„Nem lehet” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
23. sor:
== Nem lehet-vita 1987-ben ==
A "Nem lehet-vita" egész problematikájának felelevenítésére pontosan 50 esztendővel később, a [[Nicolae Ceaușescu|Ceaușescu]]-diktatúra egyre keményedő szakaszában került sor a [[Limes Kör]] szűkebb nyilvánossága előtt. [[Cseke Péter (költő)|Cseke Péter]] gyűjtötte kötetbe az egykori sajtóvisszhangokat és a különböző írói hagyatékokból felkutatható levelezést Makkai Sándor Erdélyből való eltávozása és cikke kapcsán. A közel 300 oldalas gépiratot a Kör tagjai kézről kézre adták, s ki-ki a maga hozzászólásával, továbbgondolásával továbbította a következő "olvasónak". A ''Nem lehet'' címet viselő kötet kéziratának egy példánya végül is kijutott [[Magyarország]]ra, ahol [[Molnár Gusztáv]] kiegészítette, sajtó alá rendezte és kiadta 1990-ben. S megúszták a házkutatásokat a hozzászólások is, amelyek kötetbe gyűjtése és kiadása szintén megtörtént 1995-ben, Cseke Péter gondozásában, alkalmat adva a Kör egykori hozzászólóinak, hogy írásukat kiegészítsék, a diktatúra bukása utáni helyzetben továbbgondolják. Cseke Péter szerkesztői bevezetőjét követően a szerzők: [[Cs. Gyimesi Éva]], [[Balázs Sándor (filozófus)|Balázs Sándor]], [[Fábián Ernő]], [[Tóth Sándor]], [[Jakabffy Tamás]], [[Bende Farkas Ágnes]], [[Bende Farkas Sándor]], [[Szilágyi N. Sándor]], [[Kozma Zsolt]], [[András Gusztáv]], [[Széplaki Kálmán]], [[Visky Ferenc]], [[Láng Zsolt (író)|Láng Zsolt]], [[Visky András (dramaturg)|Visky András]], [[Kereskényi Sándor]], [[Salat Levente]] s a kiadáshoz a maga gondolatait szintén hozzáfűző [[Kántor Lajos (irodalomtörténész)|Kántor Lajos]].
Az egyes hozzászólások keltezésének tanúsága szerint [[1987]] [[június]]a és [[1989]] [[szeptember]]e között született írásokban legsúlyosabb kérdésként a romániai [[magyarok|magyarság]] körében akkorra már tömegessé vált [[kivándorlás]] jelensége vetődik fel. Nincs olyan a hozzászólók között, akinél – legyen az elhatározottan "maradó" vagy máris az elmenetel mellett döntő és azt "megérvelő" – ez a kérdés fel ne bukkanna. Leghatározottabb ebből a szempontból Szilágyi N. Sándor (''Levél egy kivándorolni készülő értelmiségihez''), aki nem csak a menni vagy maradni valós és áldilemmáit követi végig (az elnemzetlenítő szellemi [[népirtás|genocídium]] fenyegetése elől a nyugati világba távozók választását, amely hosszabb távon a biztos beolvadás perspektíváját "ígéri"), hanem az itthon maradókra hárított plusz-teher oldaláról az értelmiség közösség iránti felelősségét is kimondja: "... te önként, a magad jószántából lettél magyar értelmiségi [...] Senki sem erőszakolt rád semmit: mi egyszerűen csak számítottunk rád, arra, hogy tudni fogod, mit vállaltál." És tovább: "Elmeneteleddel újabb terhek szakadnak azok nyakába, akiknek eddig sem volt könnyebb, mint neked" (i. m. 153-154). Ezzel szemben Tóth Sándor úgy érzi: "... a romániai magyarságnak alig maradt ez idő szerint más lehetősége, mint a túlélés vegetatív funkciója" s azt mondja: "Aki ma innen elmegy, az csak a tulajdon csődbe jutott egzisztenciáját vagy gyermekei jövőjét menti. A kollektív önvédelem semmiféle posztját nem adja fel" (i. m. 89). Bende Farkas Ágnes pedig a fiatalok szempontjából "... a homogén közösségeszmény és az egyének, kis közösségek nézőpontja közötti szakadék"-ra, "a kint rekedtekkel fokozatosan zárlatossá váló kommunikáció"-ra hívja fel a figyelmet, s ezzel a "gyökeres legitimációs-bizalmi válság"-gal magyarázza a nemzedékében különösen nagy arányú elvándorlást (i. m. 119).
| |||