„Shapley–Curtis-vita” változatai közötti eltérés

form
(form)
A nagy távolságok meghatározására vonatkozó kétféle elképzelés közötti ellentét miatt az Amerikai Tudományos Akadémia ülést szervezett, amit [[1920]] áprilisában tartottak [[Washington (város)|Washingtonban]]. Tárgya ez volt: „A világegyetem mérete”. A vita előtt elismeréseket adtak át, ami azzal járt, hogy az amerikai tudományos élet jó néhány jeles képviselője jelen volt az ülésen. Az elnöki asztalnál foglalt helyet egy európai vendég, [[Albert Einstein]], akinek [[általános relativitáselmélet]]ét az [[1919|előző évben]] igazolták egy [[napfogyatkozás]] alkalmával, ami lehetővé tette, hogy megfigyelhessék a fény útjának „meggörbülését” [[gravitáció]]s térben (ti. a [[Nap]] közelében). [[Henrietta Swan Leavitt]] nem volt jelen a megbeszélésen - annak ellenére, hogy a vita az őáltala felfedezett periódus-fényesség összefüggésből indult ki, illetve az erre épülő távolságmeghatározásokon folyt - hiszen sem megfelelő szakmai pozíciója, sem megfelelő végzettsége nem volt hozzá, hogy meghívják. Voltak azonban néhányan, akik azt gondolták róla, hogy briliáns elme, és ezek között volt Harlow Shapley is.
 
Egy másik személy, aki hiányzott a megbeszélésről (amit később „'''the Great Debate'''”, am. „nagy vita” néven emlegettek), a 38-éves [[Edwin Powell Hubble]] volt, aki úgy gondolta, helyes Curtisnek az az elképzelése, hogy több galaxis létezik. Hubble a [[Mount Wilson]]ban dolgozott, [[Kalifornia|Kaliforniában]], ahol a korábbi években Shapley is tevékenykedett, így ott kollégák voltak és ismerték, de nem kedvelték egymást. Shapley [[Missouri]] államból származott, és volt benne egy adag „falusi fiú” ingerlékenység, míg Hubble felsőbb társadalmi osztályból származó, Rhodes-ösztöndíjjal<!-- [[:en:Rhodes Scholarship]] --> végzett tudós volt. Shapley lenézte Hubble bizonyítványait; azt, hogy a nála kissé fiatalabb férfi eredetiben olvasott klasszikusokat, köztük görög és latin szerzők műveit, [[dilettantizmus]]nak tekintette. Mégis Edwin Hubble volt az, aki a Leavitt által felfedezett összefüggést a cefeidák periódusa és fényessége között a leginkább kiterjesztette.
 
A vitára 1920. április 26-án került sor a [[Smithsonian Intézet]] ''Spencer Baird'' előadóteremében.