„Moralitásjáték” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bottal végzett egyértelműsítés: Keresztény –> Kereszténység |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Latin –> latin nyelv |
||
2. sor:
A '''moralitásjáték''' a középkori liturgikus dráma harmadik játékformája (a misztériumjáték és mirákulum mellett). Dramatizált prédikációnak is felfogható, Európában főként a 15. és 16. században volt népszerű. Középpontban egy férfi főhős áll, aki vagy az egész emberiséget (Akárki), vagy csak egy társadalmi osztályt képvisel. Mellékszerepekben az elítélendő [[bűn]]ök és a [[Kereszténység|keresztény]] [[erény]]ek drámai, illetve színpadi alakokként küzdenek egymással, és így válik világossá az erkölcsjobbító szándék. Az allegória segítségével tehát az elvont gondolatok, értékrendek képszerűen jelentek meg, s a hatás nem maradt el.
Ezeket a játékokat [[latin nyelv|latin]] helyett a nemzeti nyelven írták, hogy az átlagember számára is érthető legyen. A legtöbb előadás kb. 90 percig tartott. A színpad – mint a liturgikus drámáknál általában – a kontinentális Európán térbeli szimultán színpad volt, Angliában pedig szekérszínpad, ahol egy szekér egy helyszínt elevenített meg. Látványdömping [[pirotechnika|pirotechnikával]], ijesztő, vicces effektek jellemezték az előadást, a [[csoda|csodákat]] [[emelő]]szerkezetek és gépek segítségével jelenítették meg. Később már egyre szélsőségesebben részletes emberi tulajdonságok is megjelentek a [[színpad]]on, mint például a hosszú [[élet]] iránt táplált remény.
A pestisjárványok idejében a moralitásjátékokra jellemző lett az egyre erősebb teatralitás. Ennek oka, hogy a biztonság megszűntét érzékelő, de az azt el nem fogadó emberek a hiány megjelölésével pótolták. Megváltozott a tematika is: az ember belső életével, lelki üdvével foglalkozó játékok mellett - különösen angol és francia területen - megjelenik egy olyan világi moralitás, melyben általános emberi jellemvonások, mesterségek, vagy akár évszakok vívják sokszor humoros szócsatáikat. Hazánkban a legkiemelkedőbb magyar nyelvű moralitás a Comico-tragoedia (1646). A későbbi népi változatokban ez az ún. „dúsgazdagolás”, melyet a II. világháborúig Erdélyben, Udvarhely megyében és más helyeken még játszottak.
| |||