„Sötét energia” változatai közötti eltérés

== Bizonyítékok a sötét energia létezésére ==
[[Paál György]] csillagász és munkatársai [[1992]]-ben közöltek egy cikket, melyben a [[galaxis]]ok távolságainak legújabb eredményéből<ref name="br">{{cite journal|author=Broadhurst, T. J.; Ellis, R. S.; Koo, D. C.; Szalay, A. S.|year=1990|title=Large-scale distribution of galaxies at the Galactic poles|journal=Nature|volume=343|pages=726–728|doi=10.1038/343726a0|bibcode=1990Natur.343..726B}}</ref> a [[kozmológiai állandó]] értékét <math>\Omega_{\Lambda} \simeq 2/3</math>-ban határozták meg.<ref>Paál, G.; Horváth, I.; Lukács, B.: Inflation and compactification from galaxy redshifts? Astrophysics and Space Science, vol. 191, no. 1, 1992, p. 107-124. doi = 10.1007/BF00644200</ref> Ugyanez a magyar kutatócsoport, a rádio és optikai [[kvazár]]ok [[vöröseltolódás]] adatait is használva ismételten kimutatta a sötét energia létezését.<ref>Holba, Agnes; Horváth, I.; Lukács, B.; Paál, G.: Once more on quasar periodicities. Astrophysics and Space Science (ISSN 0004-640X), vol. 222, no. 1-2, 1994, p. 65-83. doi = 10.1007/BF00627083</ref>
Az [[1990-es évek]] végén az [[Ia típusú szupernóva|Ia típusú szupernóvák]] megfigyeléséből szintén arra következtettek, hogy a [[Világegyetem]] tágulása gyorsul. Ezen felfedezésért [[2011]]-ben [[Saul Perlmutter]]t, [[Brian P. Schmidt]]-et és [[Adam Riess]]t [[Nobel-díj]]jal jutalmazták. A [[2000-es évek|kétezres évek]] elején ezeket a megfigyeléseket különböző források is megerősítették: a [[kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás]], a [[gravitációs lencse|gravitációs lencsék]], a világegyetemVilágegyetem kora, az [[ősrobbanás]] során fellépő [[nukleoszintézis]] (atommagkialakulás), a világegyetemVilágegyetem nagy skálájú szerkezete, a [[Hubble-állandó]] mérései, valamint a szupernóvák pontosított mérései.
<!--Ezek mind összhangban vannak a --All these elements are consistent with the concordance [[Lambda-CDM model]].-->
 
Az Ia típusú [[Szupernóva|szupernóvák]] szolgáltatjákközvetlen abizonyítékot legközvetlenebb bizonyítékotszolgáltatnak a sötét energiára. A távolodó égitestek sebességét a [[színképelemzés|színképvonalaik]] [[vöröseltolódás]]ából meghatározhatjuk. Egy égitest Földtől való távolságának meghatározása a [[csillagászat]] egyik legnehezebb feladata. [[Standard gyertya|Standard gyertyákat]] kell találni: olyan égitesteket, melyeknek fényessége ismert, így a kérdéses égitest fényességéből a [[távolság]]a meghatározható. Standard gyertyák nélkül a [[Hubble-törvény]] vöröseltolódás-távolság kapcsolata nem mérhető. Az Ia típusú szupernóvák a legjobb standard gyertyák a kozmológiai megfigyelések számára, mert nagyon fényesek, és csak akkor robbannak fel, ha egy öreg [[fehér törpe]] csillag eléri az elméletileg pontosan meghatározott [[Chandrasekhar-határ]]t. Ha a szupernóvák sebességét felrajzoljuk a távolságuk függvényében, akkor megkaphatjuk, hogyan változott a tágulás mértéke a világegyetem történetében. Ezek a megfigyelések azt mutatják, hogy a világegyetem tágulása nem lassul, ahogy az egy olyan univerzumtól elvárható lenne, amelyben az anyag van túlsúlyban, hanem rejtélyes módon gyorsulva tágul. Ezt a megfigyelést egyfajta negatív nyomású energia feltételezésével lehet magyarázni, melyet sötét energiának neveztek el.
 
A sötét energia létezése bármelyik formájában megoldaná az úgynevezett „hiányzó tömeg” problémát is. A ősrobbanáskor lezajlott nukleoszintézis elmélete magyarázza meg, hogy milyen módon és milyen arányban alakultak ki a könnyű elemek, mint a [[hélium]], [[deutérium]] és a [[lítium]] a korai univerzumban.