|
== Életpályája ==
A [[Kijevi kormányzóságkijev]]bani kormányzóságban született, [[ukrajna]]i [[izraeliták|zsidó]] családban. Nem járt iskolába. Már 14 éves korától dolgozott mint cipész. [[1911]]-ben belépett az [[Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt|OSZDMP]]-be. [[1915]]-ben letartóztatták illegális propaganda terjesztéséért. Az [[A Szovjetunió története|októberi fordulat]] után az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben lett küldött. A [[A Szovjetunió története|polgárháború]] alatt a Déli Front vezetőivel, így [[Sztálin]]nal, vagy [[Vorosilov]]val is kapcsolatba került. Ennek [[1922]]-ben látta hasznát, amikor beválasztották (alig 2 hónappal azután, hogy [[Sztálin]] pártfőtitkár lett) a [[Központi Bizottság]]ba. A szervező-káderelosztó osztály élén állt. A XIII. pártkongresszuson ([[1924]]-ben) a [[KB]] titkárává választották. [[1925]]-től [[1928]]-ig az Ukrajnai Kommunista Párt első titkára volt. Ezután [[1930]]-ig szakszervezetis, aztán a moszkvai pártbizottság elnöke. A közlekedést szervezi [[1931]]-től. [[1931]]-[[1935|35]]: között a moszkvai metró építéseépítésát irányította. Kaganovicsról nevezték el az egész [[moszkvai metró]]t, ezen felül egyik állomását, sőt az első szovjet trolibusztrolibuszt is, (típusjelzésében is,– (LK) – Kaganovics nevének kezdőbetűit viselte). Ő irányította a Megváltó Krisztus temploma felrobbantását is, aminek a helyére a gigantikus [[Szovjetek Palotáját]] tervezték, amit a háború miatt nem tudtak felépíteni.
Kaganovics ezután is fontos szerepet játszott az Ukrán Kommunista Párt életében: [[1930]]-ban [[Vjacseszlav Mihajlovics Molotov|Molotovval]] együtt a kollektivizálást erőltette, aminek az eredménye lett [[1932]]-[[1933|33]]-ban a nagy ukrajnai éhínség ([[holodomor]]). Több millióan éhen haltak. [[Robert Conquest]] történész szerint Kaganovics és [[Vjacseszlav Mihajlovics Molotov|Molotov]] személyesen felelős az éhínségért. Kb. 140 darab, [[halálbüntetés|halálos ítélet]]eket tartalmazó hosszú listát írt alá a [[A Szovjetunió története#A csisztka (1936–38)|csisztka]] alatt is.
[[1937]]-től nehézipari, [[1939]]-ben üzemanyagipari, [[1939]]-[[1940|40]] között olajipari népbiztos. A háború után építőanyagipari népbiztos volt. [[1947]]-től a [[Minisztertanács]] elnökhelyettese. [[1952]]-től az Elnökség tagja.
Kaganovics Sztálin halála előtt kissé elvesztette tekintélyét a pártban: több történész szerint [[Sztálin]] újabb tisztogatást tervezett. Zsidó volta miatt az antiszemita kampányban is sor kerülhetett volna rá.
Sztálin halála után miniszterelnök-helyettes lett, de kb.politikailag minden tekintélyét elvesztettemeggyengült. Meggyőződéses sztálinista volt. [[1957]]-ben szembefordult a Központi Bizottság desztalinizálást követelő többségével, a személyi kultusz felszámolására irányuló politikával. [[Malenkov]]val és Molotovval együtt kizárták a KB-ből (1957), majd a pártból is ([[1961]], XXII. kongresszus). Idős korára csaknem megvakult. Leginkább azon problémázott, hogy ha [[Vjacseszlav Mihajlovics Molotov|Molotovot]] visszavették a pártba, őt miért nem. David Remnick leír egy esetet, amikor az öreg Kaganovics azt nyilatkozta, hogy nem bánt meg semmit, amit csinált, és nem értette, kinek mi baja [[Sztálin]]nal, ha megmentette a világot a fasizmustól. [[Gorbacsov]] reformjait "katasztrófának" tartotta. 1991. július 15-én halt meg, 3 héttel a rendszerváltás előtt.
{{commonskat|Lazar Kaganovich}}
|
