„1967–1968-as NHL-szezon” változatai közötti eltérés

Ebben a szezonban bővült a liga a „Hat Eredeti” (Original Six) csapattól tizenkettőre, miután hat új csapat jött létre: a [[St. Louis Blues (jégkorong)|St. Louis Blues]], a [[California Golden Seals|California Seals]], a [[Philadelphia Flyers]], a [[Minnesota North Stars]], a [[Pittsburgh Penguins]] és a [[Los Angeles Kings]]. 1967. december 8-án a California Seals átkeresztelte magát Oakland Sealsre, majd 1970-ben California Golden Sealsre. A bővülés miatt újra lett rendezve a liga struktúrája: a hat eredeti csapat a keleti divízióba, a hat új csapat a nyugati divízioba került. Ezenfelűl a menetrendet meghosszabbították - minden csapat ettől kezdve 74 meccset játszott, ebből ötvenet a csoporttársak ellen és huszonnégyet a másik csoportban lévő csapatok ellen. Új formája lett a rájátszásnak is: csoportonként az első négy helyen végzovégző csapat került be a rájátszásba. A negyeddöntők és az elődöntők divízión belül történtek. Az első helyezett a harmadik helyezett ellen, a második helyezett a negyedik helyezett ellen játszott a negyeddöntőben, majd a két győztes csapat egymás ellen az elődöntőben; a keleti csoport győztese a már létező [[Prince of Wales-trófea|Prince of Wales-trófeát]] nyerte, a nyugati az új [[Clarence S. Campbell-tál]]ért. Igy, két divízióból egy-egy csapat jutott a Stanley-kupáért vívott döntőbe. Minden széria hét meccsből álló, négy győzelemig tartó párharc volt.

A Canadiens gyengén kezdte a szezont. Az első nyugati úton 2:1-re kapott ki a Sealstől, majd 4:2-es eredménnyel győzött felettükellenük a Kings. Decemberre már utolsó helyen ült a Habs. Azonban januárban felébredt a csapat. Zsinórban 12 mérkőzést nyertek, majd még tíz meccsen is diadalmaskodhattak. A csapat így felharcoltafelküzdötte magát a az első helyre, és a szezon végéig ott is maradt. [[Gump Worsley]] kapustkapusnak köszöhették a sikerértsikert.

1968. február 24-én [[Rogatien Vachon]] montreali kapus négy gólt engedett be miközben [[Rod Gilbert]] egy ligarekord tizenhatszor lőtt kapura, amely rekord volt a ligában.

Megint [[Ed Giacomin]] vezette a ligát nyolc shutouttal, amivel második helyre segítette a Rangerst. Kőzben [[Jean Ratelle]]t is elértemár asztárnak sztár-státusztszámított.

Egy hatalmas fontosságú játékoscserében a Boston Chicagótól három játékost kapott: [[Fred Stanfield]]et, [[Ken Hodge]]-t és [[Phil Esposito]]t. EzekAz érkezéseő érkezésük és [[Bobby Orr]] sztárrá válása nagy javulást indítotteredményezett a Boston játékában, és a szezon végén a Bruins voltszerezte a legsikeresebb csapat góllövésilegtöbb szempontbolgólt. Esposito 84 pontot szerzett, és Boston bekerült a rájátszásba, majdközel tíz év után előszörreelőször.

EllentétbenEzzel ellentétben, a [[Chicago Blackhawks|Chicago Black Hawks]] nagyott csúszott, [[Bobby Hull]] és [[Stan Mikita]] magas szintű játéka ellenére, és csak nagy nehezen jutottak be a rájátszásba. A csapat gyenge védekezése volt ennek az oka.

A Red Wings utolsó helyen végzett, az erős támadoképessége ellenére. A detroiti támadást [[Gordie Howe]], [[Alex Delvecchio]] és [[Norm Ullman]] vezette. Egy játékoscsere Torontóval, amiben a Red Wings Ullmanért és [[Paul Henderson]]ért [[Frank Mahovlich]]et és [[Garry Unger]]t kapta, sem segített sokat. Viszont 1968. március 24-én Mahovlich lett a tizenegyedik játékos aki elérte a 300-gólos szintethatárt.

A nyugati divízió első alapszakasz bajnoka a [[Philadelphia Flyers]] lett. Bár a támadástámadójáték gyenge volt, ([[Leon Rochefort]] vezettevolt a csapatottlegeredményesebb, mindössze 21 góllal), a [[Bernie Parent]] és [[Doug Favell]]ből álló kapusikapus duó meglepően jól játszott. [[Gary Dornhoefer]], [[Ed Van Impe]], [[Larry Zeidel]] és [[Forbes Kennedy]] durva játéka már az első napoktól kezdve az eljövendő "Broad Street Bullies" („Broad-utcai huligánok”) korszakára utalt.

A sportírók a [[Los Angeles Kings]]től azt várták, hogy utolsó helyen végezivégez a szezontszezonban. Viszont a Kings a második helyen fejezett, csak egy ponttal az első helyben végző Flyers mögött. [[Bill Flett]] 26, [[Eddie Joyal]] 23 gólt lőtt. A Kings bizonyult legsikeresebbnek a régi csapatok ellen: a huszonnégy mérkőzésből tizet megnyert.

Oakland volt aza elvártlegesélyesebb a bajnokság előtt a csoportbajnokcsoportgyőzelemre, de ellenkezőleg, utolsó lett, csekély közönségekközönség elött játszva. [[Kent Douglas]] hátvéd, aki első szezonjában megnyerte a [[Calder-emlékkupa|Calder-emlékkupát]], nagyon rosszul szerepelt, és végre a Seals elcserélte Detroitbaa Detroittal, [[Ted Hampson]]ért és [[Bert Marshall]]-ért.

Bár a Chicago elöregedettneköregnek tekintette [[Glenn Hall]]t, a [[St. Louis Blues (jégkorong)|St. Louis Blues]] a bővítési drafton őt választotta, ésamit Hall kitűnő játékkal köszöntehálált meg: öt shutoutja harmadik helyre segítette csoportjában a Bluest. A Blues támadó sztárja [[Red Berenson]] volt. Az addigi karrierjébenkarrierje során Berenson 185 meccsen csak 45 pontot szerzett; a Bluesszal 55 meccs alatt majdnem megduplázta az addigi termelését.

Az ötödik helyen végző [[Pittsburgh Penguins]]nek kevésnem jótsok teremtettsiker jutott. Mindkét kapus és kilenckilencen a tíz legjobb pontszerző közül kilenc már harminc évnél is idősebb volt. Az öregedő csapat se támadásban, se védekezésben nem tudott sokra jutni.

Negyedik helyezettségehelyezése ellenellenére a [[Minnesota North Stars]] aránylag jól szerepelt. [[Wayne Connelly]] 35 góllal volt a nyugati divízió gólkirálya. Tragédia történt 1968. január 14-én, egy North Stars - Seals meccs folyamán. Két oaklandi játékos - [[Larry Cahan]] és [[Ron Harris]] - keményen -, de tisztán - egyszerre utötteütközött [[Bill Masterton]]tnal, aki hátra esett, és fejét keményen a jégbe verte. Kórházba siettek vele, de a sérülés súlyossága miatt nem tudtaktudták operálni, és másnap reggelre Masterton meghalt. Masterton volt az első játékos az NHL történelmében, és az első felnőttifelnőttek szintenközött, aki egy meccsben szenvedett sérülésbe halt bele.