„Helmeczy Mihály” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a 1852-ben elhunyt személyek kategória hozzáadva (a HotCattel)
Nincs szerkesztési összefoglaló
3. sor:
 
==Életpályája==
Családi neve születésekor Bierbrauer volt, majd a gimnáziumban már Serfőző néven ismerték. [[Kazinczy Ferenc]] javaslatára vette föl a Helmeczy nevet.
Tanult [[Sátoraljaújhely]]en a Piarista gimnáziumban, majd Pesten, ahová végleg költözött. 1804-ben, 16 évesen jelentkezett a [[Piaristák|Piarista Rendbe]], de még az örök fogadalom letétele és a pappá szentelés előtt kilépett a szerzetből. Később a pesti egyetemen a jogtudományokat hallgatta. [[1817]]-ben [[ügyvéd]]i oklevelet is nyert, ám kizárólag az irodalom, különösen a [[nyelvújítás]] terén kezdett dolgozni. [[1810]]-ben [[Horvát István]] előadásait látogatta a magyar nyelvészetről és [[1811]]-ben bölcsészettudományi oklevelet szerzett. Erélye, amely sokszor a durvaságig ment, oszlopos tagjává és egyik vezérévé tette a nyelvújitó iskolának. [[1817]]-től kezdve három éven át nagy szorgalommal tett tudományos előkészületeket egy nagy európai körutazásra, amely azonban külföldi politikai viszonyok folytán meghiusult, de ez idő alatt szerzett nyelvkincseinek később nagy hasznát vette.
 
Tanult [[Sátoraljaújhely]]en a Piarista gimnáziumban, majd Pesten, ahová végleg költözöttátköltözött. 1804-ben, 16 évesen jelentkezett a [[Piaristák|Piarista Rendbe]], de még az örök fogadalom letétele és a pappá szentelés előtt kilépett a szerzetből. Később a pesti egyetemen a jogtudományokat hallgatta. [[1817]]-ben [[ügyvéd]]i oklevelet is nyert, ám kizárólag az irodalom, különösen a [[nyelvújítás]] terén kezdett dolgozni. [[1810]]-ben [[Horvát István]] előadásait látogatta a magyar nyelvészetről és [[1811]]-ben bölcsészettudományi oklevelet szerzett. Erélye, amely sokszor a durvaságig ment, oszlopos tagjává és egyik vezérévé tette a nyelvújitó iskolának. [[1817]]-től kezdve három éven át nagy szorgalommal tett tudományos előkészületeket egy nagy európai körutazásra, amely azonban külföldi politikai viszonyok folytán meghiusult, de ez idő alatt szerzett nyelvkincseinek később nagy hasznát vette.
Nem annyira eredeti író, mint fordító és mások remekműveinek gondos kiadója volt. Így [[1813]] és [[1816]] között az akkor még nagyon fiatal, lelkes férfi felügyelete alatt jelentek meg [[Dayka Gábor]] versei, [[Kazinczy Ferenc]] földijének, akit rajongva tisztelt és szeretett, Poétai berke, [[Báróczy Sándor]] munkái, [[Berzsenyi Dániel]] költeményei, akinek benső barátja volt, s kinek művei közt fennmaradt hozzá intézett [[episztola]] ; ugyanezek a költemények második kiadást is megértek 1816-ban, kisérve Helmeczynek a nyelvújításról szóló értekezésével. Sokat fordított francia, angol, német, spanyol és olasz nyelvekből, de fordításaiból csak kevés látott napvilágot. Fordította nevezetesen már 1813-ban [[Eckarthausen]] híres munkáját, amelynek címe: ''Gott ist die reinste Liebe'', s e fordítása két kiadást ért meg ([[Pest]], [[1813]] és 1816); megjelentek továbbá akkori zsebkönyvekben Schiller néhány költeménye s [[Tasso]] Megszabadított Jeruzsálem-ének egy-két éneke, zengzetes, de olykor erőltetett, cikornyás fordításban. A sok idegennel kevert s kifejezések szegénységével küzdő magyar nyelv csinosításában, s új szavak részint szerencsés, jól sikerült, részint erőltetett, tulmerész faragásában sokat fáradozott, s nála bátrabb újító senki sem volt; tagadhatatlan érdeme, hogy sok jó s életrevaló és életben is maradt új szóval s fordulattal gazdagította a nyelvet, melyeket tőle mások is átvettek. E téren kifejtett merészsége sok támadásnak s többször igazságtalan és méltatlan gúnynak is tette ki a vaskalapos ortodox nyelvészek részéről, s országszerte keringett felőle az ismeretes élc: "Helmeczy, ki a szókat elmetszi".
 
Nem annyira eredeti író, mint fordító és mások remekműveinek gondos kiadója volt. Így [[1813]] és [[1816]] között az akkor még nagyon fiatal, lelkes férfi felügyelete alatt jelentek meg [[Dayka Gábor]] versei, [[Kazinczy Ferenc]] földijének, akit rajongva tisztelt és szeretett, Poétai berke, [[Báróczy Sándor]] munkái, [[Berzsenyi Dániel]] költeményei, akinek benső barátja volt, s kinek művei közt fennmaradt hozzá intézett [[episztola]] ; ugyanezek a költemények második kiadást is megértek 1816-ban, kisérve Helmeczynek a nyelvújításról szóló értekezésével. Sokat fordított francia, angol, német, spanyol és olasz nyelvekből, de fordításaiból csak kevés látott napvilágot. Fordította nevezetesen már 1813-ban [[Eckarthausen]] híres munkáját, amelynek címe: ''Gott ist die reinste Liebe'', s e fordítása két kiadást ért meg ([[Pest]], [[1813]] és 1816); megjelentek továbbá akkori zsebkönyvekben [[Friedrich Schiller|Schiller]] néhány költeménye sés [[Tasso]] ''Megszabadított Jeruzsálem-''ének egy-két éneke, zengzetes, de olykor erőltetett, cikornyás fordításban. A sok idegennel kevert sés kifejezések szegénységével küzdő magyar nyelv csinosításában, s új szavak részint szerencsés, jól sikerült, részint erőltetett, tulmerésztúlmerész faragásában sokat fáradozott, s nála bátrabb újító senki sem volt; tagadhatatlan érdeme, hogy sok jó sés életrevaló és életben is maradt új szóval sés fordulattal gazdagította a nyelvet, melyeket tőle mások is átvettek. E téren kifejtett merészsége sok támadásnak sés többször igazságtalan és méltatlan gúnynak is tette ki a vaskalapos ortodox nyelvészek részéről, s országszerte keringett felőle az ismeretes élc: "Helmeczy, ki a szókat elmetszi".
A század első negyedében fennállott irodalmi köröknek, a Kulcsárénak s Bártfayénak kedvelt és befolyásos tagja, a kor nagy iróinak benső barátja, s az ósdiaknak, a Kazinczy iskolája ellenzőinek hatalmas pörölye és korbácsa volt. A magyar akadémia felállítása után azonnal, [[1830]]. [[november 17.|november 17-én]], mint az alapító gr. Széchenyi István, gr. Teleki József s a gr. Károlyiak kedves embere, s a vele az izlés hasonló utján járó első akadémiai titoknoknak, Döbrentey Gábornak barátja és szellemi rokona, az akadémia pénztárnokává neveztetett ki, s mint az ilyen az ülésekben szavazási joggal is felruháztatott s e hivatalát haláláig folyamatosan viselte.
 
A század első negyedében fennállott irodalmi köröknek, a Kulcsárénak sés Bártfayénak kedvelt és befolyásos tagja, a kor nagy iróinakíróinak benső barátja, s az ósdiaknak, a Kazinczy iskolája ellenzőinek hatalmas pörölye és korbácsa volt. A magyar akadémia felállítása után azonnal, [[1830]]. [[november 17.|november 17-én]], mint az alapító gr. [[Széchenyi István]], gr. Teleki József sés a gr. Károlyiak kedves embere, s a vele az izlésízlés hasonló utjánútján járó első akadémiai titoknoknak, Döbrentey[[Döbrentei GábornakGábor]]nak barátja és szellemi rokona, az akadémia pénztárnokává neveztetettnevezték ki, s mint az ilyen az ülésekben szavazási joggal is felruháztatottfelruházták sés e hivatalát haláláig folyamatosan viselte.
Kisfaludy Károly [[1830]]-ban bekövetkezett korai halála után engedélyt kapott a Jelenkor című politikai lap és melléklete, a [[Társalkodó]] kiadására, melyet a Kisfaludy-kör tagjainak: Vörösmartynak, Bajzának, Zádor (Stettner) Györgynek s Bártfaynak és társaiknak óhajtása szerint és segédkezésük mellett, Kisfaludy Károlynak s ennek elhunytával Vörösmartynak kellett volna szerkeszteni, s a vállalat remélhető dus jövedelmének egy részét a magyar irodalom javára fordítani. Helmeczy azonban, a kormányhivataloknál élvezett pártfogás folytán, a többiek háta mögött a saját maga részére eszközölte ki az engedélyt, s a lapot 17 évig szakadatlan folyamban szerkesztve, annak jövedelméből meggazdagotott, s Törtelen, Pest vmegyében birtokot szerezve, ezen szép kastélyt építtetett, mig hoppon maradt társai a magyar irók hagyományos szegénységének jármát tovább viselték s tőle elidegenedve, a baráti viszonyt megszüntették. A lap azonban H. szerkesztése alatt is jól megfelelt rendeltetésének, s nagy politikai jelentőségre tett szert azáltal, hogy gr. [[Széchenyi István]], akinek Helmeczy a nyelvben mestere volt, kizárólagos közegévé választotta s a reformcikkeivel gazdagította. Ezáltal fontos tényezővé vált politikai s közgazdasági nagy átalakulásunk mozgalmaiban, különösen addig, mig versenyképes pályatárs nélkül állott a magyar hirlapirodalom terén, nagyszámu előfizetőkkel birva. Hosszabb időn át központja volt az ébredező nemzeti érdekek egyesülésének s eszköze nyelvünk fejlődésének, bár a szerkesztő sokszor ízetlen és cikornyás stilusu s tulvitt nyelvujítási iránya sok rosszalásra talált. Nem lehet tagadni, hogy a Jelenkor a későbbi magyar zsurnalisztikának utját egyengette, s hogy Társalkodó melléklapjában, melynek kitűnő szerkesztői s munkatársai voltak (Bajza, [[Szenvey]], [[Csató Pál]], [[Nagy Ignác]] stb.), alkalmat adott számos fiatal tehetség kiképzésére, sok uj eszme s indítvány előterjesztésére s állandó olvasó közönség egybegyüjtésére. Midőn azután a zsurnalisztika ujabb és kitünőbb közegeket nyert, az öreg [[Jelenkor (időszaki lap)|Jelenkor]] is iparkodott ugyan csinosbított külalakja s dusabb tartalma által a kor fokozottabb követeléseit jobban kielégíteni, de főleg azért is, mert határozott, önálló politikája nem volt s pártokon kivüli függetlenséget hajhászott, [[Széchenyi István]] gróf hűséges pártolása mellett is, csekély hatásu alárendeltségbe sülyedt, s végre már inkább csak a napi események száraz regisztrálásánál maradva, s eszmék fáklyáját nem lobogtatva, mindinkább meglátszott rajta, hogy az élet már terhére van. Már inkább csak korábbi érdemei iránti hálás elismerés s néhány hű pártolójának morzsáin táplálkozott, s az 1848. év nagy eseményeit csak kevéssel élte tul. Helmeczy, letevén a szerkesztőséget, Kereszturynak adta át a haldokló lapot, mely csakhamar teljesen megszünt. Könyvtárát özvegyen maradt neje a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. Sok új szót alkotott, pl. pénztárca, illatszer, körmenet, hallgatag. {{forrás}}
 
Kisfaludy Károly [[1830]]-ban bekövetkezett korai halála után engedélyt kapott a ''Jelenkor'' című politikai lap és melléklete, a ''[[Társalkodó]]'' kiadására, melyet a [[Kisfaludy-kör Kör]] tagjainak: Vörösmartynak, Bajzának, Zádor (Stettner) Györgynek sés Bártfaynak és társaiknak óhajtása szerint és segédkezésük mellett, Kisfaludy Károlynak, smajd ennek elhunytával Vörösmartynak kellett volna szerkeszteni, s a vállalat remélhető dusdús jövedelmének egy részét a magyar irodalom javára fordítani. Helmeczy azonban, a kormányhivataloknál élvezett pártfogás folytán, a többiek háta mögött a saját maga részére eszközölte ki az engedélyt, sés a lapot 17 évig szakadatlan folyamban szerkesztve, annak jövedelméből meggazdagotott, sés Törtelen[[Törtel]]en, Pest vmegyébenvármegyében birtokot szerezve, ezen szép kastélyt építtetett, migmíg hoppon maradt társai a magyar irókírók hagyományos szegénységének jármát tovább viselték sés tőle elidegenedve, a baráti viszonyt megszüntették. A lap azonban H.Helmeczy szerkesztése alatt is jól megfelelt rendeltetésének, sés nagy politikai jelentőségre tett szert azáltal, hogy gr. [[Széchenyi István]], akinek Helmeczy a nyelvben mestere volt, kizárólagos közegévé választotta sés a reformcikkeivel gazdagította. Ezáltal fontos tényezővé vált politikai sés közgazdasági nagy átalakulásunk mozgalmaiban, különösen addig, migmíg versenyképes pályatárs nélkül állott a magyar hirlapirodalomhírlapirodalom terén, nagyszámunagyszámú előfizetőkkel birvabírva. Hosszabb időn át központja volt az ébredező nemzeti érdekek egyesülésének sés eszköze nyelvünk fejlődésének, bár a szerkesztő sokszor ízetlen és cikornyás stilusustílusú sés tulvitttúlvitt nyelvujítási iránya sok rosszalásra talált. Nem lehet tagadni, hogy a ''Jelenkor'' a későbbi magyar zsurnalisztikának utjátútját egyengette, sés hogy ''Társalkodó'' melléklapjában, melynek kitűnő szerkesztői sés munkatársai voltak (Bajza, [[Szenvey]], [[Csató Pál]], [[Nagy Ignác]] stb.), alkalmat adott számos fiatal tehetség kiképzésére, sok ujúj eszme sés indítvány előterjesztésére sés állandó olvasó közönségolvasóközönség egybegyüjtéséreegybegyűjtésére. Midőn azután a zsurnalisztika ujabbújabb és kitünőbbkitűnőbb közegeket nyert, az öreg ''[[Jelenkor (időszaki lap)|Jelenkor]]'' is iparkodott ugyan csinosbított külalakja sés dusabbdúsabb tartalma által a kor fokozottabb követeléseit jobban kielégíteni, de főleg azért is, mert határozott, önálló politikája nem volt s pártokon kivüli függetlenséget hajhászott, [[Széchenyi István]] gróf hűséges pártolása mellett is, csekély hatásuhatású alárendeltségbe sülyedtsüllyedt, s végrevégül már inkább csak a napi események száraz regisztrálásánál maradva, s eszmék fáklyáját nem lobogtatva, mindinkább meglátszott rajta, hogy az élet már terhére van. Már inkább csak korábbi érdemei iránti hálás elismerés sés néhány hű pártolójának morzsáin táplálkozott, sés az 1848. év nagy eseményeit csak kevéssel élte tultúl. Helmeczy, letevén a szerkesztőséget, Kereszturynak adta át a haldokló lapot, mely csakhamar teljesen megszüntmegszűnt. Könyvtárát özvegyen maradt neje a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. Sok új szót alkotott, pl. pénztárca, illatszer, körmenet, hallgatag. {{forrás}}
[[1852]] december l-jén Pesten halt meg, ideiglenesen Pesten, a ferences atyák sírboltjában helyezték el, később pedig - végakarata szerint - [[Törtel]]re szállították földi maradványait.
 
[[1852]]. december l-jén Pesten halt meg, ideiglenesen Pesten, a ferences atyák sírboltjában helyezték el, később pedig - végakarata szerint - [[Törtel]]re szállították földi maradványait.
 
==Emlékezete==
: Egykori bartája, [[Toldy Ferenc]] tartott felette akadémiai emlékbeszédet, érdemeit méltatva. Síremléke [[Törtel]]en található.
 
: Síremléke [[Törtel]]en található.
==Kapcsolódó szócikkek==
* [[Kisfaludy Társaság]]
 
==Forrás==
* {{Forrásjelzés-Pallas}}
 
{{pallas}}
 
==Hivatkozások==
{{források}}
* [http://www.keesz.hu/node/1227 Helmeczy Mihály, a sokoldalú akadémikus]
==Lásd még==
 
* [[Kisfaludy Társaság]]
 
[[Kategória:Magyar írók]]