„Aszan” változatai közötti eltérés

189 bájt hozzáadva ,  8 évvel ezelőtt
a
Aszan a Szamhan periódusban a Jomro-guk alá tartozott, majd a történelem folyamán a függősége többször is változott. 1914. március 1-jén újraalapították Aszan-területet, majd környező falvakat csatoltak hozzá, és 1983-ban lett községből várossá. 1986. január 1-jén Onjang nevű településrészét leválasztották róla, és az önálló falu lett. 1995. január 1-jén azonban – miután a két település már teljesen összeépült – Onjangot ismét beolvasztották Aszanba. A város területe 542,25 km², lakosainak száma 2008.július 31-én {{szám|242575|fő}} volt.
 
Aszan ismert meleg vizű forrásairól és gyógyfürdőiről, melyeket már a régi királyok, a Bekdzse és Szilla uralkodói is használtak. Szedzsong király például 1433 januárjában utazott az Onjang-forráshoz szembetegsége gyógyítására. A Dogo nevű forrás egyike a legjobb meleg vizű kénes forrásoknak, az Aszan nevű forrás pedig Korea legnagyobb egészségügyimeleg szempontbólforrása. isA fontosforrások melegköré forrásaa komoly idegenforgalom miatt számos gyógyszállót építettek. Az idegenforgalmat más dolgok is segítik, például a Szindzson- és az Aszan-tó. A város fontos jelképei a [[Ginkgo biloba|gingko]] fa, a [[Liliomfa|magnólia]] és a [[Galambfélék|galamb]], amelyek mind a város és lakóinak érzéseit, jellemét szimbolizálják.
 
Aszan [[Miskolc]] [[Miskolc#Testvérvárosok|testvérvárosa]].