„Az első világháború évei (1915)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bottal végzett egyértelműsítés: Gallipoli –> Gallipoli (félsziget) |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
24. sor:
[[Erich von Falkenhayn|Falkenhayn]], a német vezérkar főnöke, 1914 végére láthatólag a következő következtetésekre jutott: (1) a háború felőrlő háború lesz, és hosszú ideig fog tartani; (2) bár a végső döntést nyugaton fogják kivívni, [[Németország]]nak nincsenek ott közvetlen kilátásai a sikerre; (3) az egyetlen lehetséges hadszíntér a hadműveletekhez a közeljövőben a keleti front, akármilyen összefüggéstelenek is lesznek ezek a hadműveletek.
A nyugati szövetségesek két táborra oszlottak a stratégia kérdésében. [[Joseph Joffre|Joffre]] és a francia vezérkar legtöbb tagja, [[John French|Sir John French]] támogatásával, a németek franciaországi lövészárkai elleni további támadások mellett érveltek, a nyilvánvaló zsákutca ellenére, amelybe a lövészárok-hadviselés vezetett. A brit stratégák egy része és néhány francia vezető viszont úgy érvelt, ahelyett, hogy áttörést kísérelnének meg a németek áthatolhatatlan nyugati frontján, a szövetségesek a Balkánon át indított offenzívával vagy akár Németország balti tengerpartján végrehajtott partraszállással ingassák meg a központi hatalmak helyzetét. [[Aristide Briand|Briand]] már 1914 végén javaslatot tett a [[
Joffre és a támogatói kerekedtek felül a vitában. 1915. január 2-án azonban [[Nyikolaj Nyikolajevics Romanov orosz nagyherceg (1856–1929)|Nyikolaj nagyherceg]], az orosz főparancsnok arra kérte Kitchenert, a britek, annak érdekében, hogy csökkentsék a Kaukázusban az orosz csapatokra nehezedő török nyomást, kezdjenek valamilyen akciót Törökország ellen. A britek heves vita után, egy februárra tervezett haditengerészeti expedíció mellett döntöttek, amelynek az volt a feladata, hogy bombázza és elfoglalja a [[Gallipoli (félsziget)|Gallipoli]]-félszigetet (a Dardanellák nyugati partját), végső célja pedig Konstantinápoly bevétele volt. Bár előzetesen megegyeztek, hogy miután a flotta végrehajtja a szorosok áttörését, szárazföldi csapatokról is gondoskodnak a partvidék tartása érdekében, február 19-én a támadás a szárazföldi csapatok támogatása nélkül kezdődött.
88. sor:
{{bővebben|Bulgária hadba lépése (1915)}}
A szerb hadsereg maradéka az albán hegyeken keresztül az Adria felé menekült, ahonnan antant hajókon a [[Görögország]]hoz tartozó [[Korfu]] szigetére szállították. A bolgár mozgósítás hírére az antant szeptemberben két hadosztálynyi erőt küldött Venizelosz görög kormányfő engedélyével, hogy Szalonikiben kirakodva a szerb hadak segítségére siessen. Ezzel párhuzamosan a Gallipoli terméketlen erőlködésből végtelenül kiábránduló angol vezetés döntött a hadszíntér felszámolásáról és a csapatok hasznosabb feladatra vezényléséről. Október 14-én elkezdődött a Dardanellák evakuációja, s kivont csapatok egy részét december közepén szintén
Az antant informális megszállásának hatására a görög nép szimpátiája fokozatosan a központi hatalmak felé fordult. [[Szerbia]] veresége és a gallipoli vereség menthetetlen belpolitikai helyzetbe hozta az antant oldalán a háborúba bekapcsolódást sürgető [[Eleutheriosz Venizelosz|Venizeloszt]]. Augusztus óta regnáló kormánya megbukott, s az őt követő kabinet [[I. Konstantin görög király]] németbarát irányzatának hive volt. A Szalonikiben partraszállt antant erőket a görög katonaság képtelen lett volna eltávolítani, a Monarchia és Németország közös offenzívája viszont különböző okokból nem lépte át a határt, így támogatást sem adott a helyzet végleges rendezéséhez. A görög kormány tiltakozott a 150 ezres szerb haderő korfui újraszervezése és Szalonikiben való újra hadbaállítása ellen, de érdemben nem tudott tenni az idegen katonaság beözönlése ellen.
| |||