Főmenü megnyitása

Módosítások

A történet a szokásos alapokon nyugszik és (a sci-fi betéteket leszámítva) nem sokban tér el a regénytől, valamint a korábbi filmfeldolgozásoktól. Jim Hawkins ([[Itaco Nardulli]]) és anyja ([[Ida Di Benedetto]]) nyugodtan él [[Szicília]] [[Selinunte]] nevű városától nem messze egy sugár-fertőzött űrrepülőtér közelében, míg egy nap furcsa idegen költözik hozzájuk. Billy Bones-ról ([[Ernest Borgnine]]) azonban hamarosan kiderül, hogy a híres kalózkapitány Flint hajójának, a Hispaniolának kormányosa. Bones kormányos hamarosan kellemetlen látogatókat kap a vak Pew ([[Biaggio Pelligra]]) és a fekete bőrű Black Dog ([[Bobby Rhodes]]) személyében. Az egyik találkozásnál az amúgy is súlyos beteg kormányos súlyos sebet szenved. Livesy doktor ([[David Warbeck]]) a család barátja már nem tud rajta segíteni. Miután a kormányos elhalálozik kalózok támadják meg a Jimmék házát, de a fiú és az anyja szerencsésen el tudnak rejtőzni. A bujkálás során Jim megtalálja a kormányos holmija között azt a térképet amely a Flint kapitány által elrabolt kincseket rejti.
 
Miután a gonosztevőket sikerül egy járőrcsapatnak elűzni Jim a térképpel a doktorhoz siet, hogy megmutassa neki. A doktor azonban nincs egyedül. Egy gazdag barátját Tralawny lovagot ([[Philippe Leroy]]) vizsgálja éppen. A Lovag amikor megpillantja a térképet elhatározza, hogy utat szervez a kincs felkutatására. Mindent megszervez, egyedül a legénységet bízza egy volt kalózra Long John Silver-re ([[Anthony Quinn]]), akiről nem tudja, hogy ráadásul Bones-al együtt szolgált Flint kapitány mellett. A kalózszakács válogatott gonosztevőket toboroz az útra akik többször is megpróbálják elintézni a hajó maréknyi jó oldalon álló legénységét. Smollet kapitány ([[Klaus Löwitsch]]) figyelmének köszönhetően azonban csak Jiméknek sikerül némi fegyverhez jutnia, ám amikor elérik a kijelölt bolygót menekülniük kell. Egy ideig veszteség nélkül sikerül megvédeni magukat a kalózokkal szemben, de amikor azok másodjára támadják meg őket elesik Joyce ([[Stanko Molnar]]) az android.
 
Közben Jim a Hispaniola fedélzetén végignézi ahogy Hands ([[Giovanni Lombardo Radice]]) a legkegyetlenebb kalóz megöli két társát. Jim, hogy ő ne jusson erre a sorsa nagy nehezen elintézi az áruló pilótát. Ezután mind a kalózok, mind a legénység elkezdi keresni a kincseket. Jim-et foglyul ejti Silver bandája és magukkal viszik. Livesy doktor mindent megtesz a kiszabadítására és a kalózok hátráltatására Ben Gunn ([[Andy Luotto]]) a volt kalóz segítségével, miközben a Lovag és Smollet kapitány elérnek a kincsekhez ahol fegyvereket is találnak amivel szerencsésen meg tudják védeni magukat a hazaútig. A Föld felé tartó úton a velük tartó Long John Silver megszökik a hajó fedélzetéről az egyik űrkomppal, de a Hispaniola nem tesz kísérletet az elfogására.
Névtelen felhasználó