„Ámon isteni felesége” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
8. sor:
Az első királyné, akit Ámon isteni feleségeként említenek, [[Ahhotep]], neki azonban csak a koporsóján tűnik fel, és lehet, hogy csak halála után ruházták rá. Az első, aki minden bizonyossággal már életében viselte a címet, leánya, [[Ahmesz-Nofertari]] volt, a [[XVIII. dinasztia]] (és az Újbirodalom) első fáraójának, [[I. Jahmesz]]nek a felesége, aki gyakrabban használta ezt a címét, mint a [[nagy királyi hitves]] címet.<ref>Shaw, op.cit., pp.244-245</ref> [[Hatsepszut]] is gyakran hangsúlyozta az Ámon isteni felesége címet, és ez valószínűleg segítette abban, hogy végül fáraóként a trónra léphessen. Hatsepszut uralkodása után az ''Isten felesége'' címet főként a királyi családba beházasodott királynék viselték, a címmel járó hatalom és tekintély nagyban csökkent, egyidőben azzal, hogy a királyi család nőtagjai a háttérbe szorultak. A cím a XX. dinasztia idején tesz szert újra jelentőségre, amikor [[VI. Ramszesz]] ráruházza lányára, [[Iszet (főpapnő)|Iszetre]]. Ekkor indult el az a hagyomány, mely szerint Ámon isteni felesége cölibátusban él és örökbe fogadja a következő király lányát utódjául.<ref>Wilkinson, op. cit., p.93</ref>
 
Ámon isteni felesége a [[harmadik átmeneti kor]] végén érte el politikai hatalmának csúcsát, mikor [[III. Oszorkon]] lányát, [[I. Sepenupet]]et jelölték ki erre a pozícióra. A cím [[i. e. 525]]-ben tűnik el végleg, mikor [[AnheszennoferibréAnhnesznoferibré]] főpapnősége alatt a perzsák legyőzték Egyiptom utolsó szaiszi uralkodóját, [[III. Pszammetik]]et.
 
==Ámon isteni feleségeinek listája==