„Sebastiano del Piombo” változatai közötti eltérés

Sebastiano ifjúkoráról kevés forrás áll rendelkezésre. Születési dátumát is csak hozzávetőlegesen ismerjük: Vasari szerint 62 évesen halt meg, eszerint 1485-ben született. Édesapját Sebastiano Lucianinak hívták. [[Giorgio Vasari|Vasari]] közlése szerint eleinte [[fuvola|fuvolázni]] tanult, ami arra utal, hogy ellentétben számos reneszánsz kori festővel, nem volt hagyomány a családban a festés. A zene iránti szeretetét élete későbbi részében is megőrizte. Csak viszonylag későn, 18–19 éves korában kezdett festeni. (A festőtanoncok akkoriban általában már gyermekkoruktól kezdve a műhelyben voltak, hogy a festés alapjait, a [[rajz]]olást, [[szín]]ek keverését megtanulják.) Első mestere az ekkor már idős [[Giovanni Bellini]] volt, majd Giorgione műhelyében tanult. Korai művészete e két mester szellemiségét, hatását mutatja. Míg Bellinitől a festés alapjait tanulhatta el, Giorgione műhelyébe kerülve önálló művészete fejlődött ki. 1508 körül készültek első ismert önálló művei: ''Adonisz,'', ''Lány képmása.''. 1510 körül készült képein egyfajta klasszicizálódás tendenciája figyelhető meg (''(Salomé'',; ''Bölcs Szűz'').'' Ekkor már nagyobb megbízásokat is kapott (San Giovanni Crisotomo oltárképe). Az 1510-es [[pestis]]járványban Giorgione meghalt, Sebastiano elkerült a műhelyből. Giorgione megrendeléseit a műhely másik fiatal tanonca, [[Tiziano]] fejezte be.

Művészetét kezdetben a giorgionizmus határozta meg; nem meglepő, hogy Sebastiano műveit Giorgionénak tulajdonították, mint a [[San Giovanni Crisostomo]] oltárképét, a [[Kingston Lacy]]-ben őrzött ''Salamon ítéleté''t. Már korai velencei éveiben megmutatkozott nála az az innováció, ami majd Rómában fog kiteljesedni, és aminek a korabeli Velencében nem volt párja, a hűvösebb, klasszicisztikusabb hangvétel, amelyet éles kontúrok és kemény színek jellemeznek. Festői fejlődésében azonban nem sok folyamatosság van. Egyik legelső művét, egy lány képmását, a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzik. Ezen még nem mutatkoznak a londoni ''SaloménSalomé''n és más, még Velencében festett nőalakokon látható jellegzetességek, a kerekded arc sokkal inkább hasonlít Giorgione műveire. Érdekesség, hogy ugyancsak Giorgione műhelyében tanult és dolgozott ekkortájt a fiatal Tiziano. [[Bernhardt Berenson]] művészettörténész egy [[Texas]]ban található festményt úgy határozott meg, mint aminek három alakja közül egyet Sebastiano, egyet Tiziano, egyet pedig Giorgione festett. Korábban Sebastianónak tulajdonították Giorgione talányos, ma ''Három filozófus'' címet viselő festményének hátterét is, erre azonban nincs egyértelmű bizonyíték.

Az 1530-as években Sebastiano új technikával is kísérletezett. Speciális alapozót kevert ki, amely lehetővé tette, hogy ne csak fatáblára vagy vászonra, hanem jól előkészített kőtáblára, vagy akár falfelületre is lehessen olajjal festeni. Igaz, a kőre festési eljárást nem ő találta ki, de ő fejlesztette ki úgy, hogy az alkotás maradandó legyen, mivel a korai kőtáblára készült olajfestmények hamar pusztulni kezdtek. ([[Leonardo da Vinci]] milánói ''Utolsó vacsorá''ja a leghíresebb ilyen balul elsült technikai kísérlet az 1500 körüli évekből.) Az 1530-as évekből több képe készült márványra vagy palára (''(Madonna del velo''; ''Keresztvivő Krisztus,'', Bp., Szépművészeti Múzeum és Szentpétervár, Ermitázs). Utolsó festménye lehet a Szépművészeti Múzeumban lévő ''Keresztvivő Krisztus'', amelyet 1540 körül fejezett be. Ezek a képek azonban nem pusztán a technikai kuriózumot jelentették, a képek előadásmódja, felfogása és stílusa volt sikerük igazi kulcsa. A budapesti Keresztvivőt az aquileai pátriárka rendelte, a szentpétervárit Ferrante Gongaza, a spanyol udvar követe, és több képét szállították elkészülés után Spanyolországba, ahol azok sikerét számos másolat bizonyítja.