„Rendszeres hangmegfelelések törvénye” változatai közötti eltérés

A szintén német [[Friedrich Schlegel]] 1808-ban megállapította, hogy fontos az összehasonlított nyelvek ''lehető legrégebbi'' bizonyosan ismert alakját alkalmazni kapcsolataik meghatározására. Tíz esztendővel később, 1818-ban, a dán [[Rasmus Christian Rask]] leírta a szabályos hangváltozások alapelvét, amikor a [[germán nyelvek]] bizonyos szavainak latin és görög megfelelőit vizsgálta. Mint nem egy a korábbi kutatók közül, szintén német volt [[Jacob Grimm]] is – akit inkább meséíről ismernek –, aki a ''Deutsche Grammatik'' (Német nyelvtan) című művében már a korszerű eljáráshoz igen hasonlatos úton próbálta demonstrálni azt, hogy a germán nyelvek egy alapnyelvből fejlődtek ki.

 

{{csonk-szakasz}}