„Maximilian Duncker” változatai közötti eltérés

[[Bonn]]ban és Berlinben tanult. Mint egyetemi hallgató tagja lett egy Burschenschaftnak, amiért hat havi várfogságra itélték. 1839-ben magántanár lett a [[Halle an der Saale|halle]]i egyetemen és 1842-ben rendkívüli tanárnak nevezték ki. Egy évvel később szerkesztőtársa lett a szabadelvű irányú hallei ''Allgemeine Litteraturzeitung''nak. 1848-ban a frankfurti parlamentbe választatta magát, 1850-ben a schleswig-holsteini testvérnemzet érdekében folytatott agitációt. Ebben az időben irta: ''Heinrich Gagern'' (Lipcse, 1850) és ''Vier Monate auswärtiger Politik'' (Berlin, 1850) című műveit. Bár a szabadelvű iránynak csak feltételesen volt híve, a Mannteufel-minisztérium gyanakvó szemmel kísérte lépéseit és ahol tehette, mellőzte a nagytehetségű férfiút. Ez a bánásmód arra birta Dunckert, hogy a [[tübingen]]i egyetemre távozzék, ahonnan azonban már 1859-ben Berlinbe visszahívták, ahol előbb titkos tanácsosi címmel magában a minisztériumban alkalmazták, mely állásban a hivatalos sajtóra befolyt, később pedig az állami levéltár igazgatójává nevezték ki. 1861.-ben Frigyes trónörökösnek előadó tanácsosává tették az ezen év óta ő szerkesztette a mérsékelt alkotmányos szellemtől áthatott trónbeszédeket. Ebben az állásban Duncker a trónörökös és angol származású nejének légkörében maga is melegebb barátja lett a [[liberalizmus]]nak és az alkotmányos konfliktus napjaiban [[Otto von Bismarck]] eljárását rosszalta. Később azonban Duncker helyzete a trónörökös környezetében tarthatatlanná vált és midőn a schleswig-holsteini kérdésben a trónörökössel meghasonlott, 1875 elején - elkésve - nyugdíjba vonult. A levéltári igazgatóságról már 1874-ben lemondott. Ezen idő óta a katonai akadémiában tartott felolvasásokat és mint a berlini és [[münchen]]i akadémia tagja fejtett ki buzgó tevékenységet. Duncker életét megírta Brode (Berlin, 1887) és érdekes, nagybecsű korrajz alakjában hű barátja, Haym R.: Das Leben F. D.-s (Berlin 2 köt. 1891).