„Onoda Hiroo” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →‎Élete: inkább így
25. sor:
1944 decemberében a [[Fülöp-szigetek]] [[Lubang]] nevű szigetére vezényelték, ahol 250 katonával kellett megszerveznie a védelmet. Mivel tudta, hogy egy nyílt küzdelemben nem lenne esélye, fegyverraktárakat létesített a hegyekben, és szétszórta a katonáit a dzsungelben. A harcokban azonban nagy részük odaveszett, míg ők csupán kis veszteségeket okoztak az amerikaiaknak. Maradék erői azonban nem értesültek a két Japánra dobott [[atombomba|atombombáról]], és az ezeket követő kapitulációról, így folytatták a harcot a hegyekben, és csak élelmet lopni merészkedtek le a völgyekbe. Az amerikai légierő hamarosan röplapokat dobott le, és ezt követte egy japán tiszt felhívása [[megafon]]on keresztül, amelynek hatására a 40 fős egység többsége letette a fegyvert. 1946 áprilisában már csupán Onoda és három embere folytatta tovább a rejtőzködést. Onoda úgy érvelt, hogy a röplapok, és a háború végéről szóló hírek csupán az ellenség megtévesztései, amik arra irányulnak, hogy akkor árulja el hazáját, amikor annak legnagyobb szüksége van rá. Bár olvasott újságcikkeket az új japán kormányzatról, úgy gondolta, ez csupán egy amerikai [[bábkormány]], ő pedig hasonló helyzetbe került, mint [[Charles de Gaulle]] a [[Vichy-kormány|Vichy-kormánnyal]]. Az elkövetkező harminc évben nem tudta, tart-e még a háború, ám továbbra is kitartott, mivel el akarta kerülni a [[hadifogság]]ba esés szégyenét.<ref>{{Opcit|n=Laurence Rees|o=148–150}}</ref>
 
[[1949]]-ben egyik embere, egy Akacu nevű kalapkészítő lemerészkedett a hegyekből, és megadta magát, így a csapat három főre zsugorodott. [[1954]]-ben másik társa, Simada meghalt a helyi biztonsági erőkkel vívott tűzharcban, így már csupán Onoda és Kozuka tartott ki. Kozukát végül [[1972]]-ben lőtték le a biztonsági erők, így Onoda egyedül maradt a hegyekben. Mivel egyetlenutolsó társaságáttársát vesztetteis elelvesztette, elég hamar kilátástalanná vált a helyezte, és egyre erőszakosabb lett.<ref>{{Opcit|n=Laurence Rees|o=150–152}}</ref> [[1974]]. [[február 20.|február 20-án]] talált rá egy Szuzuki Norio nevű egyetemista, aki az ő felkutatására indult, és igen hamar összebarátkoztak. Onoda azonban kijelentette, hogy nem hajlandó addig letenni a fegyvert, amíg erre parancsot nem kap egyik felettesétől. Miután Norio hazatért, közölte ezt a japán hatóságokkal, akik megkeresték Onoda régi felettesét, Tanigucsi őrnagyot, és a szigetre küldték. Itt közölte Onodával, hogy a háború véget ért, és felolvasta neki a megadásra szólító parancsot, mire Onoda elsírta magát, majd 1974. március 9-én letette a fegyvert. Még több mint 500 tölténye és sok [[kézigránát]]ja is volt, mikor lejött a hegyekből.<ref>{{cite web |url=http://www.wanpela.com/holdouts/profiles/onoda.html |title=2nd Lt. Hiroo Onoda |accessdate=2011-04-20}}</ref> Hegyi tartózkodása alatt a helyiek szerint mintegy 50 embert ölt meg, ám Onoda tagadta azt, hogy ennyivel végzett volna. Elmondása szerint a falusiak minden rosszat rá fogtak, így jöhetett ki ez a szám. Mindenesetre [[Ferdinand Marcos]], a Fülöp-szigetek elnöke kegyelemben részesítette az elkövetett cselekményeiért.<ref>{{Opcit|n=Laurence Rees|o=151–152}}</ref>
 
Onoda tetszését nem igazán nyerte el az új Japán. Túl korruptnak és fegyelmezetlennek, valamint amerikai irányítás alatt állónak tartotta, így 1975 áprilisában [[Brazília|Brazíliába]] költözött.<ref>{{Opcit|n=Laurence Rees|o=152}}</ref> 1976-ban megházasodott, és a brazíliai japán közösség meghatározó tagjává vált. Miután olvasott arról, hogy [[1980]]-ban egy japán tinédzser megölte a szüleit, 1984-ben visszatért Japánba, és oktató táborokat hozott létre az ország különböző pontjain a japán fiataloknak.<ref>Mercado, Stephen C. (2003). The Shadow Warriors of Nakano. Brassey's. pp. 246–247. ISBN 1574885383</ref>