„Sino-tibeti nyelvcsalád” változatai közötti eltérés

a
(→‎Előzmények: ország linkek)
A nyelvcsalád szerkezetének ma ismert formája nem is oly régen még egészen másként festett. Korábban indokínai nyelvcsalád néven emlegették, amelybe a [[thai nyelvek]]et (áhom, sziámi, lao stb.) a [[vietnami nyelv|vietnamit]] és a [[miao–jao nyelvek]]et is besorolták. A nyelvcsalád felosztását tekintve alapvetően két fő nézet vetekszik. Az egyik nézet megalapozói Li Fanggui és Luo Changpei kínai nyelvészek voltak. E szerint a sino-tibeti nyelvcsaládba tartoznak még a [[kam–tai]] nyelvek és a miao-jao nyelvek is. Robert Shafer (1974. 2-8) még nem választotta le ezeket a nyelvcsaládokat és nyelveket a sino-tibeti nyelvcsaládról, azonban egy pontos hierarchiát dolgozott ki a nyelvek egymáshoz fűződő genealógiai ábrázolásához, mely igen nagy jelentőségűnek bizonyult a későbbi kutatások szempontjából. Shafer ''-ikus'' (''-ic'') végű osztályok (''Divison'') néven jelöli meg a legnagyobb gyűjtőcsoportokat, ez alá sorolja a ''–szerű'' (''-ish'') végződésű szekciókat (''Section''), melyeket további ágakra (''Branch'') oszt, s ezeknek az ágaknak a végén találhatók az egyes nyelvek, a rendszer legkisebb egységei (''Unit''). A sino-tibeti nyelvcsaládot következő főbb nyelvi osztályok szerint csoportosítva mutatja be:
 
* ''Barikus'' (Baric) vagy ''asszámi'', amely [[Burma]] északkeleti határához közel a [[Himalája]] déli lejtőjén beszélt nyelvek csoportja.
* ''Bodikus'' (Bodic), melyet a [[Tibet]] területén, [[Nepál]] északi részén, [[Kasmír (régió)|Kasmírban]] és [[Ladak (régió)|Ladak]]ban beszélt nyelvek alkotják.
* ''Burmikus'' (Burmic), a többnyire Burmában beszélt nyelvek.
* ''Daikus'' (Daic) Nyugat-Kína, [[Laosz]], [[Thaiföld|Sziám]] és Burmában a Shan állam területén beszélt nyelvek egy része.
* ''Sinitikus'' (Sinitic), amelybe a kínai nyelv és az északi és déli nyelvjárásai tartoznak.
* ''Karenikus'' (Karenic) osztály, amelyet a Dél-Burmában beszélt nyelvek közel egy tucatja alkotja.
 
A sino-tibeti nyelvek másik jelentős osztályozási elméletének megalkotása Paul Benedict (1972) nevéhez fűződik (melyet a nyugati nyelvészek többsége elfogad). Az ő általa kidolgozott rendszer egyszerűbb, áttekinthetőbb változatot javasol, mely szerint a kam-thai és a miao-jao nyelvek nem rokonai a sino-tibeti nyelvcsaládnak, ezeket ma már az [[ausztronéz nyelvcsalád|ausztronéz nyelvek]] családjába sorolják. Benedict szerint ugyanakkor a főképp az Észak-Burmában beszélt [[karen nyelvek]]et a kínai-tibeti nyelvek közé kell sorolni, és így a sino-tibeti nyelvcsaládnak két fő ága van, a kínai és a tibeti-karen, mely utóbbi tagozódik tibeti-burmai alágakra. E kategorizálás szerint összesen mintegy háromszázra tehető a sino-tibeti nyelvek száma. Ezek nagy része törzsi nyelv, néhány ezer, legföljebb néhány tízezer beszélővel. Többé-kevésbé hasonló rendszert mutat be Nishida (1970) és Egerod (1974) is.