|
A [[hoplita]]-phalanx az [[i. e. 8. század]]ban alakult ki, és a [[hoplon]] kifejlesztésével vált általánossá. (A ''hoplita'' szó ugyan a ''hoplon''ból ered, de már a korábbi, tehát ''hoplon''nal nem rendelkező nehézfegyverzetű gyalogságot is így nevezzük.)
== A görög phalanx ==
[[File:Fotothek df tg 0006375 Militärwesen ^ Schlachtenordnung ^ Phalanx.jpg|balra|bélyegkép|300px|[[Robert Fludd]]:''Utriusque cosmi maioris scilicet et minoris Metaphysica, physica atque technica Histori'' című művének illusztrációja]]
[[Fájl:Görög Phalanx.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|A hoplita phalanx támadása.]]
A görög ütközetekben mindig viszonylag kis számú seregek álltak fel egymással szemben. (A spártai hadsereg ''teljes'' létszáma a virágkorban mintegy 8000 harcos volt.) Az arcvonal hossza és mélysége (azaz az egymás mellett és mögött álló emberek száma, vagy másképpen a phalanx sorainak és oszlopainak száma) a tereptől és a sereg létszámától függött, a phalanxok egymásnak nyomultak, és végül kézitusában dőlt el a csata sorsa. A két szembenálló arcvonal hosszának körülbelül azonosnak kellett lennie ahhoz, hogy a bekerítést elkerülhessék. A nagyobb létszámú sereg tehát az arcvonal elnyújtásával behozhatatlan előnyhöz juthatott. Ha erre a terepviszonyok miatt nem volt mód, akkor a vonal mélysége, azaz az egymás mögötti sorok száma határozta meg az esélyeket. A hagyományos görög gyalogos harcmodor tehát alapvetően a számbeli fölényen alapult és a közelharcban nyújtott egyéni teljesítményen.
A phalanx-harcos fegyverzete mindig döfőlándzsa volt, amit különleges esetekre – a lándzsa eltörése, elvesztése – esetleg karddal egészítettek ki. A lándzsa 2,1-2,7 méter hosszú, egykezes eszköz, nagyméretű, levélformájú heggyel. Másik végén kisebb hegy volt, amit a földbe lehetett szúrni, így a rohamozó ellenség (főleg lovasság, de néha gyalogság is) saját magát nyársalta fel a kiékelt lándzsákon.
Védelmét a nagyméretű pajzs és a pajzs által nem védhető testfelületeken páncél (mellvért, lábszárvért), sisak látta el. A phalanx általában sétáló tempóban támadott, [[Miltiádész]] [[Marathón]] mellett alkalmazott taktikája szokatlan forma volt. A szemben álló phalanxok egymásnak sétáltak, és a csata egymás tologatásából és döfködéséből, egyéni párharcokból állt. A csatákat többnyire a számbeli fölény és a harcosok fizikai állóképessége döntötte el. Ennek némileg ellentmondó az adat, miszerint a [[Déliumi csata|déliumi csatában]] ([[i. e. 424]]) nyolc sor mélységű [[athén]]i phalanx ellenállt a 25 sornyi [[thébai]] phalanxnak.
A phalanx-harcos bal kezében fogta a pajzsot, jobbjában a fegyvert. Ezért testének bal oldala jobban védett volt, míg jobb oldalát a jobb oldali társa pajzsa védte, a jobbról érkező támadások ellen kevésbé volt védett. Ezt az ellenség ki is használta. Amikor két phalanx harcolt, a katonák valamelyik irányba, általában jobbra tértek ki, mivel az első sorokban álló katonák ösztönösen a másik [[pajzs]]a mögé akartak bújni a lándzsák elöl. Ilyenkor a phalanxot az összeomlás veszélye fenyegette. Amikor a phalanxok egymásba csúsztak, már nem volt többé szükség az alakzatra, kézitusában kellett az ellenséget legyőzni. Az elesett, vagy megfutamodó harcos bal szomszédja védtelen maradt mindaddig, amíg a következő csatasorból egy harcos előre nem lépett. Ezért a megfutamodást a görög hadseregekben mindennél szigorúbban büntették, mivel nemcsak magát mentette, de egy társát is veszélybe sodorta a gyávaság.
=== A thébaii phalanx ===
[[Fájl:Battle of Leuctra, 371 BC - Decisive action.gif|thumb|left|250px|A leuktrai csata döntő mozzana, a spártai jobbszárny szétzúzása]]
[[Fájl:Leuctra.jpg|thumb|right|250px|A két szárny ellentétes mozgása miatt az arcvonal valójában elfordul jobb felé]]
[[Epameinóndasz]] a [[Leuktrai csata|leuktrai csatában]] ezzel szemben [[thébai]]i seregének egyik szárnyát aránytalanul megerősítette, és míg a gyengébb szárny kitartóan védekezett, az erősebb áttörte az ellenséges [[spárta]]i phalanxot, majd be is kerítette. A görög phalanx jobbszárnyán hagyományosan a legerősebb – elit – csapatok álltak, mindkét oldalon az elit jobbszárny került szembe az ellenfél gyengébb balszárnyával. Ez általában kiegyenlítette az erőviszonyokat, mivel a jobbszárny sebezhetőbb volt a fentebb elmondottak szerint a jobbról jövő támadásokkal szembeni védtelenség miatt. Epameinóndasz pontosan az ellenkezőjét tette: a spártai jobbszárnnyal szemben a saját elitjeit sorakoztatta fel (50 sornyi mélységben!) a balszárnyán, jobbszárnyát viszont teljesen elvékonyította, sőt mélyen meglépcsőzte. . Ez a ferde phalanx a támadás közben az egyenes arcvonalat tartani próbálva valójában is elfordult jobb felé, azaz nem szembe, hanem jobb felé támadott. Emiatt az ellenség nem szemből, hanem jobb felől kapta a támadást, ami ellen védtelenebb volt. A középponttól jobbra minden egyes alakulat egyre messzebb állt az ellenféltől – olyannyira, hogy a két sereg közé itt befért még a ''lovasság'' és a könnyűgyalogság ''([[peltasztész]]ek)'' is. A peltasztészek olyan hatásosan zavarták a spártai phalanx balszárnyát, hogy ezek nem is kerültek harcérintkezésbe a jobb szárnyukon álló gyenge thébaiakkal, mert mire odaértek volna, a másik szárnyon eldőlt a csata.
A [[spárta]]iak sok időt töltöttek harci [[zene]] mellett a gyakorlással. A ritmikus ütemű zene segítségével az irányváltásra és sebességre vonatkozó parancsokat lehetett közvetíteni a phalanxnak.
Az ókori [[Spárta]] célja egyfajta utópia megvalósítása volt: létre akarták hozni a tökéletes társadalmat, amelynek modelljéül a hoplita falanx szolgált hármas jelszavával: fegyelem, közösség, önzetlenség. A spártai phalanx hanyatlásának első jele i. e. 425-ben látszott, amikor a [[Pülosz]] ellen küldött spártai kontingens akcióját athéni könnyűfegyverzetű ''(gymnoi)'' gyalogos egység fullasztotta kudarcba. [[Iphikratész]] újításai valószínűleg thrák hatásra kerültek alkalmazásra és sikeresnek bizonyultak. Ezek a harcosok 3,5 méteres döfőlándzsával, 0,8 méteres pengéjű karddal, bőrvérttel, és könnyített, félhold alakú pajzzsal rendelkeztek.
=== A makedón phalanx ===
[[I
== A római phalanx ==
|
