„Thomas Wolsey” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Gorgery (vitalap | szerkesztései)
Gorgery (vitalap | szerkesztései)
8. sor:
Udvari előmenetelét elősegítette VII. Henrik azon törekvése, hogy a jelentős hatalommal rendelkező nemesség rovására minél több, szerény sorsú, de tehetséges embert ültessen magas pozíciókba. Wolsey tehetségét, rátermettségét, odaadását és munkabírását nagy elismeréssel nyugtázta Richard Fox, Exeter, Bath, Wells és Durham püspöke, aki bármennyi unalmas feladattal terhelhette titkárát. Henrik király megtette a tehetséges papot királyi káplánná, majd fia - az új 18 éves király - VIII. Henrik királyi alamizsnaosztóvá nevezte ki, mely címmel Wolsey egyben helyet nyert a Titkos Tanácsba.
Emelkedése innentől egyértelmű volt, mivel tehetségét és szervezőképességét mindenki elismerte, az ifjú Henrik király pedig nem fektetett korai éveiben túl nagy hangsúlyt országa kormányzásának ügyeire, így minden feladatot tanácsadóinak kellett megoldania. Az apja után megörökölt Lordkancellárok (Richard Foxe püspök, William Warham Canterbury érsek) túl konzervatívak és merevek voltak az új uralkodó vérmérsékletéhez, és világnézetéhez, így Wolsey, aki kiválóan tudott idomulni a Titkos Tanácsban Henrik elképzeléseihez, hamar előtérbe került, és tanácsadó, valamint adminisztratív feladatokat látott el a király mellett, azaz királyi titkár lett, ami jelentős pozíció volt. Az 1511-es háborús hangulatú válságban Wolsey mereven a franciák ellen tervezett háború ellen beszélt, szembehelyezkedve Henrikkel, aki fiatalsága és vele járó harciassága miatt nagyon vágyott már a dicső győzelmekre. Az 1515 és 1516 között tehát értelem szerűen megint azon munkálkodott, hogy megakadályozza a háborút, és békére bírja a királyt. Ez azért is volt fontos számára, mert személye képviselte az udvarban a franciabarát politikai csoportot, míg a régi származású nemesek csoportja - Edward Stafford, Buckingham harmadik hercegének a vezetésével - a Német-Római Birodalom császárának (V. Károly alatt Spanyolországot is bele értve) szövetségében látták Anglia érdekét. Egyébként ezen években lett Wolsey Windsor kanonokja, Lincoln püspöke, és legfőképpen York érseke, mely igen magas egyházi méltóságnak számított. X. Leó pápa bíborosi rangra emelte 1515-ben, majd 1523-ban lett Durham hercegprímása.
 
Az 1512-14 között zajló franciák elleni háborúban, a II. Gyula pápa által erős szövetséggé kovácsolt II. Aragóniai Ferdinánd (Henrik apósa)vezette Spanyol Királyság, és az I. Miksa császár vezette Német-Római Birodalom erői fogtak össze Angliáéval. Ez volt az úgynevezett Szent Liga. A szövetség kezdetben vereségeket szenvedett el a franciáktól - főképp Ferdinánd megbízhatatlan szövetsége miatt - de végül Ravenna mellett 1512. április 11-én sikerült megverni XII. Lajos király seregét, így az visszahúzódott az Alpok mögé. Wolsey szerepe az angolok háborús erőfeszítéseiben megkérdőjelezhetetlen, hiszen a nagy létszámú sereg felfegyverzését, és utánpótlását is a titkár végezte. A még pápai támogatással 1513-ban meginduló angol hadjáratban, Henrik - aki tanult a Liga hibáiból - sikeresen elfoglalt két várost, így győzelmei előnyös helyzetbe hozták az 1514-ben lezajlott angol-francia tárgyalásoknál, ahol a két király békét kötött. Ebben Wolsey ismételten nagy szerepet játszott, lévén hogy a francia barátság fontos volt számára. A megegyezés értelmében Henrik húga, Tudor Mária feleségül ment XII. Lajos francia királyhoz, Anglia megtarthatta az elfoglalt Tournai városát, és a franciák éves adót fizettek Angliának. 1514 januárjában azonban meghalt Lajos, a fiatalon megözvegyült és gyermektelen Máriát pedig szeretője, [[Charles Brandon, Suffolk hercege]] vette feleségül, titokban. A házasság nagy botrányt csapott az angol udvarban, hiszen az a király beleegyezése nélkül történt, viszont az új francia király, I. Ferenc asszisztálásával, aki nem szerette volna, hogy Henrik még felhasználhassa Mária kezét egy új szövetség létrehozásához más uralkodóval. Mivel Brandon (a továbbiakban Suffolk herceg) a király legközelebbi barátja volt, így kényes kérdés lett Henrik számára, a más esetében oly könnyen meghozható ítélet módjából. Wolsey felszólalt Suffolk érdekében, és kérte Henriket, hogy ne nyakaztassa le az ifjú házasokat, mire a király megbocsájtott a szerelmeseknek.
Igazi jelentős hatalmat azonban a lordkancellári cím jelentett számára. Ez volt politikai pályájának csúcsa, amit Warham érsek lemondása után nyert el. Egyébként az idős Warham érsek túlélte Wolseyt, mint Canterbury érseke, és valószínűleg csak ez volt az akadálya annak, hogy ezt a címet nem sikerült megszereznie a törekvő Wolsey bíborosnak. Lordkancellárként Wolsey volt a korlátlan királyi hatalomnak korlátlan hatalmú minisztere. Henrik nagy bizalommal volt irányába, így minden jelentős ügyet ő kezelt, nagyobb hatalmat tudott magáénak, mint az előtte szolgáló lordkancellárok.
 
Wolsey 1515 és 1516 között is azon munkálkodott, hogy megakadályozza a háborút Anglia és Franciaország között, és békére bírja a királyt. Ez azért is volt fontos számára, mert személye képviselte az udvarban a franciabarát politikai csoportot, míg a régi származású nemesek csoportja - Edward Stafford, Buckingham harmadik hercegének a vezetésével - a Német-Római Birodalom császárának (V. Károly alatt Spanyolországot is bele értve) szövetségében látták Anglia érdekét. Egyébként ezen években lett Wolsey Windsor kanonokja, Lincoln püspöke, és legfőképpen York érseke, mely igen magas egyházi méltóságnak számított. X. Leó pápa bíborosi rangra emelte 1515-ben, majd 1523-ban lett Durham hercegprímása.
 
Igazi jelentős hatalmat azonban a lordkancellári cím jelentett számára. Ez volt politikai pályájának csúcsa, amit Warham érsek lemondása után nyert el. Egyébként az idős Warham érsek túlélte Wolseyt, mint Canterbury érseke, és valószínűleg csak ez volt az akadálya annak, hogy ezt a címet nem sikerült megszereznie a törekvő Wolsey bíborosnak. Lordkancellárként Wolsey volt a korlátlan királyi hatalomnak korlátlan hatalmú minisztere. Henrik nagy bizalommal volt irányába, így minden jelentős ügyet ő kezelt, nagyobb hatalmat tudott magáénak, mint az előtte szolgáló lordkancellárok. 1518-ban X. Leó pápai legátusi kinevezést küldött a bíborosnak, és e szerepben Wolsey volt a feje egy nemzetközi diplomáciai csúcstalálkozónak, amin 20 ország képviseltette magát Londonban. Wolsey Európa döntőbírájává vált, úgyszólván középpontba került a nemzetközi eseményen. Mivel az összejövetel célja az európai béke elérése volt, ezért azt mi sem tudta jobban szemléltetni mint a két régi ellenség, Franciaország és Anglia kibékítése. Ám a békét több tényezős is veszélyeztette. Mivel II. Aragóniai Ferdinánd spanyol király meghalt 1516-ban, így az új uralkodó, I. Károly lett, de mivel nagyapja, I Miksa császár 1519-ben szintén elhunyt, az öröklési szabályok értelmében V. Károly néven Német-Római császár is lett egyben, így a két birodalom perszonálunióba került. Ez roppant módon dühítette Ferencet, aki szerint Franciaország két tűz közé került. A Habsburg-Valois párharc Henriket és Wolseyet kínos helyzetbe hozta, ugyanis Henrik felesége, a mélyen vallásos Aragóniai Katalin királyné, Károly nagynénje volt, ráadásul gazdasági okokból is tanácsosabb volt a Német-Római/Spanyol szövetséget keresni, de így nyilvánvaló volt, hogy megromlik a nemrég rendezett viszony Henrik és Ferenc között. Mindkét fél kedveskedésekkel ostromolta Angliát a szövetség érdekében. 1520. június 7-én találkozó jött létre, az Aranybrokát Mezején, ahol Ferenc és Henrik dinasztikus alapon kívánt szövetséget kötni, oly módon, hogy Henrik és Katalin lányát, a későbbi Véres Máriát tervezték hozzáadni II. Henrik francia trónörököshöz (dauphin). A Wolsey lordkancellár által megszervezett látványos találkozó azonban a föntebb felsorolt okok miatt eredménytelen volt, mivel a bíboros lebeszélte Henriket a francia szövetségről, feladva így személyes nézeteit és előtérbe helyezve országa érdekeit.
Külpolitikában és belügyben egyaránt kiválóan bizonyított, az ügyek intézésében és a diplomáciában kimagasló teljesítményt nyújtott, a király és a külföldi udvarok elismerését vívva ezzel ki. Ám a főnemesség, mely túlzottan irigyelte hatalmát és sikereit, féltékenyen nézte az udvaron belüli pozícióját. Főbb ellenségei között találjuk Buckingham hercegét, Thomas Howard 3. Norfolki herceget, Thomas Boleynt stb. Buckingham, a német-római szövetség képviselőjeként nyíltan szembehelyezkedett Wolseyval, akit szívből megvetett származása, és szerinte meg nem érdemelt pozíciója miatt. Nem is egyszer fenyegetőzött azzal, hogy ha VIII. Henrik esetleg meghalna, ő a bíborost rangja ellenére azonmód lenyakaztatná. Ezt Wolsey ravasz módon a király elleni felségárulásként értelmeztette a herceg ügyét tárgyaló bírósággal (peer-ek tanácsa), mire az halálra ítélte a vádlottat (annak ellenére, hogy tagjai mind nagy hatalmú lordok voltak). Buckingham hercegét 1521 május 17-én fejezték le a Tower Hillen, Londonban. Wolsey tehát megszabadult egy nagy ellenségétől, de Norfolk, és a többiek továbbra is keresték az alkalmat, hogy elmozdítsák a gyűlölt kancellárt.