Főmenü megnyitása

Módosítások

→‎Előzmények: újabb linkek
 
== Előzmények ==
A nyelvcsalád szerkezetének ma ismert formája nem is oly régen még egészen másként festett. Korábban indokínai nyelvcsalád néven emlegették, amelybe a [[thai nyelvek]]et (áhom, sziámi, lao stb.) a [[vietnami nyelv|vietnamit]] és a [[miao-jaomiao–jao nyelvek]]et is besorolták. A nyelvcsalád felosztását tekintve alapvetően két fő nézet vetekszik. Az egyik nézet megalapozói Li Fanggui és Luo Changpei kínai nyelvészek voltak. E szerint a sino-tibeti nyelvcsaládba tartoznak még a [[kam-taikam–tai]] nyelvek és a miao-jao nyelvek is. Robert Shafer (1974. 2-8) még nem választotta le ezeket a nyelvcsaládokat és nyelveket a sino-tibeti nyelvcsaládról, azonban egy pontos hierarchiát dolgozott ki a nyelvek egymáshoz fűződő genealógiai ábrázolásához, mely igen nagy jelentőségűnek bizonyult a későbbi kutatások szempontjából. Shafer ''-ikus'' (''-ic'') végű osztályok (''Divison'') néven jelöli meg a legnagyobb gyűjtőcsoportokat, ez alá sorolja a ''–szerű'' (''-ish'') végződésű szekciókat (''Section''), melyeket további ágakra (''Branch'') oszt, s ezeknek az ágaknak a végén találhatók az egyes nyelvek, a rendszer legkisebb egységei (''Unit''). A sino-tibeti nyelvcsaládot következő főbb nyelvi osztályok szerint csoportosítva mutatja be:
 
* Barikus (Baric) vagy asszámi, amely Burma északkeleti határához közel a Himalája déli lejtőjén beszélt nyelvek csoportja.
A kam-thai és a miao-jao nyelvek kínai-tibeti nyelvcsaládról történő leválasztása után sem csendesedett el a vita (RÓNA-TAS 1985. 108-112). Sokan megkérdőjelezik a tibeti-burmai és a kínai nyelvek rokonságát is. A rokon szavakon túl (a jelenlegi legterjedelmesebb rokonszó-listák mintegy 500 szót érintenek) vannak bizonyos szerkezeti hasonlóságok a kínai-tibeti nyelvcsaládban, melyek utalhatnak a tényleges rokonságra:
 
* Rendkívül nagy a [[tónus (nyelvészet)|tonális nyelvek]] aránya a családon belül. A legjellegzetesebb képviselői ennek a jelenségnek a [[kínai nyelv|kínai]], a [[tibeti nyelv|tibeti]] (legtöbb nyelvjárása) és a [[burmai nyelv|burmai]].
 
* A monoszillabikus [[izoláló nyelv|izoláló]] jelleg, azaz a nyelv morfémái kizárólag, vagy döntő többségükben egy szótagúak.
* A nyelvek [[morfológia (nyelvészet)|morfológiai]]-[[szintaxis|szintaktikai]] jellege analitikus, azaz igen csekély a toldalékok alkalmazása és morfológiai szerepe a szintaktikai eszközökéhez képest. Ebben kivételt képez némely tibeti-burmai nyelv.
* A tibeti-burmai ág bizonyos nyelveinek (pl. tibeti, jingpo) kivételével általános jellegzetesség a számlálószók használata a számneves főnévi szerkezetekben. Ezeknek a számlálószóknak a megválasztása az őket vonzó főnév szemantikai[[szemantika]]i tulajdonságának függvénye (a számlálószók használata, areális jelenségként, a térség más nyelvcsaládokba tartozó nyelveire is kiterjedt, pl. a [[japán nyelv|japánra]] és a [[vietnami nyelv|vietnamira]]).
* E nyelvek zömében (pl. kínai, ji és a burmai) gyakori eszköz a melléknevek mértékjelölésére, a névszói többes szám kifejezésére a reduplikáció, azaz egy [[szótag]], egy [[morféma]], esetleg egy egész szó megismétlése.
 
A rokonság ellen szóló egyik legfőbb érv a szórend. A morfológiailag szegényesebb nyelvekben a mondatok szórendje erősen kötött. A szórend tekintetében az alany-tárgy-ige (SOV) sorrend dominál a tibeti-burmai nyelvekben, míg a nyelvcsalád más ágaira az alany-ige-tárgy (SVO) típus jellemző. Amíg például a tibeti-burmai nyelvek majd mindegyike alany-tárgy-ige (SOV) szerkezetű (ez alól csak a karen nyelv a kivétel, amelyik a kínaival megegyező szórendet tart), addig a kínai nyelvek alany-ige-tárgy (SVO) szerkezetet mutatnak. Már pedig a szórend a nyelv egyik legnehezebben változó része. A kínai-tibeti nyelvcsalád mellett lándzsát törők i.e. 4000-re – hasonlóan az indoeurópai nyelvcsaládhoz – teszik a kínai és a tibeti-burmai ág szétválását, és e hatalmas időintervallumnak tudják be, a ma már szembeötlő fonológiai[[fonológia]]i, szemantikai[[szemantika]]i, [[szintaxis |szintaktikai]] különbségeket.
 
Összefoglalva megállapítható, hogy a kínai-tibeti nyelvek egy családba tartozása erősen valószínűsíthető, de kielégítő bizonyosságot inkább csak a tibeti-burmai ág nyelveinek szorosabb kapcsolatára, valamint ennek az ágnak a kínaihoz való valamivel lazább fűződésére talált a tudomány. A többi érintett nyelv esetében fokozza a bizonytalanságot a korábbi nyelvállapotok emlékeinek hiánya, a rajtuk végzett rekonstrukciós és összehasonlító munka kezdeti stádiuma, valamint az areális hatások okozta zavarok. Azonban amennyire bizonytalan e nyelvek geneológiaigenealógiai összetartozása, oly nyilvánvaló [[tipológia (nyelv)|tipológiai]] rokonságuk, melyekről már fentebb tettünk említést.