„Bencés Obláció” változatai közötti eltérés

a
(→‎Források: linkjav)
A jelöltidő egy év (korábban két év volt). A jelöltidő során egyetlen kérdést kell tisztáznia a jelöltnek és a közösségnek, hogy valóban Istent keresi-e. A jelöltidő elteltével a jelölt kérheti beöltözését, s ezzel novíciusi idejének megkezdését. Nursiai Szent Benedek nyári ünnepén, július 11-én, Pannonhalmán az éves nagy találkozón történik meg a beöltözés, ünnepélyes keretek között a templomban, a közösség jelenlétében. Beöltözéskor kapja kézbe a jelölt a Regulát, és [[Szent Benedek medál|Szent Benedek keresztjét]], amelyet nyakában viselhet.
 
A noviciátus legalább két év (korábban legalább egy év). Ezalatt a novícius elmélyülten tanulmányozza a Regulát, megvizsgálja, hogy hogyan tudja azt megélni a világban elfoglalt helyén. Az obláció - önmaga felajánlása - az ünnepi szentmisén az Evangélium felolvasása és a homília (igehírdetésigehirdetés) után történik. A jelölt szándékát kinyilvánítja, majd írásba foglalva az oltárra helyezi. Az apát imádsága után háromszor ismétli meg a 118. zsoltár egyik versét: "Fogadj el engem Istenem, szent igéd szerint, hogy Neked éljek, és ne szégyeníts meg engem, mert Tebenned bíztam, Uram." (Zsolt 118,116) Ezt a zsoltárverset éneklik a bencés szerzetesek is, amikor fogadalmat tesznek.
 
Az obláció, a felajánlás ugyan nem fogadalom, jogi következményei nincsenek, de mivel komoly ígéret, kötelez. Az oblátuskötelék kétféle módon szűnhet meg: az oblátus személyes elhatározása vagy a monostor döntése alapján. Az obláció megszűnéséhez úgy az oblátus, mint a monostor részéről súlyos oknak kell fennállnia.
165 521

szerkesztés