„Lukianosz” változatai közötti eltérés

{{idézet2| Aztán, minthogy [[Thuküdidész]] emlékbeszédet írt az akkori háború első elesetteire (az egyik kortárs történetíró) úgy vélte, neki magának is emlékbeszédet kell írnia Severianusra. Valamennyien Thuküdidésszel versengenek ugyanis, bár az igazán nem oka az arméniai bajoknak. Eltemetvén Severianust, a sír mellett nagy pompával fölléptet egy bizonyos Afranius Silo nevű centuriót, mint [[Periklész]] párját. Ez aztán olyan szónoklatot vág ki, hogy - a Khariszokra mondom - a könnyeim potyogtak a nevetéstől. Különösen, amikor a szónokló Afranius beszédének végén könnyek között sóhajtozva megemlékezik a gazdag lakomákról és ivászatokról. Aztán beszédére ráteszi az Aiaszhoz méltó koronát: kihúzza a kardját, és igen előkelően, amint egy Afraniushoz illik, a sír mellett mindenki szeme láttára magába döfi. Enüalioszra, méltó volt rá, hogy sokkal előbb meghaljon, semmint hogy ilyen szónoki teljesítményt nyújtson. Valamennyi jelenlévő - írja - látván ezt, csodálta és magasztalta Afraniust. A magam részéről sok mindent fölrovok neki, különösen, hogy megemlékezett a levesekről és a főzelékekről, és megkönnyezte a tésztákat, leginkább azonban azért haragszom rá, hogy halála előtt nem ölte meg ennek a színjátéknak íróját és rendezőjét.|26.caput}}