Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 89.134.186.91 (vita) szerkesztéséről Andrew69. szerkesztésére
 
=== Ítélete és kivégzése ===
Kezdetben a négy vádpontból háromban (béke elleni bűncselekmények, háborús bűncselekmények, emberiességemberiség elleni bűncselekmények) a bírák nagy egyetértésben bűnösnek találták, bár [[Francis Biddle]] a második vádpont esetében is kétségeket fogalmazott meg. Azonban végül egyöntetűen csak a harmadik és negyedik vádpontban találták bűnösnek és a bíróság ezek alapján ítélte halálra. Emellett a sajtó munkatársai is „halálra ítélték”.<ref>Védőügyvédje neve Gustav Steinbauer ([[1889]]-[[1961]]).</ref> 32 jelölésből 26-ot kapott.
Az ítélet kihirdetése után is nyugodtan viselkedett. [[Gustav M. Gilbert|Gustav Gilbert]] pszichológusnak az ítéletről így nyilatkozott: ''„Kötél általi halál. Nos hát... tekintettel a helyzetre, nem is számítottam másra. Rendben van ez így.”'' Sőt még levelet is írt<ref>Heßen kívül csak ő írta írógéppel a leveleit.</ref> a börtönparancsnoknak, melyben arra kérte, hogy engedélyezze a halálraítélteknek a reggelenkénti hideg zuhanyt, (Véleménye szerint ez jó hatással volt mind testi, mind lelki állapotukra.) valamint, hogy találkozhassanak napközben ugyanúgy, mint az ítélet előtt. Még biztosította is Andrus ezredest, hogy nyugodtan néznek az elkövetkező események elébe és nem próbálják semmivel sem megnehezíteni az ő és a börtön személyzetének életét.
[[Fájl:Dead_arthurseyssinquart.jpg|bélyegkép|balra|150px|''Arthur Seyß-Inquart a kivégzés után'']]1946. [[Október 16.|október 16]]-án végezték ki utolsóként ([[Alfred Jodl]]) után. Az akasztófához a katolikus lelkész, [[Bruno Spitzl]] kísérte el. Korábban [[Sixtus O'Connor]] pátertől kapta meg a feloldozást. Utolsó szavai az alábbiak voltak: ''„Remélem, hogy ez a második világháború tragédiájának utolsó felvonása. Remélem, hogy a jelenlegi nyomorúságban bölcsesség száll a népekre, s ez megértésre vezet a nemzetek között, végül remélem, hogy béke lesz a Földön. Hiszek Németországban.”''<ref name="BCA">Burton C Andrus: A nürnbergi huszonkettő.</ref>Az orvosok 2 óra 47 perckor állapították meg a halál beálltát, majd megmérték testsúlyát (74 kg.) és testmagasságát (180,3 cm.).<ref name="BCA"/> {{clear}}