„Israel Zoller” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (Robot: Automatikus szövegcsere (-Katolikus Egyház +katolikus egyház))
Eredeti neve Israel Zoller, később vezetéknevét Zolli-ra, keresztnevét pedig Eugenio-ra változtatta, így a következő neveket használta eredeti nevén kívül: Israel Zolli, Eugenio Zolli.
 
1881. szeptember 17-én született a felosztott [[Lengyelország]] területén,
Brodiban (Galicía). A család jó anyagi körülmények között élt, a családfőnek
selyemgyára volt. Zolli volt az ötödik gyerek, sokat tanultak, házítanítók
foglalkoztak velük.
 
A jólét nem tartott sokáig, mert az [[Oroszország]]ban lévő gyárat 1888-ban
elkobozták az ottani hatóságok egy idegenellenes rendelet következményeként.
 
A család Stanoslawowba költözött, ahol Zolli egy zsidó alapfokú iskolában
tanult. Édesanyja is fontos szerepet játszott a kisfiú vallásos nevelésében.
Anyai ágról sok rabbi felmenője volt, így már igen korán foglalkoztatták
komoly vallásos kérdések, erősen kötődött Isten jelenlétéhez.
 
Egy idő után a család [[Lvovba]] költözött, ahol [[Bécs]] és [[Budapest]] után a
Monarchia harmadik legnagyobb zsidó közössége élt. Itt folytatta
tanulmányait és készült az egyetemi felvételire. Hogy segítse szüleit és
legyen némi pénze, tanítást vállalt, amiből ő is sokat tanult. Elmélyült a
történelemeben és a zsidó filozófiában.
 
Visszaemlékezésiből tudható, hogy tanulmányai során mindig az élő Istent
kereste, és visszariasztotta társainak és tanárainak filozófikus bölcselete,
amelyek olyan elvontnak tűntek számára, hogy inkább eltávolítanak Istentől,
minthogy közelebb vinnének. Sokat elmélkedett Izajiás könyvében említett
"szenvedő szolgálórólszolgáról", amely Jézus ószövetségi említése a Bibliában, de erre
akkor ő még nem gondolt.
 
Az askenázi zsidók számára a tanulmányok és a zsinagógák szorosan kötődtek
egymáshoz. Zolli is itt folytatta tanulmányait, de szabad idejében gyakran
kiment a városból a természetbe elmélkedni. Ilyenkor az [[Evangélium]]ot is
vitte magával, gyakran olvasgatta, és megdöbbent az Ószövetség és
Újszövetség közötti szemléletbeni különbségen. A régi "szemet-szemért" elv
helyett a "szeresd ellenségedet is" tanítása.
 
==A felsőfokú tanulmányok==
 
1904 több szempontból is fordulópontot hoztak Zolli életében, meghalt
édesanyja, ami nagyon megrázta őt, és ekkor iratkozott be a bécsi egyetemre.
Itt csak fél évet töltött, mert ebben az időszakban nagyon feszült lett a
viszony a bécsi zsidók és az osztrákok között. A politikai viták elől Zolli
[[Firenze]]be "menekült", mert jobban vágyódott az elmélyült tanulmányokra, mint
a politikai vitákra és Bécsben inkább az utóbbi uralta a közhangulatot.
Firenzében 9 évig tanult, és elvégezte a rabbiképzőt, bár elég szűkösek
voltak az ottani évek. Szembekerült egyik tanárával, mert nagy hangsúlyt
helyeztek az aprólékos, gyakorlati vallási előírásokról való vitára.
 
Tanulmányait 1913-ban fejezte be, ezután [[Trieszt]] segédrabbijává nevezték ki,
és feleségül vette a szintén lvov-i származású Adele Litwakot, nemsokára
megszületett első gyermekük, Dora.
 
==Politikai helyzet Triszetben 1918 után==
 
Trieszt az első világháború után Olaszországhoz került. Mivel a korábbi
főrabbi, bécsi kinevezésében bízva erősen osztrákbarát volt, Zolli pedig az
olaszokkal szimpatizált, ezért a hatalomváltás után őt nevezték ki Trieszt
főrabbijává.
 
Ekkoriban a városba Kelet-Európából rengeteg zsidó érkezett, a bizonytalan
politikai és polgárháborús helyzet miatt, akik magukkal hozták a cionizmus
eszméjét. Zolli erősen szimpatizált velük és az Izrael megalapításának
gondolatával, de őt mindig az vezérelte, hogy ez az állam egy spirituális
központ legyen, nem egy újabb nacionalista mozgalmat akart segíteni.
 
Zolli 1918-1938 között volt töltötte be a főrabbi helyét Triesztben, de
közben a padovai egyetem professzora is volt, segítette a zsidó menekülteket
és a bécsi újságok számára is írt német nyelvű cikkeket.
 
==Zolli élete Triesztben==
 
Családi életében tragédia következett be, Dora születés után, nemsokára
meghalt első felesége, de három év múlva újra megnősült, egyik tanártársa
lányát Emma Majonicát vette el, tőle születette második gyermeke, Miriam.
 
Visszaemlékezések szerint, nagyon szerette a családját, sokat foglalkozott
velük, de nemcsak a lányok tanulmányaival, hanem a mindennapi családi
életben is részt vett. Tanárként is nagyon szerették, katolikus
papnövendékek is rajongtak az előadásaiért. Feljegyezték igazságszeretetét
és idegenkedését minden uralomvágytól és fanatizmustól, és a cionizmus
szűk látókörű és kirekesztő formáitól.
 
Közeben elmélyült a szent zsidó könyvek és írások olvasásában, de sokat
olvasta az Újszövetséget is. Több misztikus élménye is volt 1937-38-ban.
 
[[1938]]-ban készült el fő műve, az Il Nazareno, amelyben Zolli hitbéli és
szellemi fejlődésének fordulópontja. Ebben a művében az Ószövetség fényében
kutatja Jézus tanítását, összehasonlítva a rabbinikus, talmudi
hagyományokkal. Fő szempontjai az ószövetségi utalások a Messiásra, és Jézus
tanítása, hogyan teljesíti be a korai zsidó jövendöléseket a Megváltóról.
Trieszti főrabbiként már felismeri Jézus istenségét.
 
Zolli azt mondta könyvéről: "Il Nazareno című könyvem a kereszténység
dicsőségét hirdeti". Ugyanúgy mint a szintén zsidó [[Henri Bergson]], felismeri,
hogy a kereszténység a judaizmus folytatása, a két vallás kiegészíti
egymást.
De a 30-as évek végén már kevesen foglalkoztak Európában ezzel a könyvel,
sokkal jobban érdekelte a közvéleményt a közeledő háború és a szomorú
antiszemita megnyilvánulások.
 
==Politikai helyzet Olaszországban==
 
Zolli erőteljesen segítette a triesztbe menekült zsidókat, vízumot és
útlevelet szerzett nekik, mindenkin segített politikai, világnézeti vagy
vallási helyzetüktől függetlenül.
 
Mussolini nem különösen kedvelte a zsidókat, de ellenszenvvel nézte a
németországi üldözéseket. Nem volt túl sok érzéke a vallási kultúrák iránt,
a zsidókkal viszont nem akart szakítani, főleg politikai okok miatt: meg
akarta tartani a befolyásos pénzvilág barátságát. Viszont, ahogy erősödött a
náci Németország, úgy vált egyre szorosabbá a két ország viszonya és úgy
vált egyre alárendeltebbé az olaszok helyzete. Így tudták rájuk
kényszeríteni az 1938-as faji törvényeket, amelyet XII. Pius pápa élesen
ellenzett. Zolli életére közvetlen hatással is volt: keresztnevét
olaszosítani kellett, így lett belőle Italo Zolli.
 
Zolli mindent megtett a maga részéről az antiszemitizmus ellen: a szószéken
elítélte a náci Németország ideológiáját és gyakorlatát, Triszetben pedig
megakadályozott antiszemita előadássorozatokat. Tevékenységének
következményeként megfosztották olasz állampolgárságától.
 
==Római évek==
 
1940-ben Zollinak felajánlották a római főrabbi tisztségét és az ottani
rabbiképző rektori székét. Folytatta a kötelességeit, de közben segítette
zsidó társait, munkalehetőségeket keresett azoknak akik az antiszemita
törvények miatt vesztették el állásukat.
 
Rómában a Vatikán és az olaszok viszonylagos védelmét élvezték a zsidók, de
minden megváltozott amikor a fasiszta rendszer összeomlott 1942-43-ban és
Rómát megszállták a németek. Zolli egy katolikus barátjától, aki bejáratos
volt a német nagykövetségre, folyamatosan tájékozódott a németek követekző
lépéseiről.
 
A római zsidók között kétféle nézett volt a németek bevonlulsásáról: egyesek
szerint nem merik bántani a helyi közösséget, de a másik csoport - akikhez
Zolli is tartozott - ebben nem volt biztos. Zolli el is hagyta a gettót
közvetlenül a németek bevonulása előtt, és a családjával bújkálni kezdett.
 
Himmler mindenképp le akart számolni az ottan zsidókkal, ezért a római SS
parancsnokot, Herbert Kappler alezredest utasította, hogy gyűjtse őket össze
és küldje Németországba. Kappler ezt a helyzetet arra használta fel, hogy
megzsarolja Róma zsidó vezetőit, hogy 50 kilogramm aranyat gyűjtsenek össze,
ellenkező esetben deportálnak 300 embert, akiket egy listán írtak össze.
 
A zsidók csak 35 kg aranyat tudtak összeszedni, ezért egy katolikus orvos
becsempészte Zollit a Vatikánba, ahol beszélt a bíborosokkal, és Luigi
Maglione nemsokára beszélt is XII. Piusz pápával ez ügyben. Azonnal elkezdték
gyűjteni a hiányzó aranyat, de közben már folyt az adakozás a katolikus
plébániákon, így hamarosan összegyűlt a hiányzó mennyiség is.
 
Himmler nem örült ennek, és a váltságdíj ellenére elkezdte előkészíteni a
zsidók deportálást Rómából. A Vatikán titokban figyelmeztette Zolliékat és a
háttérben elkezdte a zsidók mentését.
 
Zolli a következő kilenc hónapban bujkálni kényszerült, általában katolikus
családoknál. Az ő fejére hatalmas vérdíjat tűzött ki a Gestapo, miközben
országszerte deportálták a zsidókat, és sorra ölték meg a nagyvárosok
rabbijait (Genova, Modena, Bologna). Eközben ő utasításba adta, hogy nem
gyűljenek össze a zsidók, mindenki otthon imádkozzon, ne legyen vallásos
temetés, hogy minél rejtőzködöbb életet éljenek.
 
Mind [[XI. Piusz]], mind [[XII. Piusz]] pápa mélyen elítélte az fasiszta
fajelméletet és az antiszemitizmust. XI. Piusz ezt mondta belga zarándodkok
előtt: "Jól jegyezzék meg, hogy a katolikus mise szövege szerint Ábrahám a
mi atyánk és patriarchánk. Az antiszemitizmus összeegyezhetetlen ezzel a
tanítással. Olyan mozgalomról van szó amelyhez egyetlen keresztény sem
csatlakozhat. Nem és nem, ismétlem, lehetetlen, hogy keresztényeknek bármi
közük legyen az antiszemitizmushoz."
 
XII. Piusz még a világháború kitörése előtt, egy hónappal a trónralépése
után 1939 márciusában határozatban ítélte el a fasiszta kormányzatot.
Folyamatosan küzdött a hatóságokkal a zsidók jogaiért. Ahogy előrehaladt a
háború és a németek egyre több országot szálltak meg, úgy kellett egyre
óvatosabban fogalmazni. A nácik már zsidó és katolikus túszokat tartottak
fogva, Hollandiában a katolikus egyház zsidók melletti kiállása vérengzéshez
vezetett. Érthető, hogy a pápa nagyon óvatos lett a nyilvános
megszólalásaiban, de a háttérben folytatódott az emberek mentése. Az
országban a pápa utasítására megnyitották a szent helyeket, ahol zsidó
családokat bújtattak. Zolli ír olyan kolostorról, ahol a szerzetesnők
átadták szobáikat, ők pedig a pincében aludtak. A Vatikán tiltakozására,
felfüggesztették a zsidók tömeges deportálást is Rómából. 1944 nyarán az
amerikaiak bevonultak a z Örök Városba. Mindenki örült neki, és a pápát is
mint a város védelmezőjét éltették, a zsidók pedig a világ minden tájáról,
mint a zsidók védelmezőjét üdvözölték. Pinchas Lapide zsidó teológus ezt
írta: "A katolikus egyház több zsidó életét mentette meg a háború folyamán,
mint a többi egyház, vallási intézmény és a különböző szervezetek
együttvéve."
 
Az üldöztetések alatt Zolli és más zsidó vezetők között feszültség támadt,
ezért a főrabbit titokban 1944. februárjában felfüggesztették állásából.
Amikor az amerikaiak bevonultak, már tájékozódtak a helyi ügyekről, ezért
megkérték Zollit, hogy újra töltse be a főrabbi tisztét. Nagyon jól tudták,
hogy a két elnök, Almansi és Foa, akik elérték Zolli leváltását, kollaboráns
volt, és egy megbízható embert akartak a helyi zsidóság vezetőjének. Zolli
visszautasított minden tisztséget, a meglévőkről is lemondott és sok-sok ima
és elmélkedés után 1945. február 13-án Rómában megkeresztelkedett, felvette
a katolikus hitet, és a keresztségben az Eugenio nevet választotta XII. Piusz
iránti tiszteletből, hálát érezve, hogy annyi zsidót mentett meg.
 
Zollit társai folyamatosan bírálták, már az üldözések alatt is, mondván,
hogy ő idegen Rómában, megvontak tőle minden anyagi támogatást és ezért nagy
szegénységben élt. A megkeresztelkedését is sokan nem nézték jó szemmel. Egy
kortársa írta: "Ha zsidó maradt volna, minden kívánsága teljesül. Jól tudom,
mi mindent ajánlottak fel neki a római és amerikai zsidók, ha eláll a
szándékától. Ő mégis mindent elutasított, és készült a keresztségre".
 
Megkeresztelkedése után és miután látták, hogy nem tudják
visszakényszeríteni a zsidó közösségbe, valóságos rágalomözön indult ellene
a lehetséges minden fórumon. Telefonon, levelekben sértések, gúnyolódások és
fenyegetések özöne árasztotta el. "A római hitközség többnapos böjtöt rendelt
el, hogy engeszteljen Zolli hitehagyása miatt, tagjai gyászruhát öltöttek,
mintha a rabbi meghalt volna, ugyanakkor mesumadnak nevezeték, vagyis
aposztatának, akit Isten megvert, és kiközösített". Zolli rágalmazása a mai
napig is folyik világszerte.
 
Őt mindez nem érdekelte, sőt szeretett volna békében élni mindenkivel.
Nagyon szerényen élt, munkát kellett keresnie és a Pápai Biblikus Intézet
tanára lett. Feljegyezték, hogy protestánsok is megkeresték, pénzt és
egyetemi tanári állást ajánlottak neki, ha igazolja, hogy a pápai primátus
nem igaz, de ő épp annak alátámasztására írt könyvet, és visszautasított
mindenféle anyagi vagy világi hasznot.
 
Minden reggel misén vett részt, héberül olvasta a Bibliát, sokat imádkozott.
Egyszer megkérdezték miért hagyta ott a zsidó vallást, erre ő ezt felelte:
"Nem hagytam ott semmit. A kereszténység a Zsinagóga beteljesedése. A
Zsinagóga ígéret volt, és a kereszténység az ígéret beteljesedése. A
Zsinagóga jelezte az utat a kereszténység számára: a kereszténység
előfeltétele a Zsinagóga. Látják, egyik sem létezhet a másik nélkül. Az élő
kereszténységre tértem meg."
 
Élete hátralévő részében tanított, könyveket írt és előadásokat tartott.
Sokat tett a keresztények és zsidók közeledéséért.
 
1956. március 2-án halt meg tüdőgyulladásban. A Campo Verano temetőben
helyezték örök nyugalomra, sírján ez a felirat látható: Domino morimur,
Domini sumus, azaz: Az Úrnak halunk meg, az Úréi vagyunk.
 
Névtelen felhasználó