„Őszinteség” változatai közötti eltérés

a
Bottal végzett egyértelműsítés: Igazság –> Igazság (filozófia)
a (r2.5.1) (Bot: következő hozzáadása: nl:Eerlijkheid)
a (Bottal végzett egyértelműsítés: Igazság –> Igazság (filozófia))
{{wikiszótár|őszinteség}}
Az '''őszinteség''' az [[igazságIgazság (filozófia)|igazsággal]]gal mint értékkel összefüggő, azzal összhangban álló, cselekvésben és kommunikációban kifejezésre kerülő [[emberi tulajdonság]]. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd.
 
Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is. Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése (lásd még: [[önámítás]]) éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is.
A ''Li'' fogalmánál már mélyebb a ''Yi'', amit nevezhetünk becsületességnek is. Eszerint az ember már nem önérdekből őszinte, hanem tisztességből és erkölcsiségből, a kölcsönösség elve szerint. Itt is központi szereppel bír az [[idő]], de ezúttal [[időtartam]]ként: mivel életed első három évében a szüleid minden tekintetben elláttak és felneveltek, ezért haláluk után magad is három évig gyászolod őket. Ezen a szinten az ember egyéni [[kötelesség]]eit és [[kötelezettség]]eit illetően őszinte. Aki igazán és mélységesen őszinte, az akkor is úgy viszonyul az őseihez, mintha azok élnének és akkor sem tesz semmi olyat, amivel szégyenbe hozná őket, ha senki nincs a közelében, aki erre kötelezné, vagy aki előtt ügyelnie kéne erre. Ez az elv már része volt az [[elődimádat]]ot is magában foglaló [[erkölcsi kódex]]nek, de Konfuciusz szigorította meg.
 
Az őszinteség legmélyebb rétege a ''Ren'', ebből ered a Yi, és ezáltal a Li is. Konfuciusz erkölcsiségének alapját mások [[megértés]]e és a velük szembeni [[empátia]] alkotta. Ennek az is előfeltétele volt, hogy az ember már értse önnön [[erkölcsi középpont]]ját is ahelyett, hogy egyszerűen csak engedelmeskedne a felsőbb hatalmak rendeleteinek. A konfuciuszi Aranyszabály az volt, hogy úgy kezeld az alattad állókat, ahogyan te is szeretnéd, hogy téged kezeljenek a feletted állók. A konfuciuszi erény az egymással való harmónia fenntartásán alapult, valamint ama tény őszinte beismerésén, hogy előbb vagy utóbb (így például öreg korban) az ember mindenképp mások hatalmába kerül (így például a gyerekeiébe). Az őszinteségnek ezen a szintjén az ember már nem csak saját élete viszonylatából fogja fel az őszinteséget, hanem azon túl még az eljövendő nemzedékekéből is, és ennek megfelelően alakítja minden tettét és megnyilvánulását úgy, hogy azok mindig és mindenkor tükrözzék családja becsületét, őszinteségét és az [[Igazság (filozófia)|igazság]] elfogadását (így például azt is, hogy előbb vagy utóbb mindenki meghal), megőrizve ily módon a család jóhírét is.
 
Az [[ázsiai országok]]ban részben azért is minősítik sokszor [[barbár]]oknak a nyugatiakat, mert azok általában nincsenek tisztában az őszinteség fent említett mélyebb szintjeivel és így nem is viselkednek azoknak megfelelően. Az ázsiai kultúrák számára ugyan gyakorta teljességgel elfogadható olyan mértékű kétértelműség és késlekedés is, amit a nyugati ízlés már képtelen elviselni, ám ez sokszor egyedül azt a célt szolgálja, hogy elkerülhessék a hazugságot, vagy hogy [[kétség]]es helyzetekben pozitív benyomást keltsenek, mivel az ázsiaik számára elfogadhatatlan a hazugság és egymás kétségek közt tartása. Ezért számít náluk súlyos gorombaságnak az is, ha olyan helyzetben akarnak kikényszeríteni belőlük egy döntést, ahol még egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy őszinte választ adhassanak, elkötelezhessék magukat – így tehát vagy hazudni volnának kénytelenek, vagy szintén gorombán kéne válaszolniuk. Mivel a hagyományos kultúra számára ezen lehetőségek egyaránt elfogadhatatlanok, így csak a halogatás marad, mint tisztességes kiút.
117 228

szerkesztés