„Zénobia palmürai királynő” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a
a
'''Zenobia''' Odaenathus palmyrai király felesége.
 
Az Újperzsa Birodalom előretörését felismerve [[Publius Licinius Egnatius Gallienus római császár]] Odaenathust 262-ben az egész Kelet kormányzójává (corrector) nevezte ki <ref>Historia Augusta - 1968 - Jegyzetek</ref> és a ''dux Orientis'' címmel ruházta fel a város királyát, Odenathus - Aegyptus, Syria, Arabia Petraea és az anatóliai provinciák erőforrásai felett rendelkezve - gyors hadjáratban a fővárosig, [[Ktésziphónig]] űzte a perzsákat. Amikor azonban túlzott hatalma veszélyessé vált, meggyilkolták 267-ben. Ekkor özvegye – aki egyes feltételezések szerint szintén részt vállalt ebből – magához ragadta a hatalmat Palmüra felett. Mivel fia Vaballathus <ref>Trebellius Pollio - Historia Augusta - 1968</ref> nagyon fiatal fiú volt, nevében ténylegesen ő uralkodott. Önállósította magát, gyermekét (gyermekeit?) imperatori címmel ruházta fel, és meghódította a római Közel-Kelet nagy részét, Egyiptom egy részét is beleértve. Északon a Boszporuszig jutottak a palmürai hadak.
Trebellius Pollio szerint Zenobia „azzal dicsekedett, hogy a [[Kleopátrák]] és a [[Ptolemaioszok]] nemzetségének sarja”, ami viszont a történelem szerint fikció. Hatalmát öt évig tudta megtartani, ez kiterjedt Gallienus (ur. 260-268.) és [[Claudius Gothicus]] (ur. 268-270.) császárok uralkodásának idejére is és csak [[Lucius Domitius Aurelianus]] (ur. 270-275.) tudta nagy nehezen legyőzni 272-ben Antiochiánál. Zenobia a vereséget követően elindult a korábban meghódított perzsákhoz segítséget kérni, de az Eufrátesznél utolérték a római lovasok. A győzelem tiszteletére megrendezett diadalmenetben Zenobiát is felvezették, melyet többen is helytelenítettek Rómában, mondván „…mintha az valami legyőzött hadvezér lenne.” <ref>T. Pollio - lásd az előbb</ref>
Zenóbia tehát fogolyként vonult Aurelianus diadalmenetében. T. Pollio ezeket a színpompás részleteket jegyezte föl erről az eseményről: "…olyan pompába öltöztették, amilyet Róma lakossága még sohasem látott. Olyan drágaköveket aggattak rá, hogy ez az erős és bátor asszony a menetben gyakran megállt, és panaszkodott, hogy nem bírja vinni a ránehezedő ékkövek súlyát.”
 
16

szerkesztés