Főmenü megnyitása

Módosítások

177 bájt hozzáadva ,  7 évvel ezelőtt
 
== Élete ==
Az [[első átmeneti kor]] széttagolt Egyiptomában az Uaszet városban uralkodó XI. dinasztia tagja volt. Hatalma eleinte csak az azonos nevű szepatra ([[nomosz]]) terjedt ki, valamint néhány környező szepattal, így [[Kubti]]val ([[Koptosz]]) állt szövetségben. Uaszet először délen tolta ki határait, ahol [[Anhtifi]] halála után az általa kormányzott felső-egyiptomi szepatokat foglalta el, egészen az első zuhatagig, vagyis Suanu, Lak és Abu ([[Szüéné]], [[Philai]], [[Elephantiné]]). Ezzel nagyjából egy időben viszont északon [[III. Heti]] és [[Tefib]] seregei hatoltak [[Abdzsu]]ig ([[Abüdosz]]). Nem tudni, hogy a harcok mely szakaszában vette át II. Antef a bátyjától a hatalmat, de az bizonyos, hogy Uaszet határát élete végére [[Kebu]] ([[Antaiopolisz]]) városáig tolta ki. Ez azt jelenti, hogy a Kubtitól északra elhelyezkedő kormányzóságokat, [[Tarir]], Haszehoh, Thinitesz, Hemi, és Duf szepatokat is meghódította. Ezzel szomszédos lett [[Sziut]] ([[Lükopolisz]]) kerülettel, ahol korábban [[Tefib]] volt a kormányzó. Ekkorra már csak két igazán fontos hatalmi centrum maradt, Uaszet és [[Hahninszu]] ([[Hérakleopolisz Magna]]). Így megteremtette az alapját a Sziut–Hahninszu szövetség elleni további háborúnak és végső soron a Nílus-völgy egyesítésének.
 
Így megteremtette az alapját a Sziut–Hahninszu szövetség elleni további háborúnak és végső soron a Nílus-völgy egyesítésének. Addig azonban még több évtized telt el. [[Iti-ieb]] sziuti papi felügyelő sírjának felirata sikeres ellenakciókról számol be, de sajnos a szöveg nagyon töredékes.
 
II. Antef megkezdte – vagy folytatta – a központosított monarchia kiépítését. Az általa ellenőrzött terület már elég nagy volt, ezért a legdélebbi három szepatot (Tesz-Hor, Honu, To-Konszit) már az általa kinevezett [[nomarkhész]], a [[nehen]]i származású Hetepi vezette. Az új szepat-kormányzók azonban már nem hasonlítottak a korábbi, önállóskodó kormányzókra. Szigorú felügyelet és személyes loyalitás jellemezte őket. Hadvezére Heszi fia [[Dzsari]] volt, aki Abdzsut visszafoglalta az északiaktól, majd a győzedelmes előrenyomulást vezette Kebuig. Az ő címei már az óbirodalmi tisztviselőkre emlékeztetnek. A „herceg”, „király bizalmas barátja”, „a királyi székhely kormányzója”, „az éléstárak felügyelője”. Ezek a funkciók az adózással és közigazgatással kapcsolatosak. Dzsari felesége, [[Szenetmontu]] a „királyi kedvenc” és „[[Hathor]] főpapnője” volt. Antef főkincstárnoka, Teti túlélte az uralkodót és [[III. Antef]]nek is szolgált.
96 218

szerkesztés