„Metafizika (Arisztotelész)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
48. sor:
Az első mozgató nem lehet anyag, mivel az anyag ahhoz, hogy mozogjon mindig valamilyen más mozgatóra szorul. Nem lehet a természet sem, mert benne a a mozgás és a mozgatás passzív és aktív elv együttesen van meg. Az első mozgatónak olyannak kell lennie, mint aki mindent mozgat de ő maga mozdulatlan, azaz képesnek kell lennie változást létrehozni úgy, hogy mindeközben maga változatlan marad. Az okok sora ugyancsak az első mozgatóhoz vezethető vissza: kell létezni egy első oknak amely minden ok oka. Ezt az első okot Arisztotelész ''formának'' nevezi. Anyagát tekintve pedig úgy határozta meg mint tiszta aktualitás, energia, tiszta isteni erő amely nem tartalmaz magában semmi anyagiságot, ugyanis az anyag végességet és passzivitást jelent.
 
Miután ArisztotelészPlaton meghatározta a tiszta az első ok, azaz a ''forma'' milyenségét, azt, hogy szellemi lény, rátért a kifejtett tevékenységére. Ezt a tevékenységet a gondolkodásban jelölte meg. Más tulajdonság nem is illene hozzá mit, ez—állította Arisztotelész. Gondolatainak a tárgya pedig önmaga, azaz a legtökéletesebb valóság, mivel ami tökéletes nem gondolkodhat tökéletlenről. Isten gondolatai a világ összes élőlényének a végső célja. Mindebből az következik, hogy Isten nem tud a világról, mert gondolatai isteni tökéletesség formáját fogadják be, azonban rendelkezik a világ fogalmával. Mivel Isten tökéletes és teljes tudás birtokában van ezért állandó boldogságot élvez. Ez az a boldogság ami az igazságkutató embernek ritkán, de megadatik egy-egy igazság felfedezésekor.
 
Isten és a világ viszonyát, Arisztotelész úgy határozta meg mint a tökéletes és a tökéletlen viszonyát, vagy mint a cél a cél fele törekvő valóságot. A világban található anyagot nem Isten hozta létre (az anyag öröktől fogva van) és nem is semmisítheti meg, de formálhatja azt, mert ő a világ célja, amely fele minden változás irányul. A világ teljességében Isten fele irányul, hozzá való hasonlóságra törekszik. Mivel Isten teljesen mentes minden anyagitól, ezért a világon túl, az fölött helyezkedik el, azaz semmiféleképp nem érintkezik az anyaggal. Az anyagra úgy gyakorol mégis hatást, mint a cél a cél fele törekvő lélekre, ahogy a szeretett lény mozgatja a szeretőt, azaz nem érintéssel vagy lökéssel, hanem vonzással: a világ elé tárja tökéletességét és ezzel vágyat kelt bennük, hogy hozzá hasonlítsanak. Isten a világ dolgaira nem egyformán hat: Arisztotelész hierarchikus világképe szerint Isten csak a hozzá legközelebb álló szférára hat, az állócsillagok szférájára. Itt, a hatás következtében a legtökéletesebb mozgás keletkezik, a körmozgás. Ezt veszik át rendre a többi szférák, egyre tökéletlenebb alakban egészen a földig (szublunáris szféra). Ezért van az, hogy a földi világban sok a véletlen és a hiány. Tehát Arisztotelész istene passzív világ dolgaival szemben: Isten nem avatkozik bele a világfolyamatba és semmit sem befolyásol. Az, hogy mégis ő a mozdulatlan mozgató, azt jelenti, hogy a világban való mozgást nem isten tevékennyé válása mozgatja, hanem az anyagnak rá, mint tiszta formára való vágyakozása.