„Vásárhelyi Zoltán” változatai közötti eltérés

a
Zenei tanulmányait Kecskemétem kezdte, hegedülni tanult. A gimnázium után beiratkozott az [[Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem|Országos Magyar Királyi Zeneakadémiára]], ahol [[Kemény Rezső]]nél és [[Bloch József]]nél hegedűt tanult. Ezzel párhuzamosan a zeneszerzés tanszakra is beiratkozott, ahol [[Siklós Albert]], [[Weiner Leó]] és [[Kodály Zoltán]] növendéke volt. A hegedű tanszakon 1921-ben szerezte meg diplomáját, a zeneszerzés szakon 1924-ben végzett. Utóbbi végbizonyítványát csak jóval később, 1941-ben szerezte meg, mert előbb [[Észtország]]ba, majd [[Norvégia|Norvégiába]] szegődött zenekari muzsikusnak (hangversenymester is volt), a szintén hegedűs Ödön bátyjával.
 
1926-ban hazatért, és M. Boton Pál (1884–1953), a kecskeméti Városi Zeneiskola igazgatója felkérésére hegedű- és karénektanár lett az intézményben. Kecskemétre utazása előtt találkozott Kodállyal, aki azt tanácsolta neki, hogy alakítson kórust a városban. A zeneiskolának már működött nőikar, és gyermekkar is volt. Vásárhelyi azonban még jó ideig hegedűsként, hegedűtanárként tevékenykedett a városban, de érdeklődése egyre inkább a kórusmuzsika felé fordult. Már 1929 végén és 1930 elején Kodály gyermekkari műsort szervezett. Az iskolai énekkarok mellett műkedvelőkből megalakította a Kecskeméti Városi Dalárdát. Munkálkodása során olyan szintet értek el, hogy hamarosan klasszikus és kortárs zeneszerzők műveinek sorát mutathatták be. A régi szerzők művei közül előadták például [[Heinrich Schütz]] ''Máté passió''ját és [[Henry Purcell]] ''[[Dido és Aeneas]]'' című [[Opera (színmű)|operáját]] ([[Angol nyelv|angolul]]). Kodály Zoltán művei közül többet ő mutatott be, fontos megemlíteni például az ''Öregek'', az ''Akik mindig elkésnek'', a ''Jézus és a kufárok'' és a ''Molnár Anna'' előadásait. [[Bartók Béla]] kórusművei közül a ''Falun'' és a ''Magyar népdalok'' magyarországi részbeni bemutatója, valamint az ''egyneműkarok'' többségének premierje fűződik a nevéhez.
 
Vásárhelyi 1942-ben (vagy 1941-ben) lett a [[budapest]]i [[Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem|Zeneművészeti Főiskola]] tanára, 1949-től pedig a karvezetőképző tanára lett. 1952-től gyakorlatilag már kizárólag karvezetést oktatott, és a magyar zenei életben ennek lett nagyhatásúnagy hatású professzora. E témakörben írta ''Az énekkari vezénylés módszertana'' című könyvét, amelyet a [[Zeneműkiadó]] jelentetett meg 1965-ben. Közben több munkáskórust és üzemi énekkart is vezetett. 1946-tól a Munkásdalos-szövetség országos karnagya volt, a Vásárhelyi-kórussal 1947-ben első díjat nyert a [[wales]]i [[Llangollen]]ben megrendezett nemzetközi kórusversenyen, a [[Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak|MÁVAG]] [[Acélhang]] férfikórusával pedig az 1948-as budapesti nemzetközi versenyen lett első díjas. Kórusai közül fontos még a Honvéd Művészegyüttes férfikara, amelynek alapító karnagya volt, és évekig művészeti vezetője volt a Magyar Rádió Énekkarának, 1959-től a Zeneművészeti Főiskola énekkarának is. Emellett zenekari hangversenyeken is dirigált, például az [[Magyar Állami Hangversenyzenekar|Állami Hangversenyzenekart]] (a mai [[Nemzeti Filharmonikus Zenekar]] elődjét<!--RENDBE TENNI AZ ÁHZ SZÓCIKKÉT!-->) és a [[MR Szimfonikusok|Rádiózenekart]]. Nagyszabású előadások fűződnek a nevéhez a későbbi évtizedekben is ([[Johann Sebastian Bach|Bach]]: ''[[h-moll mise]]'' 1969-ben; [[Robert Schumann|Schumann]]: ''Az Éden és a péri'' 1971-ben).
 
Zeneszerzői munkássága is főleg a kóruszenéhez kapcsolódott, [[népdal]]feldolgozásokat, [[Kantáta|kantátákat]], tömegdalokat és gyermekkórusműveket komponált. Előadásairól számos rádió- hanglemezfelvétel készült.
 
Vásárhelyi Zoltán 1977-ben hunyt el, a [[Farkasréti temető]]ben nyugszik.
 
Kossuth-díj (1949), Érdemes művész (1955), SZOT-díj (1971)
 
== Források ==