50–59|id=ISBN 963-389-651-7|chapter=A Fantsztikus szimfónia}}</ref> Berlioz el is jegyezte Marie-t, de 1832-ben, amikor visszatért Rómából, a lány már rég férjhez ment Camille Pleyel zongoragyároshoz (Marie Moke Pleyel később világhíres zongorista lett). Berlioz bosszút forralt és az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. Amikor azonban megtudta, hogy Miss Smithson Párizsban tartózkodik, jegyet küldött neki, és a nő el is ment a hangversenyre, az átdolgozott Fantasztikus szimfónia előadására. Berlioz szerelme újra fellobbant iránta, és 1833 októberében feleségül vette az akkorra már népszerűségéből jócskán vesztett színésznőt.<ref>{{citerefhely web|url=http://www.mr3Mr3-bartok.hu/index.php?option=com_alphacontent&section=5&cat=18&task=view&id=189&Itemid=42|author= Németh G. István|title=Berlioz: Fantasztikus szimfónia. Epizódok egy művész életéből op. 14 (1830)|accessdate=2009-12-09|publisher=Bartók rádió}}</ref><ref name="Kroó80">{{citerefhely book|author=Kroó György1980|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=80|id=ISBN. 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfóniaoldal}}</ref>

A Fantasztikus szimfónia megírásának gondolata, annak túlságosan is romantikus programja, már korábban is foglalkoztatta Berliozt. A szerelmen kívüli másik, és zenei szempontból kétségkívül fontosabb indítéka, [[Ludwig van Beethoven|Beethoven]] iránti bámulata volt. Berlioz csodálta Beethoven [[Beethoven: 6. szimfónia|''6., Pastorale'' szimfóniáját]], amely szintén – ugyan szűkszavú – programmal rendelkezett (Beethoven csak rövid megjegyzéseket fűzött az egyes tételekhez. Sorra: ''Vidám érzések ébredése a falura érkezéskor. Patakparti jelenet. Vidám paraszti mulatság. Vihar. Pásztorének''). Berlioz ennél sokkal hosszabban írta meg saját szöveges programját, amely szerint egy ifjú művész reménytelen szerelmében [[öngyilkosság]]ot követ el, de az [[ópium]]tól csak látomásai – hol örömteliek, hol szomorúak – lesznek. Azután egy báli forgatagba képzeli bele magát és a lányt. Álombeli csapongásai közben egy mezei jelenetet lát, pásztorok énekelnek, idilli a hangulat. Közben kedvese is feltűnik, majd távoli égzengés után csend lesz. Most azt álmodja, hogy a vesztőhelyre viszik és kivégzik. Utolsó pillanataiban is a szeretett lányra gondol. Aztán a saját temetésén van jelen, sötét árnyak táncolnak féktelenül a [[Dies irae]] témájára, de ő mindig csak a lányt látja.<ref name="Frigyesi16">{{citerefhely book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit1979|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia16. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=16oldal}}</ref><ref name="Pandi">{{citerefhely book|author=Pándi Marianne1972|authorlink=Pándi Marianne|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia155–156. In: Hangversenykalauz I. Zenekari művek|publisher=Zeneműkiadó|year=1972|location=Budapest|pages=155–156oldal}}</ref>

Berlioz a Fantasztikus szimfóniát 1830 februárjában kezdte írni, de néhány tétele, részlete már korábban kész volt. A 4. tétel indulója például a soha be nem mutatott ''Vérbírák'' című operája része volt (ott a ''Gárdainduló'' nevet viselte, és a kéziratos partitúrán olvasható ilyen értelmű beírás). A finálé valószínűleg egy [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]] nyomán készült ''Faust'' darab részeként született (erre a programleírás első kéziratából lehet következtetni). Az első tétel kezdő témáját egy gyermekkori dalból vette, az egész szimfónián átívelő „idée fixe” alaptémája pedig saját ''Herminie'' című kantátájából származik. Mindemellett felhasználta még a zárótételben a ''Dies irae'' [[Gregorián ének|gregorián]] dallamát is. Ezek után nem csoda, hogy februárra már végzett is a komponálással. Végzett, de nem fejezte be, 1833-ig állandóan javítgatta, még a programszövegnek is 14 változata ismert.<ref{{refhely name="Kroó80"/>|Kroó 1980| 80. oldal}}

A bemutatót 1830. május 20-ára tervezte a Théâtre de Nouveautés-ba, de a harminchárom fős zenekart, amit barátja, Nathan Bloc vezényelt, nem sikerült a kétszeresére bővíteni. A bemutatóra végül december 5-én került sor a Conservatoire-ban. A műsor első részében a ''Vérbírák'' nyitánya, részletek a ''Neuf Mélodies''-ból és a ''Sardanapale'' hangzott el, ezt követte a ''Fantasztikus szimfónia''. A kilátások nem voltak túl kedvezőek, mert a francia közvéleményt akkor éppen aktuálpolitikai kérdések foglalták le. A [[júliusi forradalom]] győzelme után ugyanis az előző király, [[X. Károly francia király|X. Károly]] minisztereinek nagy visszhangot kiváltó perére készültek, amire a tervezett hangverseny utáni napokban, december 15-én került sor. Berlioz a bemutatóra meghívta [[I. Lajos Fülöp francia király|Lajos Fülöp királyt]] is, aki nem vett részt ugyan a hangversenyen, de 300 frankos honoráriumot küldött a komponistának.<ref{{refhely name="|Bloom"/>}}

A közönség elismeréssel fogadta a ''Fantasztikus szimfóniát'', különösen a ''Menet a vesztőhelyre'' című tételnek volt sikere.<ref>{{citerefhely book|author=Kroó György1980|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=79|id=ISBN. 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfóniaoldal}}</ref> A kritika visszafogott dicsérettel fogadta, kifogásokat említettek, Berlioz – akkori füllel hallgatva – újszerű formái és szokatlan hangzása meglepetést keltett, pedig ezek az újítások végső soron ''„a zene fejlődésében logikus és szükséges újítások”'' voltak.<ref name="Frigyesi14">{{citerefhely book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit1979|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia14. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=14oldal}}</ref> Csupán egy fiatal német kritikus, ''Ludwig Börne'' ismerte fel, hogy jelentős művet hallott.<ref{{refhely name="|Bloom"/>}} Egy 1830. december 8-án keltezett levélben a következőt írta: ''„Vasárnap a Conservatoire-ban koncertet hallgattam. Egy Berlioz nevű fiatal zeneszerző … adatta elő a szerzeményét. Romantikus. E franciában egy egész Beethoven rejtőzik, de azért kötnivaló bolond. Nekem nagyon tetszett minden. Érdekes szimfónia ez, öt drámai felvonásban, természetesen csupán hangszeres zene; de hogy az emberek meg is értsék, mint egy operához, cselekményt magyarázó szöveget is nyomatott hozzá. A legkicsapongóbb irónia ez, amilyet soha költő szavakban ki nem fejezett. És istentelen. A zeneszerző saját ifjúsága történetét mondja el. Ópiummal megmérgezi magát, és azt álmodja, hogy megölte szerelmesét, s ezért halálra ítélték. Ott van a saját kivégzésénél. Egy felejthetetlen indulót hall az ember, amilyet még sohasem hallottam. Az utolsó részben a Boszorkányok hegyét ábrázolja, pontosan úgy, mint a Faustban, az egész szinte kézzel tapintható. Szerelmese, aki hozzá méltatlannak bizonyult, szintén megjelenik a Walpurgis-éjszakán, de nem úgy, mint Margit a Faustban, hanem szemtelenül, boszorkányszerűen… A művészetben és irodalomban, éppen úgy, mint a politikában, a szemtelenségnek nagyobb súlya van, mint a szabadságnak. Ezt kell tudni méltányolni, hogy igazságtalanul el ne ítéljük a francia romantikusokat. Sokszor tisztára bolondok és olyan dolgokat írnak, amelyeket a romantikus Németországban sohasem olvasnának el. Majd kialakul ez is. Vissza fognak bukfencezni. Még egyetlen francia sem esett bele a Napba.”''<ref>{{citerefhely book|author=Kroó György1980|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=87–88|id=ISBN. 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfóniaoldal}}</ref>

A ''Fantasztikus szimfóniát'' a fiatal [[Liszt Ferenc]] is megismerte, amikor a bemutató előtti napon meglátogatta Berliozt, és 1833-ban elkészítette zongorakivonatát is.<ref>{{citerefhely book|author=Kroó György1980|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=80–81|id=ISBN. 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfóniaoldal}}</ref> Ezt a kivonatot tanulmányozta át és játszotta végig [[Robert Schumann]], ami alapján kis elemzést írt róla, védelmébe véve Berliozt és művét a német közönség előtt. ''„Az új forma szokatlanságában, az új kifejezésben van oka a szerencsétlen félreértésnek. Semmi sem kelti fel oly könnyen a bosszúságot és ellenkezést, mint egy forma, amely régi nevet visel. Ha valakinek eszébe jutna például valamely 5/4-es ütemben írt darabot indulónak, vagy 12 egymás után következő apró tételt szimfóniának nevezni, az bizonyára előzetes gyanakvást kelt maga ellen. Azonban vizsgáljuk meg mindig, mi van a dolog mögött. Minél különösebb egy mű szemmel láthatólag, annál nagyobb elővigyázatossággal ítélkezzünk fölötte.”''<ref{{refhely name="Frigyesi14"/>|Frigyesi 1979| 14. oldal}}

''„Ott folytattam, ahol Beethoven abbahagyta”'' – jelentette ki Berlioz a műve kapcsán, és ezzel arra utalt, hogy ő valóban a Beethoven kijelölte úton haladt, olyan szimfóniát írt, amely egységes mű. Ezt az egységet szolgálja egyfelől a zenéhez írt szöveges program, másfelől a darab egészén átívelő, minden tételén más és más formában visszatérő vezérmotívum, ami valóban újdonságnak számít Berlioz művében.<ref>{{citerefhely book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit1979|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia14–15. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=14–15oldal}}</ref> Programzenét már korábban is sokan írtak, [[Antonio Vivaldi|Vivalditól]] Beethovenig, de kétségtelen, hogy közvetlen mintaképe Beethoven ''Pastorale''-ja. Innen jött az, hogy a ''Fantasztikus szimfónia'' is öttételes lett, hogy a tételek programfeliratot kaptak (noha ezek Beethovennél csak pár szavasak), és a ''Jelenet a mezőn'' tétel hangulatában is a ''Pastorale'' második tételének ''(Patak mellett)'' természetképére ismerünk rá. Ugyanakkor felfedezhető benne az ötödik szimfónia monotematikus szerkesztése is.<ref>{{citerefhely book|author=Kroó György1980|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=82|id=ISBN. 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfóniaoldal}}</ref>

A szimfónia főtémája, a zenei értelemben vett rögeszme, a szeretett nő képe, valójában csak egy rövidke zenei gondolat. Egy olyan zenei motívum, amely alkalmas arra, hogy a szimfónia minden tételében visszatérjen, és minden alkalommal más és más hangulatot árasszon. Ez a mód valóban újszerű volt, mert míg a klasszikus szimfóniaszerkesztési elvek szerint a téma mindig változatlan formában tér vissza, addig a ''Fantasztikus szimfóniában'' nem. Ebben rejlik a mű programzenei lényege: elsősorban nem attól programzene, hogy szöveges programmal rendelkezik, ''„hanem mert az egész művet meghatározó karakterváltások világos zenei programot rejtenek magukban.”''<ref>{{citerefhely book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit1979|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia21. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=21oldal}}</ref>

Az első tételben ''(Álmok, szenvedélyek)'' a 19. század elejének divatos világfájdalom-érzése jelenik meg, és itt mutatkozik be az „idée fixe”, a zenei rögeszme, az imádott nő dallama. A második tétel ''(Bál)'' egy keringő-tétel, amelybe szintén beleszövődik az ifjú szerelmének dallama, ami majd még az egyre fokozódó ritmusú tánc végén bukkan fel újra egy pillanatra. A harmadik tétel ''(Jelenet a mezőn)'' egy természeti képet fest le, amiben kétségkívül felismerhető a ''Pastorale szimfónia'' hatása. A vonósok tremoló háttere előtt [[angolkürt]] és [[oboa]] válaszolgat egymásnak (Berlioz előírása szerint az oboa a színfalak mögül, a „távolból” szólal meg). Az „idée fixe” témája a középső részben tűnik fel, majd egy viharzene következik, ami mennydörgéssel zárul. Az egyik pásztor még belekezd egy dallamba, de már nem érkezik válasz. A negyedik tétel ''(Menet a vesztőhelyre)'' indulója kissé zaklatott dinamikával operál: a sötét és fenyegető zene halkulásába hirtelen belevág egy hangos akkord, majd ismét halkulni kezd, és ez ismétlődik a tétel folyamán. A költő szerelme csak a rész végén jut eszébe, ekkor bukkan fel az őt jellemző zenei motívum, hogy ezt is egy hangos ütés (a lesújtó bárd) szakítsa meg. Az ötödik tétel ''(Boszorkányszombat)'' a sötétség hangjaival indul, mintha egy baljós hangulatú romantikus opera része lenne. Ebbe az utolsó tételbe szövi bele Berlioz a ''Dies irae'' dallamát.<ref name="Pandi"/><ref>{{citerefhely book|editor=KroóPándi György1972|author=Frigyesi Judit|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia155–156. In:oldal}}{{refhely A hét zeneműve|Frigyesi 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages= 21–24. oldal}}</ref>

Berlioz zenéje, bár korában – elsősorban hazájában – nem volt nagyon népszerű, zenetörténeti szempontból mégis felbecsülhetetlen fontosságú. Előkészítője volt a szimfonikus költeménynek, a monumentális későromantikus zenei alkotásoknak. [[Liszt Ferenc|Liszt]] és [[Richard Wagner|Wagner]] előfutára, és hangszerelői művészete is előremutató.<ref name="ZeneLex">{{refhely |ZeneLex|21|235–237}}</ref> ''„Ezzel a művel a ''romantikus szimfónia'' született meg, a műfaj a szimfonikus költemény felé, a zene a drámai cselekményű programábrázolás felé közeledett. … [Berlioz] Egy csapásra az európai zene egyik legnagyobb forradalmárává lett.”''<ref>{{citerefhely book|author=Kroó György1980|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=103|id=ISBN. 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfóniaoldal}}</ref>

A tételek ismertetése a Berlioz által írt program szerint történik. A leírás szövegét Berlioz ezzel a mondattal kezdte: ''„A zeneszerzőnek az volt a célja, hogy egy művész életének különböző jeleneteit ábrázolja, amennyire ezeket zenében ki lehet fejezni.”''<ref name="Pandi"/><ref>{{citerefhely book|author=KroóPándi György1972|authorlink=Kroó György155–156. oldal}}{{refhely |title=Berlioz|publisher=GondolatKroó Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages= 84–87|id=ISBN 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus. szimfóniaoldal}}</ref>

Berlioz nagy zenekar számára hangszerelte meg szimfóniáját. Olyan hangszerelés ez, amely arról tanúskodik, hogy a komponista kiválóan ismerte az egyes hangszerek és hangszercsoportok fő tulajdonságait, hangszínét, hangulatfestő lehetőségeit. Berlioz a hangszerelés mesterének, a modern zenekari hangzás megteremtőjének számít. Ezért érezzük azt, hogy zongorakivonatban művei elveszítik fényüket, legsajátabb lényegüket.<ref{{refhely name="|ZeneLex"/>}}

''Fantasztikus szimfónia'' címmel 1942-ben fekete-fehér filmet forgattak [[Franciaország]]ban, Christian-Jaque rendezésében. A filmben Jean-Louis Barrault alakította Berliozt, Lise Delamare pedig Harriet Smithsont. Az egyébként nívós filmalkotás nem aratott sikert Franciaországban, mert úgynevezett „Vichy-filmnek” számított, így alkotói hazaárulóknak számítottak a közvélemény szemében.<ref>{{citerefhely book|author=Markó László1995|title=A film krónikája|publisher=Officina Nova|year=1995|location=Budapest|pages=176|id=ISBN. 943-477-027-4oldal}}</ref><ref>{{citerefhely web|url=http://www.port.hu/fantasztikus_szimfonia_la_symphonie_fantastique/pls/fi/films.film_page?i_film_id=64483&i_city_id=3372&i_county_id=-1|title=Fantasztikus szimfónia|accessdate=2009-12-09|publisher=Port.hu}}</ref>