„Léon Gambetta” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
Párizs körülzárolása után, 1870. október 8-án a németek figyelmét kikerülve, léggolyón menekült Párizsból [[Tours]]ba, hogy az ideiglenes kormánynak ott székelő bizottságát serényebb működésre bírja. A belügyi tárcán kivül még a hadügyit is kezébe vette, diktátori hatalommal szervezte a háborúnak végső erőmegfeszítéssel való folytatását, megszervezte a sorkatonaságot, nemzetőrséget, franctireurs-eket és még az ellenség által is bámult csüggedetlen lelkesedéssel szervezte Franciaország védelmét. Lázas sietséggel létesítette a Dél-Nyugati Loire hadsereget [[Aurelles de Paladine]] és az Eszaki hadsereget [[Faidherbe]] alatt. Az előbbinek kudarca után pedig annak romjaiból két sereget alakított, a [[Loire-sereget]] ([[Chanzy]] alatt) és a merész fordulattal a Keleti határra, [[Belfort]] felmentésére rendelt Keleti hadtestet [[Bourbaki]] alatt.
 
Hasztalan tette le Gambetta az ügyetlen vagy szerencsétlen hadvezéreket, hasztalan szervezte a németek háta mögött a guerilla-háborút, emberfeletti erővel sem tudta a diadalt kicsikarni. A békekötésről mindazonáltal hallani sem akart és midőn [[Adolphe Thiers]] és [[Jules Favre]] a teljes reménytelenséggel szemben 1871-ben fegyverszünetet kötöttek a németekkel, határozottan rosszalta lépésüket.
 
A február 8-án végbement választásokon kilenc mandátumot kapott, ezek közül az elzászit fogadta el és a [[bordeaux]]-i nemzetgyűlésen a békekötést ellenezte. Fáradozásait nem koszorúzta siker, mindazonáltal a haza védelmezése és hadi hírneve körül kifejtett tevékenységének emléke mélyen bevésődött a franciák szívébe, akik 1871 óta ő benne látták a revans utáni vágy megtestülését. Gambetta azonban e tendenciát az első években bölcsen titkolta. Mint az union républicaine alapítója és vezére, valamint a ''République française'' főszerkesztője, lankadatlanul küzdött a [[monarchisták]] és nevezetesen a gyűlölt [[bonapartisták]] ellen, akiket minden alkalommal vérig ostorozott.