„Negyedidőszak” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Hkbot (vitalap | szerkesztései)
a Bottal végzett egyértelműsítés: Hargita –> Hargita (hegység)
Hkbot (vitalap | szerkesztései)
a Bottal végzett egyértelműsítés: Bükk –> bükk (növénynemzetség)
45. sor:
* '''Boreális szakasz''' (9 000-7 500 év): a preboreális szakasz után a felmelegedés fokozódott, és a csapadék csökkent. A nyár a jelenleginél lényegesen melegebb volt. A klíma a [[mogyoró]]nak különösen kedvezett és Nyugat-Európában háttérbe szorította a fenyőt és a nyírt. A szárazabb területeket sztyepp borította. Az Alpokban az erdőhatár a mainál 400 m-rel magasabbra tolódott fel. A lucfenyő elterjedési területe az Alpokban kiszélesedett. A boreális fázis második szakaszában a felmelegedés tovább fokozódott. A nyírfaerdők helyébe ugyanazon a területen erdeifenyők, azok helyébe mogyorók, majd szil- és tölgyerdők léptek.
* '''Atlanti szakasz''' (7 500-5 000 év): az eljegesedés utáni éghajlat az atlanti fázisban volt a legkedvezőbb. A hőmérséklet lényegesen nem változott. Az évi középhőmérséklet továbbra is a jelenleginél magasabb volt. A csapadék mennyisége megnövekedett, amiben a tenger nyugat-európai előrenyomulása is szerepet játszott. A kiegyenlített atlanti, azaz óceáni klíma az vegyes, lombos erdők kialakulásához, vagy további szétterjedéséhez optimális feltételeket biztosított. Európa erdőövei észak, illetve a magasabb térszín felé tolódtak el. A [[tölgy]], a [[szilfa|szil]] és a [[hárs (növénynemzetség)|hárs]] voltak a legjellemzőbb erdőalkotók, ami az [[erdeifenyő]]t szűk térre szorította vissza.
* '''Szubboreális szakasz''' (5 000-2 500 év): az atlanti szakasz kedvező éghajlatát újabb klímaromlás követte. A hőmérséklet és a csapadék csökkent. Rohamosan elterjedt a [[bükk (növénynemzetség)|bükk]] ''(Fagus silvatica)'', mely a [[legutóbbi jégkorszak|Würm-glaciális]] idején Dél-Európába húzódott vissza, most északi irányban haladt előre. A [[jegenyefenyő]] ''(Abies alba)'' a Kelet-[[Pireneusok]]tól és a Nyugat-Alpoktól majd a [[Kárpátok]]tól terjedt szét; a [[lucfenyő]] ''(Picea excelsa)'' a jegenyefenyővel ellentétes irányban terjedt el. A bükk és a jegenyefenyő Közép-Európában a lucfenyőt általában a hegyvidéken magasabb területre szorította vissza. A síkságokon csak a bükk terjedt el és keveredett a tölggyel és az erdeifenyővel. A [[gyertyán]] kelet felől nyomult előre.
* '''Szubatlanti szakasz''': a szubboreális szakaszban elkezdődött klímaromlás tovább folytatódott. Az éghajlat hidegebbé és csapadékosabbá vált. Egészen a jelenkorig kisebb felmelegedések és lehűlések váltották egymást, aminek a hatása az Alpokban a gleccserek előrenyomulásában és visszahúzódásában mutatkozott. Gyakoribbá vált a [[bükk (növénynemzetség)|bükk]], és teljesen háttérbe szorult az [[erdeifenyő]] és a [[szilfa|szil]]. A [[gyertyán]] és a [[jegenyefenyő]] elterjedési területe szintén megnövekedett. Ugyanakkor a melegkedvelő alakok, mint a [[mogyoró]], a [[hárs (növénynemzetség)|hárs]] és a [[szilfa|szil]] szórványosak lettek. Az [[erdeifenyő]] a szélsőséges éghajlatú [[kelet-európa]]i területeken csak [[reliktum]]ként maradt meg. A növényvilág alakulását jelentősen befolyásolta az ember okozta erdőpusztítás, ami a földművelés kiterjesztésével járt együtt. A szubatlanti fázis legdöntőbb mozzanata a természetes táj ''kultúrtájjá'' változtatása.
 
=== Állatvilág ===