„Jacksonville Jaguars” változatai közötti eltérés

a
aNincs szerkesztési összefoglaló
 
== Története ==
A klub jelenlegi tulajdonosa, Wayne Weawer vezette, „Touchdown Jacksonville!” nevű csoport 1991-ben nyújtotta be NFL-csapat létesítésére vonatkozó kérelmét. Ezzel egy időben – nagy bizakodással – még pályázatot is írtak ki a leendő klub nevére: a Sharks, a Stingrays, a Panthers és a Jaguars elnevezések közül az utóbbi kapott többséget. 1993 közepén a város vezetése úgy döntött, hogy csak csökkentett összeggel támogatja a csapat helyszíneként megjelölt Gator Bowl stadion felújítását, ezért a konzorcium visszalépett a csapatalakítási szándéktól. Rövidesen azonban új terveket készítettek, amely szerint a város 53 millió dollárját kiegészítik 63 millióval, és a pályázatukat megújították. A klubalapításra váró városok között – [[Jacksonville]] mellett – [[Baltimore]], [[Charlotte]], [[Memphis]] és [[Saint Louis (Missouri)|St. Louis]] szerepelt, akik mind esélyesebbnek számítottak, mert [[Florida|Floridának]] már volt két futballcsapata is. A tulajdonosok tanácskozása 1993. november 30-án ennek ellenére – hatalmas meglepetést okozva – úgy döntött, hogy Charlotte után az NFL harmincadik klubja Jacksonville-ben alakulhat meg.
 
 
== Források ==