Főmenü megnyitása

Módosítások

kieg., főleg a Kiss László-üggyel
'''Ungváry Krisztián''' ([[Budapest]], [[1969]]. [[október 30.]] – ) magyar történész, PhD, borász. Kutatási területe a 20. századi had- és politikatörténet, valamint a kommunista időszak titkosszolgálatai és az állambiztonság. [[Ungváry Rudolf]] könyvtáros, publicista és [[Monspart Éva]] újságíró fia.
 
== Életpályája ==
 
1984-ben kezdte meg középiskolai tanulmányait a budapesti [[II. Rákóczi Ferenc Gimnázium]]ban, ahol 1988-ban érettségizett. Ezt követően fél évig a [[Hadtörténeti Intézet és Múzeum|Hadtörténeti Múzeumban]] dolgozott. 1989-ben vették az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem]] Bölcsészettudományi Kar német-történelem szakára. Egyetemi időszaka alatt ''A miskolci Egyetemi Diákparlament története 1956-ban'' című pályaművével elnyerte a Magyar Történészhallgatók Egyesülete által kiírt pályázatot és az [[Országos Tudományos Diákkörök]] konferenciájának első díját. Diplomáját 1995-ben szerezte meg. 1991 és 1994 között az ELTE BTK tudományos ösztöndíjasa, 1993–94-ben [[köztársasági ösztöndíj]]as volt. 1993-ban német ösztöndíjjal [[Freiburg im Breisgau|Freiburgban]] tanult és kutatott a Katonai Levéltárban, valamint a [[koblenz]]i Szövetségi Levéltárban.
 
Diplomájának megszerzése után az ELTE BTK-n volt történelemtudományi doktori hallgató, ebben az időszakban az egyetem oktatója. 1999-ben (jeles eredménnyel) védte meg PhD-disszertációját. A [[Budapest ostromatörténete#Budapest világháborús ostroma|Budapest 1944-45-ös ostromát]] feldolgozó doktori disszertációja könyv alakban is megjelent. A mű hat magyar, négy német, két angol és két amerikai kiadást élt meg. 2000-től az [[1956-os Intézet]] tudományos munkatársa. Emellett az egri [[Eszterházy Károly Főiskola]] doktori képzésén témavezető. Emellett 2007 és 2009 között a [[Színház- és Filmművészeti Egyetem]]en is tanított. 2005 és 2008 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában tevékenykedett szakértőként, ahol az Emlékezet és Szolidaritás Alapítvány német-magyar-lengyel ügyeiben vett részt. 2005-ben lett tagja a német elűzések elleni központ tudományos tanácsának. Kutatási témái Magyarország 20. századi hadtörténetét, 1945 utáni politikatörténetét és állambiztonsági szolgálatatinak történetét öleli át, valamint foglalkozik [[falerisztika]]i (kitüntetéstankitüntetéstani) kutatásokkal is. Országos ismertségre 2010-ben egy nagy port kavart ügy okán tett szert, amikor [[Kiss László (jogász)|Kiss László]] alkotmánybíró személyiségikorábban jogitöbb pert indított ellene egy, az [[Élet és Irodalom]]ban 2007-ben megjelent, a pécsi Dialógus -csoportról szóló tanulmánya miatt. A Fővárosi[[rágalmazás]] vádja alól felmentették Ungváryt, azonban a Legfelsőbb ÍtélőtáblaBíróság egymillióhárommillió forintos [[nem vagyoni kártérítés]]re kötelezte Ungváryt és a lapot.<ref>[http://www.origo.hu/itthon/20100602-szemelyisegi-jogi-pert-vesztett-a-kiss-laszlo-alkotmanybiro-multjarol-iro.html Pert vesztett az alkotmánybíró múltjáról író történész], origo.hu, 2010. június 2.</ref> A [[Facebook]] nevű közösségi oldalon gyűjtést szerveztek UngvárytólUngváry számára tőle függetlenül, ahol kétmillió forint gyűlt össze.<ref>[http://nol.hu/belfold/ketmillio_forintot_gyujtottek_ungvary_krisztian_tortenesznek_a_facebookon Kétmillió forintot gyűjtöttek Ungváry Krisztián történésznek a Facebookon], nol.hu, 2010. július 12.</ref>
 
Történészi munkája mellett [[borászat]]tal foglalkozik. [[Mezőgazdasági őstermelő]]ként [[Olaszliszka]] határában, a Vayi-dűlőben két hektárnyi területen saját szőlészetet és borászatot is üzemeltet. Emellett okleveles borbíráló és borszakíró. A [[cserkészet]]i mozgalomban is aktív: [[1988]]. [[október 15.|október 15]]-én a [[Magyar Cserkészszövetség]] egyik alapító tagja volt, valamint a 293. Szent Kapisztrán cserkészcsapat tagja.
== Források ==
 
*{{CitLib|cap=Ungváry Krisztián|tit=MTI Ki kicsoda 2009|ass=Főszerk. Hermann Péter|ann=2008|loc=Budapest|red=Magyar Távirati Iroda Zrt.|pag=1140}}
 
* [http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/eletrajzok/ungvary Életrajz az 1956-os Intézet honlapján]
* [http://www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=9296 Adatlap az Országos Doktori Tanács honlapján]
* [http://tortenelemphd.ektf.hu/oktatok/ungvarykrisztian.php Rövid életrajz az Eszterházy Károly Főiskola oldalán]
 
=== Kiss László-ügy ===
 
* [http://www.es.hu/index.php?view=doc;16595 Egy eljárás genezise: a Dialógus Pécsett], [[Élet és Irodalom]], LI. évfolyam, 20. szám, 2007. május 18.
* [http://www.origo.hu/itthon/20100226-felmentette-a-birosag-ungvary-krisztian-torteneszt.html/ Tisztázták az alkotmánybíró múltjáról író történészt], [[origo.hu|origo]], 2010. február 26.
* [http://index.hu/politika/belfold/ung3791/ Börtönbe vonulhat a spiclivadász], [[index.hu|Index]], 2008. január 14.
 
== További irodalom ==
 
* [http://www.es.hu/index.php?view=doc;16595 Egy eljárás genezise: a Dialógus Pécsett], [[Élet és Irodalom]], LI. évfolyam, 20. szám, 2007. május 18.
* [http://index.hu/politika/belfold/ungvarymarc1/ A vagányabbja akkor is bevállalta] (interjú), 2008. március 15.
* [http://index.hu/politika/belfold/2010/06/03/a_partbizottsag_jotekonysagi_egylet_lehetettungvarymarc1/ A pártbizottságvagányabbja jótékonyságiakkor egyletis lehetettbevállalta] (interjú), [[index.hu|Index]], 20102008. júniusmárcius 315.
*[http://index.hu/belfold/2010/06/03/a_partbizottsag_jotekonysagi_egylet_lehetett/ A pártbizottság jótékonysági egylet lehetett], [[index.hu|Index]], 2010. június 3.
 
{{DEFAULTSORT:Ungvary Krisztian}}
42 252

szerkesztés