„Simon Wiesenthal” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
21. sor:
Felszabadításakor a maga 180 [[centiméter|centijéhez]] képest mindössze 45 [[kilogramm]]ot nyomott. Amint erőre kapott, elkezdett az amerikai hadsereg számára dokumentumokat gyűjteni a [[Nürnbergi per]]ekhez. Ő és 30 társa [[1947]]-ben megalapították a Zsidó Dokumentációs Központot [[Linz]]ben, a jövőbeli hasonló perekhez összegyűjtött információk kezelésére, feldolgozására és tárolására. Ahogy az [[Egyesült Államok]] és a [[Szovjetunió]] érdekei csökkentek a háborús bűnös perek indításában a csoport feloszlott, Wiesenthal szabadidejében foglalkozott tovább az adatgyűjtéssel, míg munkájával a [[II. világháború]] áldozatait segítette.
 
Ezen időszakban – saját állítása szerint – a Wannsee-konferencia jegyzőkönyv szerzője és kulcsszerepe volt a „[[végső megoldás]]” legfőbb kitervelője, [[Adolf Eichmann]] kézrekerítésében. Ezt az állítását [[Isser Harel]], a [[Moszad]] egykori vezetője élesen kritizálta, álláspontja szerint Wiesenthal nemhogy egy apró szerepet is játszott volna Eichmann kézrekerítésében, hanem egyenesen veszélyeztette az egész akció sikerét.<ref>Levy, 137-8, refers to but does not quote from Richard A. Stein, ''Dokumentumok a szavak ellenében: Simon Wiesenthal konfliktusa a Zsidó Világkongresszussal'', ([[angol nyelv|angol]] és [[holland nyelv]]en is megjelent [[1992]]-ben)</ref> Wiesenthal könyvnyi hosszúságú válaszát és cáfolási kísérletét Harel állításával szemben már nem vették figyelembe. Az elszántsága az emberi jogok megsértéseinek felderítésére és az előbbi és ehhez hasonló perek, valamint az ahhoz fűzött kommentárjai miatt („igazságszolgáltatás, nem bosszú” és „nem vagyok gyűlölködő”) kezdve számos más személlyel és roppant különbőző intézménnyel, civil szervezettel került szembe az idők folyamán. A kritkák főleg beszűkült, cionista orientációval, illetve azzal vádolták, hogy a [[holokauszt]] szélesebb emberi jogi következményeit megszállottan "játssza le" a pályáról, a [[bigott]] és [[nacionalizmus|nacionalista]] izraeli harcba hívásnak engedelmeskedve.<ref>Levy, 124-5, 339-54 and 435-7, gives instances of run-ins with Nahum Goldman of the World Jewish Congress, Austrian prime minister Bruno Kriesky, and, lastly, with Elie Wiesel. Of these, only Wiesel was antagonized specifically by Wiesenthal's insistance on recognizing non-Jewish victims of the Holocaust.</ref> Ezek a kritikusok egyben megkérdőjelezik munkásságának eredményességét is, gyakran vitatható módon, miközben úttörő szerepét ezen ügyek kinyomozásában és felderítésében, egy időszakban, amikor a politikai klíma erősen az egykori háborús bűnösök felé fordult.
 
Miután Eichmannt [[1962]]-ben [[Izrael]]ben kivégezték, Wiesenthal ismét megnyitotta a Zsidó Dokumentációs Központot, mely ezúttal már másfajta esetekre fókuszált. Egyik legnagyobb port kavart esete volt [[Karl Silberbauer]] [[Gestapo]] tiszt megtalálása és bíróság elé állítása, azé a tiszté, aki letartóztatta [[Anne Frank]]ot és családját, valamint bujtatóikat. Az eset [[1963]]. [[november 13.|november 13-án]] robbant a holland médiában. Silberbauer vallomása igazolta azt, hogy Anne Frank naplója, melyet bujkálása alatt írt, nem volt hamisítvány. Az üggyel kapcsolatban még Anne apja, Otto Frank is azt mondta, lánya haláláért a kivégzői a felelősek, nem Silberbauer, ő csak parancs szerint járt el. Ezen kijelentés, valamint bármiféle háborús bűnösségre utaló bizonyíték hiányában Silberbauert felmentették, míg Wiesenthal ismét erős kritikákat kapott. Azonban sikereket is elkönyvelhetett, sikerült felkutatni és bíróság elé állítani azt a 16 náci tisztet, akik a felelősek voltak [[Lviv|Lemberg]] teljes zsidó lakosságának kiirtásáért, valamint az ő nevéhez fűződik [[Franz Stangl]], a [[treblinka]]i és a [[sobibor]]i munkatábor parancsnokának elfogása és bíróság elé állítása és [[Hermine Braunsteiner]]é, aki, mint ''Aufseherin'' (női felügyelő), parancsot adott több száz gyerek megkínzására majd kivégzésére [[Majdanek]]ben.