„Szimfonikus zenekar” változatai közötti eltérés

A század utolsó két évtizedében vált egyre gyakoribbá a [[fuvola]], a [[klarinét]], a trombiták és az ütősök. A klasszikus fénykor zenekara már vonósokból, négy dupla fafúvósból, kürtökből, trombitákból és timpaniból állt. Ám meg kell jegyezni, hogy például [[Joseph Haydn]], aki több mint 100 [[szimfónia|szimfóniát]] írt, mindössze négy kései szimfóniájában él ezzel a zenekari "arzenállal", és [[Wolfgang Amadeus Mozart]] is csak két alkalommal (Párizsi szimfónia és Haffner szimfónia), pedig ő is több mint 50 szimfonikus jellegű darabot komponált. [[Ludwig van Beethoven]] és néhány kortársa ([[Etienne Nicolas Méhul]], [[Gaspare Spontini]], [[Gioacchino Rossini]]) már a fenti összetételt tekintették kiindulásnak, és ezt alkalmanként még bővítették is (négy kürt, [[harsona|harsonák]] stb.). A zenekarokat, miután a billentyűs játékos (aki sokszor maga a zeneszerző volt) kiszorult az együttesből, az első hegedűs irányította.

 

 

Ezeket a koncerteket jegyvásárlás ellenében bárki látogathatta, ami alapvető változást jelentett nem csak a zenekarok életében, de az egész európai zenekultúra jövője szempontjából. A [[romantika]] kora a szimfonikus zenekar történetének legpezsgőbb időszaka. A zenekarok száma Európa-szerte rohamosan növekedett. A frissen alapított zenei konzervatóriumok jól képzett muzsikusok százait bocsátották ki. A hangszerek technikai értelemben fejlődtek, legtöbbjük ebben az időszakban nyeri el ma is ismert alakját. A zenekarban való játék hivatássá vált, megélhetést biztosított a zenészek számára anélkül, hogy szolgálatot kellett volna vállalniuk egy arisztokrata udvarban, vagy az egyháznál. A zenészek egyesületekbe (a majdani szakszervezetek elődjébe) tömörültek. A koncertzenekarok függetlenül, üzleti alapon szervezték fellépéseiket, de a mecenatúrának továbbra is döntő szerepe volt. A műsor összeállításakor kezdtek kialakulni a ma is ismert programszerkezetek ([[Nyitány]], [[versenymű]], [[szimfónia]]) vagy a szórakoztató összeállítások rövid darabokból, ismert operák népszerű részleteiből.

 

 

A mai világhírű zenekarok közül sokat a 19. században alapítottak. Például a Londoni Filharmonikusokat [[1813]]-ban, hivatásos zenészek egyesületeként. Többségük különböző londoni színházakban zenélt. A [[Bécsi Filharmonikusok]]at [[1842]]-ben hozták létre, szintén hivatásos muzsikusokból. Szervezeti felépítésük az önkormányzatiságon alapult. A [[Pest-Budai Filharmonikusok]] ([[1853]]), a [[Zürichi Tonhalle]] ([[1868]]), a [[Berlini Filharmonikusok]], az [[Amszterdami Concertgebouw Zenekar]] ([[1888]]), a Müncheni Filharmonikusok ([[1893]]) koncert-társaságokként jöttek létre.