„58-as villamos (Budapest)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a (időközben visszanevezve Széll Kálmán térre)
Nincs szerkesztési összefoglaló
30. sor:
}}
 
A [[budapest]]i '''58-as villamos''' a [[Széll Kálmán tér]] (majd Moszkva tér) és [[Zugliget]] között közlekedett, elődeivel együtt [[1868]] és [[1977]] januárja között. A járatot a [[BKV]] üzemeltette.
 
== Járművek ==
36. sor:
 
== Története ==
Zugliget első rendszeres tömegközlekedési eszköze a [[Széchenyi lánchíd]]tól a Zugligetig[[Zugliget]]ig közlekedő társaskocsi volt. A [[Budai Közúti Vaspálya Társaság]] [[1868]]-ban indította menetrendszerinti [[lóvasút]] járatát a Lánchídtól a Laszlovszky majorig, amit az elsők között villamosították [[1896]] szeptemberében. Az akkor még ''43-as villamos'' vonalán történt [[1900]]. [[június 4.|június 4-én]] a főváros legsúlyosabb villamos balesete, amelynek 4 áldozata volt. A vonalat [[1903]]-ban meghosszabbították az egykori Fácán vendéglő alatti szurdokig. A viszonylatot átszámozták az [[1920-as évek]]ben 81-es, majd [[1955]] május 16-ától 58-as számra.
 
A [[II. világháború]]t követően ismét elővették a Zugligetből a [[János-hegy]]re vezető [[kötélpálya]] tervét. Ez végül a XII. Kerületi Tanács beruházásával [[1969]]-ben készült el. A [[Libegő]] sokat lendített a villamosjárat forgalmán.
 
[[1975]]-ben a Szilágyi Erzsébet fasori vágányépítés miatt az 58-as már csak Budagyöngyéig járt és bár az építkezés [[1976]] szeptemberében véget ért, a vonalat már nem hosszabbították vissza. Az 58-as pályájának állapota erősen leromlott. A villamosok [[1977]] legelején a Szarvas Gábor utca és Zugliget között már csak egy vágányon közlekedtek; azután két részre osztották a vonalat. A Szarvas Gábor utca és Zugliget, valamint Budagyöngye és Szarvas Gábor utca között csak egy-egy kocsi járt; a kettő között át kellett szállni.
[[kép:58 regi vegallomas 2009.JPG|left|thumb|300px|A régi végállomás épülete a Zugligeti út 58-60. szám alatt]]
Zugligetben [[1977]]. [[január 17.|január 17-én]] haladhaladt végig utoljára az 58-as villamos. A BKV megszüntette a járatot és ezzel 109 év után megkezdődött a zugligeti vaspálya felszámolása; bár a [[Libegő]] még ebben az évben a BKV tulajdonába került. A megszüntetés másik indoka az volt, hogy a BKV a kisebb forgalmú budai villamosvonalakat trolibusszal akarta kiváltani. Erre a magas létesítési költség miatt végül nem került sor, így a villamos pótlására beindított '''58V''' jelű járat [[1980]]. [[március 2.|március 2-án]] '''158'''-as'' néven véglegesedett.
 
A [[158-as busz (Budapest)|''158''-as busz]] szerepét [[2008]]. [[szeptember 6]]-tól a Gábor Áron utcán meghosszabbított [[91-es busz (Budapest)|''91''-es busz]] ide közlekedő [[291-es busz|''291''-es]] változata vette át. A [[Moholy-Nagy Művészeti Egyetem]] könnyebb megközelítése érdekében Budakeszi felé a [[222-es busz|''222''-es busz]] is a Zugligeti úton jár, az egyetem után még az új Kuruclesi úti megállóban áll meg.
Zugligetben 1977. január 17-én halad végig utoljára az 58-as villamos. A BKV megszüntette a járatot és ezzel 109 év után megkezdődött a zugligeti vaspálya felszámolása; bár a [[Libegő]] még ebben az évben a BKV tulajdonába került. A megszüntetés másik indoka az volt, hogy a BKV a kisebb forgalmú budai villamosvonalakat trolibusszal akarta kiváltani. Erre a magas létesítési költség miatt végül nem került sor, így a villamos pótlására beindított '''58V''' jelű járat [[1980]]. március 2-án '''158'''-as néven véglegesedett.
 
A [[158-as busz (Budapest)|''158''-as busz]] szerepét [[2008]]. [[szeptember 6]]-tól a Gábor Áron utcán meghosszabbított [[91-es busz (Budapest)|''91''-es busz]] ide közlekedő [[291-es busz|''291''-es]] változata vette át. A [[Moholy-Nagy Művészeti Egyetem]] könnyebb megközelítése érdekében Budakeszi felé a [[222-es busz|''222''-es busz]] is a Zugligeti úton jár, az egyetem után még az új Kuruclesi úti megállóban áll meg.
 
A villamost megszüntetése óta sokan hiányolják, hiszen annak idején kiváló közlekedési kapcsolatot biztosított a terület számára. Egyelőre nincs realitása az újraindításának.