„Sikhara” változatai közötti eltérés

Az észak-indiai térségben, elsősorban [[Orisza|Oriszában]] a méhkas, kúp alak a jellemző (''nágari'' "városi" építészet), délen, a [[dravidák|dravida]] területeken, a négyzetes alap az elterjedtebb. Megjegyzendő, hogy az északi, magasra törő tornyokkal ellentétben délen sikharának már csak a kis kupolás homlokzatrészt nevezik, amely többnyire egy tömbből faragott monolit felépítménynek tekinthető. A sikharák kialakulása [[Asóka]] uralkodása előtti időszakra tehető, valószínűleg a kezdetleges, földbe ásott, felül összekötözött bambuszrudakból készült templomok építészeti megoldására vezethető vissza, amelyeket a századok folyamán kövekkel erősítettek ki, majd egyre gazdagabban díszítettek.

 

A belső szentély (''garbagriha'') felett tornyouló magas felépítményű sikhara az ősi Méru-hegyet szimbolizálja, ahol az istenek laknak. Vízszintes rétegezettsége és felosztása (''bhúmi''k) a különböző istenek rangsorát jelzi, ahogy a hegyen elfoglalják helyüket. Ezek a rétegek az északi sikarák esetében egyszerű geometriai ábrákat tartalmaznak, és mentesek az antropomorf ábrázolásoktól. Szobrok általában a függőleges hasadékokban, a pagákban foglalnak helyet, illetve a talapzaton, (''bada'') vagy a többnyire megemelt lábazaton (''piszták''). Gyakori elem a sikharák oldalába faragott díszes szentélymásolat, amelyet szintén szobrok díszítenek.