„XXII. János pápa” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
34. sor:
=== Feléledő pápa-császár harcok ===
A pápaság és a romjaiból egy időre feléledő [[Német-római Birodalom]] már közel száz éve teljes békében élt egymás mellett. A kiújuló harcok a császárság és a pápaság között valójában abból a régi hagyományból indult ki, amely szerint a pápa elismerése szentesíti a német király megválasztását. A felszíni események mellett azonban fontos megemlíteni, hogy a János pontifikátusán végigvonuló komoly vita és harcok más gyökerekből is táplálkoztak. János mindenekelőtt a francia udvar mindenhatóságában hitt, és elképzelése szerint csak a francia trón hatalmának kiterjesztésével valósítható meg a pápák univerzális hatalma. Ebbe nem fért bele a német területek újraéledése, és ráadásul Lajos udvarában menedékre találtak azok a ferences tanárok is, akik a pápai hatalmat akarták aláásni. <br />
Amikor [[VII. Henrik német-római császár|VII. Henrik]] császár meghalt [[1313]]-ban, az összeülő [[választófejedelem|választófejedelmek]] két pártra szakadtak. Az egyik a [[Wittelsbach-ház]] támogatóiból szerveződött, akik [[1314]]-ben [[Aachen]]ben megkoronázták [[IV. Lajos német-római császár|Bajor Lajost]] Németország királyává. Ugyanekkor a [[Habsburg-ház|Habsburgok]] mögé felsorakozott fejedelmek [[(III.) Frigyes német király|Szép Frigyest]] választották meg uralkodónak és [[Bonn]]ban fejére is helyezték a koronát. Amíg távol, Dél-Franciaországban a bíborosi kollégium pápát választott, addig Lajos és Frigyes igyekezett megszerezni magának a koronát. A német rendek levélben kérték a jövendőbeli szentatya segítségét. János azonban válaszlevelében a német [[herceg]]ekre bízta a döntést. Lajos a franciabarát pápa politikáját elítélte, és elhatározta, hogy megszerzi magának a német területek feletti abszolút hatalmat és a császári koronát. [[1315]]-ben a [[ghibellinek]] hatalmát megerősítő király [[Lombardia]] élére vikáriust nevezett ki, amit [[Dante Alighieri|Dante]] és [[Francesco Petrarca|Petrarca]] is örömmel fogadott, és VII. Henrik után újra Itália megmentőjét üdvözölték az uralkodóban. Ezt a pápai udvar azonnal semmisnek nyilvánította, és János igyekezett Lajos tudtára adni, hogy [[Róma]] trónjának megüresedése után [[I. Róbert nápolyi király|I. Róbert]], [[nápoly]]i király kapta meg V. Kelementől Itália északi része felett is a vikáriusi méltóságot, amelyet ő is megerősít. Emellett a pápa egy [[I. Rudolf német király|I. Rudolffal]] megkötött szerződésre is hivatkozott, amelyben a német király lemondott lombardiai jogairól. Lajosnak elsősorban Frigyes politikai lépéseit kellett figyelemmel kísérnie, így nem igazán törődött János intelmeivel. [[1322]]-ben azonban fordulat állt be a német trónharcokban. A [[Mühldorf]] mellett vívott csatában Frigyes teljes vereséget szenvedett, és megegyezett Lajossal a békében. A bajor származású uralkodó tehát teljes hatalomhoz jutott, amelyet örömmel tudatott is az egyházfővel.
János válaszában felszólította a lombardiai helyzet rendezésére, de Lajos inkább olajat öntött a tűzre, és megerősítette az időközben egyházi átokkal sújtott lombard vikáriust tisztségében. A [[Milánó]]ba érkező pápai legátus dolgát semmiben nem könnyítette meg, sőt közölte velük, hogy császári jogait gyakorolva kinevezi ''Berthold von Neiffen''t Itália kormányzójává. János ezt már keményebb hangvételű levéllel kommentálta, amelyben emlékeztette Lajost a pápák azon jogára, hogy a megválasztott német királyok hatalmát elutasíthatja. A császári korona megítélése pedig egyedül az ő hatásköre. Ezekre alapozva János felszólította Lajost, hogy függessze fel uralkodói ténykedését, amíg pápai jóváhagyást nem kap hatalmára, ezen felül vonja vissza minden addig hozott rendeletét, ne segítse tovább az egyház ellenségeit, és nem utolsó sorban jelenjen meg három hónapon belül a pápa színe előtt. Amennyiben ezt nem teljesítené az uralkodó, János egyházi átkot helyezett kilátásba. Lajos követeket küldött Avignonba, és azt kérte a pápától, hogy két hónappal halasszák el a találkozót. Ezalatt az idő alatt a német király birodalmi gyűlést hívott össze [[Nürnberg]]ben, ahol kijelentette, hogy nem ismeri el a pápa jogát a német uralkodók megerősítésére, és [[eretnek]] tanok támogatásával vádolta meg az egyházfőt. Az [[1323]]. [[november 16.|november 16-án]] összeülő birodalmi gyűlésnek azt javasolta, hívjanak össze egy egyetemes zsinatot, amelyen elítélhetik XXII. Jánost. A pápa válasza erre csak egyféle lehetett: [[1324]]. [[március 23.|március 23-án]] kiközösítette az egyházból IV. Lajost. [[május 22.|Május 22-én]] a király [[Sachsenhausen]]ben nyíltan megvádolta Jánost a birodalom elleni törekvései miatt, eretnekség és annak támogatása miatt, és fellebbezést kért az egyetemes zsinat előtt. János semmisnek nyilvánította Lajos hatalmát, és hamar szövetségesek után nézett. [[1324]] végén létrejött János közvetítésével egy szerződés ''Leopold'', [[Ausztria]] hercege és [[I. Károly francia király|I. Károly]], francia király között, amelyben a pápa és a király segítséget ajánlott Leopoldnak, hogy elfoglalja a német trónt, majd a császári koronát. De János tervei hamar dugába dőltek, mivel [[1326]]-ban meghalt Leopold, és ráadásul Szép Frigyes és Lajos is szövetségre léptek. Ezek után kezdett teológiai jelleget ölteni a küzdelem, ugyanis Lajos udvarában ekkor kezdett teljes erővel működni az elűzött ferencesek társulata. Cesenai Mihály, Páduai Marsilius, Ockham Vilmos és még sokan mások komoly teológiai bástyákat emeltek János ellen, aki [[1327]]. [[október 23.|október 23-án]] eretneknek bélyegezte a ''Defensor pacis''t, és alkotóit is.
| |||