„Vittorio Alfieri (drámaíró)” változatai közötti eltérés

Alfieri 20 melodrámát és 6 vígjátékot irt. Az olasz tragikai irodalom úttörőjének mondják s dicsőségét leginkább annak köszönheti, hogy munkáival igaz haza és szabadságszeretetet költött fel honfitársaiban. Mindig a magasztosért rajong s hőseit rendesen merev heroizmus jellemzi; darabjaiban kerüli a cicomát, fölösleges sallangot s rendesen nagyon kevés szereplői vannak, miáltal bizonyos hidegség vonul rajtuk végig, ami előadásukra is nagy befolyással volt. Nyelvezete s verselése összhangban van ezzel, s bár az előbbi mindig erőteljes, helyes és nemes, mégis színtelen, verseiből pedig hiányzik a harmónia. Vígjátékai koránt semkorántsem oly sikerültek, mint tragédiái; többnyire politikai tendenciájuk van s hiányzik belőlük a komikum. Többi munkái közül különösen szatirái érdemelnek említést. Irt ódákat, szonetteket, epigrammákat, vegyes költeményeket, végül egy hőskölteményt ''L'Etruria vendicata'' címmel, négy énekben. Prózái közül különösen említésre méltó teljes őszinteséggel megirt önéletrajza, melyet csak halála előtt négy hónappal szakított meg. Különös sikerrel fordította [[Sallustius]]t. Összes munkái ''Opere'' címmel [[Pisa|Pisában]] jelentek meg (1805-1815) 22 kötetben. Színművei ''Tragedie'' címmel Milanesi által az eredeti kéziratok után revideálva Firenzében jelentek meg (1855) 2 kötetben. Később Mazzatinti adta ki ''Lettere e inedite'' címmel Alfieri munkáit 1890-ben [[Torino]]ban.