„Német Lovagrend” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
98. sor:
[[1210]]-ben a német lovagok egy része kivonult a Szentföldről. [[1211]]. [[május 7.|május 7-én]] II. András adománylevelében jogot adott a német lovagrendnek a dél-erdélyi letelepedésre. A következő tizennégy évben rengeteg kiváltságot nyert a rend és újabb területeket is szerzett, főleg hódítás útján a [[Kárpátok]]on inneni [[kunok]] rovására. [[1224]]-ben a német lovagok önálló államként III. Honorius pápa hűbérébe ajánlották a [[Barcaság|borzasági]] és [[Havasalföld|havaselvei]] szerzeményeiket, de ennek megalapítására nem kerülhetett sor, mert a következő évben, a rendet II. András elűzte hűtlenségéért. A lovagok az év végén Lengyelországban, Kulmban, [[Konrád lengyel fejedelem|Mazóviai Konrád]] jóvoltából letelepedhettek. [[1226]]. [[március 26.|március 26-án]] a [[rimini aranybulla|rimini aranybullát]] átadták a német lovagrendnek, ami országuk első alapítólevele lett, s teljes önállóságot nyert.
[[1233]]
[[1262]]-ben a lovagrend birtokot kapott [[Skandinávia|Skandináviában]], [[Södermanland tartomány|Södermanland]] tartományban. A következő évben [[IV. Orbán pápa]] feloldozta a lovagokat a szegénységi fogadalom alól, ezentúl már közvetlenül is szerezhetnek hasznot, majd leverték a lázadó poroszokat, [[1283]]-ra pedig minden területüket meghódították. [[1290]]-től Livónia is teljesen a lovagrend területéhez tartozott. [[1291]]-ben Acre elesett, a német lovagok így áttették központjukat Európába. [[1295]] a [[1295-ös porosz felkelés|harmadik porosz felkelés]] időpontja, melyet úgyszintén levertek a teutonok és nagyobb ellenállással már nem találkoztak az őslakosok részéről.
|