Az '''Angolkeringőangolkeringő''' a [[boston|bostonbólboszton]]ból<!-- a tánc nevét sz-szel írjuk, l. OH. 209. és 533. o.--> fejlődött ki kb. az 1920-as évek elején mint a [[bécsi keringő]] "utódjaként". Angol elnevezése (''slow waltz='' – lassú keringő) is arra utal, hogy tulajdonképpen a bécsi keringő lelassításaként keletkezett. Azonban szemben [[Ausztria|Ausztriában]] kialakult ekvivalensével, szemben azonban itt a kerek mozdulatok mellett már egyenes mozgást is tapasztalhatunk.
Az Angolkeringőtangolkeringőt származási helye alapján nevezték el, ugyanis az angolok a bécsi változtatot ebben az időszakban, és korábban is a bécsi változtatot túlságosan közelinek, erotikusnak gondolták. Először az 1922-es világbajnokságon táncolták, de az elnevezésére még csak 1929-ben került sor. A tánc a bostonboszton és a [[slowfox]] stílusában kezdett formálódni. Kezdetben előretörekvő [[versenytánc]] volt, azonban később a fordulásokból már az ütemek végét összezárt lábak jellemezték. Szerkezete átlós jelleget kapott, mert a teljes fordulatok bonyolultnak tűntek, s a jobbra, ill. balra fordulásoknál csak háromnegyedet fordultak. A teljes táncformát az angol koreográfusok és tánctanárok alakították ki megközelítőleg mai formájára, amelyet az Imperial Society is elfogadott.
Az Angolkeringőangolkeringő a táncversenyek első programjaként szerepel,; zenéje szentimentalista, érzéki vonásokat ébreszt, s ritmikusan lendülő mozgásaival a legharmonikusabb standard tánccá alakult. Táncos jellege a lassú és egyenletesen lendülő, térben haladó fordulómozgásokban nyilvánul meg, melyek törésmentesen uralják a táncparkettet. Emellett jellegzetessége még az emelkedések és süllyedések megformálása és az ezek közötti átmenetek hangsúlyozása.
Zenéjére az első ütem hangsúlya jellemző, lassan áradó, harmonikus forma és 3/4-es ütem jellemző. Tudásszinttől függően 29-32 ütem/perc a tempója, versenyeken azonban 30 ütemet kell besűríteni egyetlen percbe.
