„Bajai LSE” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
56. sor:
 
==Története==
Alapítása óta folyamatosan hol a harmadosztályban, hol pedig a másodosztályban szerepel. Az 1987-1988-as szezonban bejutott a Magyar kupa legjobb 16 csapata közé, ám ott a Budapest Honvédtől 0-3 arányú veserséget szenvetett (0-3). Legjobb bajnoki eredménye az 1992-1993-as idényből származik, amikor 7. helyen végzett az NB II. Keleti csoportjában, majd játszott még két évet az NB II-ben, végül kiesett. 1999-2000-es idényben megnyerte az NB III. Alföldi csoportot, és feljutott az NB II-be, ami az átszervezések miatt a harmadosztálynak felelt meg. Az újra átszervezett bajnokságban is a harmadosztályban kapott helyet, hol az NB III. Alföldi, hol pedig az NB III. Dráva csoportban szerepelt. A 2007-2008-as szezonban második helyen végzett az NB III. Dráva csoportjában, és a Szentlőrinc visszalépésének köszönhetően feljutott az NB II. Nyugati csoportjába, ahol a 14. helyen végzett, és visszaesett az NB III. Dráva csoportba, amit 17 pont előnnyel nyert meg Nagy Tamás edző vezetésével. A 2010-2011-es szezonban érte el a csapat az eddigi legjobb bajnoki helyezését, amikor is 4. helyen végzett az NB II. Nyugati csoportjában. Egy évvel később az Ócsárdot, a Bólyt, az NB I-es Pápát és az NB II-es Kozármislenyt kiverve bejutott a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé, ahol azonban az Újpesttel szemben alulmaradt (1-3, 0-4).
 
 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Bajai_LSE