„Otrokocsi Fóris Ferenc” változatai közötti eltérés

KözWikisítés - formázás
a (Robot: KözWikisítés! – Segíts te is! – korr.)
(KözWikisítés - formázás)
'''Otrokocsi Fóris Ferenc''' ([[Rimaszécs]] vagy [[Otrokócs]], [[1648]]. október – [[Nagyszombat]], [[1718]]. [[október 1]].) bölcseleti, theologiaiteológiai és jogi doktor, akadémiai jogtanár, a [[barokk]] [[gályarab-irodalom]]-irodalom képviselője.
{{szinnyei-lektor}}
 
'''Otrokocsi Fóris Ferenc''' (Rimaszécs vagy Otrokócs, 1648. október – Nagyszombat, 1718. október 1.) bölcseleti, theologiai és jogi doktor, akadémiai jogtanár, a barokk [[gályarab-irodalom]] képviselője
== Élete ==
Vallásos buzgalmát református születitől örökölte. A világi tudományokért, saját bevallása szerint sohasem lelkesült, csak a szent tudomány vonzotta.
Szül. 1648. okt. Rimaszécsen, mások szerint Otrokócson (Gömörm.), Kálvin vallását követő szülőktől, kiktől a magyar faj erős szeretetét és szinte rajongásig menő vallásos buzgalmát nyerte. A profán tudományokért, mint maga vallja, sohasem lelkesült, csak a szent tudomány vonzotta. Ezután a szatmári városi tanács hívta meg az ottani ref. collegiumba Veszprémi István mellé második oktatónak. Külföldi egyetemre vágyott; ezért fölírt Gömörvármegyéhez útiköltségért. Vágya még azon évben teljesült és Utrechtbe ment akadémiai tanulmányokra. Burmann, Essenius, Voetius, Gisbert és a nagyhírű hebraista Leusden János rector voltak tanárai; az utóbbi különösen szerette őt, mivel nagy hajlamot tanusított a keleti nyelvek iránt. 1672. febr. 21. nyilvánosan disputált az akadémián.
 
Szül. 1648. okt. Rimaszécsen, mások szerint Otrokócson (Gömörm.), Kálvin vallását követő szülőktől, kiktől a magyar faj erős szeretetét és szinte rajongásig menő vallásos buzgalmát nyerte. A profán tudományokért, mint maga vallja, sohasem lelkesült, csak a szent tudomány vonzotta. Ezután a [[Szatmárnémeti|szatmári]] városi tanács hívta meg az ottani ref.református collegiumbakollégiumba Veszprémi István mellé második oktatónak. Külföldi egyetemre vágyott; ezért fölírt[[Gömör Gömörvármegyéhezvármegye]] útiköltségértsegítségéért folyamodott. Vágya mégegy azonéven évbenbelül teljesült és Utrechtbe[[Utrecht]]be ment akadémiai tanulmányokra. Burmann, Essenius, Voetius, Gisbert és a nagyhírű hebraista Leusden János rector voltak tanárai; az utóbbi különösen szerette őt, mivel nagy hajlamot tanusított a keleti nyelvek iránt. [[1672]]. febr.február 21.-én nyilvánosan disputált az akadémián.
 
[[1673]]-ban hazájába visszatért hazájába és Rimaszombatban választották meg lelkésznek. Az antireformáczió[[ellenreformáció]] [[1674]]-ben kezdte meg az idézéseket és Szelepcsényi György márcz.március 5-re hívta meg Pozsonyba[[Pozsony]]ba a királyi tábla elé a protestáns lelkészeket és tanítókat. Mint maga mondja, Pozsonyban csak szabad fogságban voltak és igen emberségesen bántak velük. A primásprímás és Kolonics[[Kollonich Lipót|Kolonich püspök]], vagy ezek megbízottai naponként meglátogatták őket és folyton lelkükre beszéltek, hogy térjenek meg és ne tanítsák többé a katholikusokrakatolikusokra szórt rágalmakat. A hajthatatlan O.Otokocsi és sok társa annyira sérelmesnek találták az eléjük adott föltételeket, hogy egyiket sem akarták elfogadni. Azért kimondták rájuk a végzetes ítéletet, melyamely őket börtönbe, majd a nápolyi gályákra vitte; jún.június 6.-án vitték őket Lipótvárra. Itt Kellius Jézus-társasági[[jezsuiták|jezsuita atya]] látogatta meg őket az áttérítés czéljábólcéljából. Rabságuk idejét mindenféle szolgai munkával kellett tölteniök: sánczokatsáncokat ástak, köveket, homokot hordtak, gabonát rostáltak sat. VégreVégül [[1675]]. márcz.március 18.-án elindultak a hosszú útra, Morvaországon, Ausztrián, Stájerországon át az Adriai tengerre. Triesztnél[[Trieszt]]nél levették szakállukat és katona ruhátkatonaruhát adtak rájuk. Így kényszerültek tovább vándorolni a nápolyi gályákra. Tíz hónapi sínlődéssínylődés után [[1676]]. febr.február 11.-én [[Michiel de Ruyter|Ruyter tengernagy]] kiszabadítákiszabadította őket és holland hajókon mentek Velenczébe[[Velence|Velencébe]], onnétonnan Zürichbe[[Zürich]]be. Itt jólelkű reformátusok házaiban mint vendégek tartózkodtak; O.Otrokocsi Rudolf Balberus Rudolf házában lakott. Különösen Lavater János tanár érdeklődött sorsuk iránt és kérte őket, írják meg az ő számára szenvedésük történetét, a mitamit meg is cselekedtek;. így O.Otrokocsi is engedett a felszólításnak és röviden leírta száműzetését és kiállott sanyarúságait; azonban mindezt részletesebben is megírta ''Furor bestiae'' cz.című munkájában. Zürichből társaival Utrechtbe ment, hogy régi ismerőseit fölkeresse, kikakik őt örömmel látták és segítették is további tudományos pályáján. Mindenekelőtt, még 1676-ban, hét társával átkelt a tengeren, Angolországba ment, hol a király megengedte, hogy segélyt gyűjthessenek. Oxfordban időzött, de már 1678-ban ismét Utrechtben volt és Czvittinger szerint itt a felsőbb tudományokat tanította; e mellett egyházi tudományokkal és tudományos könyvek írásával foglalkozott. 1677-ben csak mint «pro Christi nomine exul» szerepel. 1679. már otthon volt rimaszécsi lelkészi lakában és azon év júl. és 1680-ban ugyanott prédikált.
 
Mindenekelőtt, még [[1676]]-ban, hét társával átkelt a tengeren, [[Anglia|Angliába]] ment, ahol a király megengedte, hogy segélyt gyűjthessenek. [[Oxford]]ban időzött, de már [[1678]]-ban ismét Utrechtben volt és Czvittinger szerint itt a felsőbb tudományokat tanította; emellett egyházi tudományokkal és tudományos könyvek írásával foglalkozott. [[1677]]-ben csak mint «pro Christi nomine exul» szerepel. [[1679]]-ben már otthon volt rimaszécsi lelkészi lakában és azon év júliusában és 1680-ban ugyanott prédikált.
 
Hogyan került haza, midőnholott csak az [[1681]]. évi országgyűlés XXV. t.-cz.törvénycikkének értelmében lett volna szabad társaival hazatérnie, erre vonatkozólag nincsenek adataink. Még ugyanazon évben [[Gyöngyös]] lelkésze lett és imakönyvet adott ki hívei számára. Lampe szerint deliriumban szenvedett és tél idején a hóval és jéggel borított mátrai[[mátra]]i hegyek közt barangolt eszeveszetten, apró leánykájával. Valószinűleg a túlfeszített szellemi munka idézte elő idegbaját. A híveivel meghasonlott és [[1687]]-ben [[Kassa|Kassára]] került; itt Ladányival lelkészkedett, de csak két évig, mert Ladányi halála után a város egyedüli református lelkésze volt. A katholikusokkal gyakran érintkezett. Lelkének e nagy tépelődése meglátszott külső magaviseletén, felesége és családja iránt bizonyos apathiaapátia fogta el, mogorva és mélabús, olyan volt élete, mint a rideg aszkétáké. Ezért hívei hóbortosnak tartották és hivatalától felfüggesztették. [[1690]]. márc.március 8.-án Udvarhelyi István, a helvét felekezet főkuratora, kizavarta őt a lelkészségből. Nagy-Britanniába igyekezett, hogy [[III. Vilmos angol király|III. (Orániai) Vilmos]] előtt a magyarországi reformátusok szomorú sorsát ecsetelje sés azok számára hathatós védelmet kérjen. Brémán és Emdenen át Amsterdamba[[Amszterdam]]ba ment, hovaahova aug.augusztus 28.-án érkezett. Itt újra a katholikusokkatolikusok ellen fordult és két munkát is adott ki, hogy bebizonyítsa igaz református meggyőződését; az egyiket III. Vilmos királynak ajánlotta. OszkorŐsszel átkelt a tengeren, hogy az oxfordi könyvtárt látogassa. Különösen a két protestáns felekezet, a kalvinistákkálvinisták és lutheránusok egyesülésén dolgozott. Itt újra a kathol.katolikus vallás felé hajolt és kezdte ennek tanait nagyobb figyelmére méltatni; nem kelt ki többé műveiben a kath.katolikus vallás ellen. 1681[[1691]]. aug.augusztus 20.-án elhagyta Oxfordot barátainak ajánló leveleivel és nov.november 20.-án Franekerába érkezett, holahol az egyetem tanárai szivesen látták és másfél évig tartóztatták. Itt írta meg nagyobb feltünéstfeltűnést keltő ''Origines Hungaricae'' cz. kétcímű köteteskétkötetes munkáját, melyamely összehasonlító nyelvészetünkben hosszú ideig kiváló iskolát nyitott meg. [[1693]]. máj.májusában Utrechtben tanárát, Leusdent látogatta meg, kinekakinek ajánló levelével AmsterdamonAmszterdamon és Németországon[[Németországggon át hazájába tért vissza, Kassára. Óvatosan kerülték őt protestáns hitsorsosai; ez annál inkább késztette, hogy nyiltannyíltan kezdte tárgyalásait a katholikusokkalkatolikusokkal, főleg a jezsuitákkal, és [[1694]]-ben kiadott munkájában védekezik a protestánsok rágalmai ellen és a katholikusokkalkatolikusokkal való nyílt tárgyalásának okait fejtegeti. Fölkereste Jászón[[Jászó]]n az egri püspököt, ki jászói prépost is volt és a megtérőt kegyesen fogadta s Nagyszombatba vitte magával, hogy ott tudományszomját kielégítse. [[Kempis TamástTamás]]t olvasgatva, első dolga volt, hogy a nyomdát foglalkoztassa,. [[1694]]. szept.szeptember 30.-án [[I. Lipót]] évente száz tallért utalványozott ki neki, [[1695,]] óta pedig «ex cassa parochorum» kap évenként 150 forintot. Az esztergomi káptalan megkinálta akadémiai tanársággal, de ennek elfogadását még korainak tartotta, előbb újabb munkáit akarta kiadni. [[1696]]. szept.szeptemberében Bécsbe[[Bécs]]be ment, hogy magát az urakodónak bemutassa; innét pedig [[Róma|Rómába]] utazott. Sokat épülve és nagy kitüntetéssel, mint a hittudomány, bölcselet és mindkét jog doktora több mint egy évi tartózkodás után tért vissza Nagyszombatra. Visszatérte után, mint világi, mert hogy kath.katolikus pap lett volna, sehol se akadunk nyomára, rendezte a káptalan könyvtárát és levéltárát. [[1699]]-ben újból kapott meghívást a nagyszombati akadémia jogi tanszékére. Most már engedett a meghívásnak és jogi tankönyvet is írt hallgatói számára. A hitbuzgó férfi fejébe vette, hogy Istentől kapott hivatást a protestánsok visszatérítésére. [[1711]]-ben Bécsben járt [[I. József]] királynál, hogy e törekvésében őt pártfogolja és [[1712]]-ben szintén Bécsben járt és ott adott ki munkákat. Végre 1718. okt. 1. meghalt Nagyszombatban. Könyvei nagyobbrészt az esztergomi főegyházmegyei, akkor még káptalani könyvtárba kerültek.
1673-ban hazájába visszatért és Rimaszombatban választották meg lelkésznek. Az antireformáczió 1674-ben kezdte meg az idézéseket és Szelepcsényi György márcz. 5-re hívta meg Pozsonyba a királyi tábla elé a protestáns lelkészeket és tanítókat. Mint maga mondja, Pozsonyban csak szabad fogságban voltak és igen emberségesen bántak velük. A primás és Kolonics püspök, vagy ezek megbízottai naponként meglátogatták őket és folyton lelkükre beszéltek, hogy térjenek meg és ne tanítsák többé a katholikusokra szórt rágalmakat. A hajthatatlan O. és sok társa annyira sérelmesnek találták az eléjük adott föltételeket, hogy egyiket sem akarták elfogadni. Azért kimondták rájuk a végzetes ítéletet, mely őket börtönbe, majd a nápolyi gályákra vitte; jún. 6. vitték őket Lipótvárra. Itt Kellius Jézus-társasági atya látogatta meg őket az áttérítés czéljából. Rabságuk idejét mindenféle szolgai munkával kellett tölteniök: sánczokat ástak, köveket, homokot hordtak, gabonát rostáltak sat. Végre 1675. márcz. 18. elindultak a hosszú útra, Morvaországon, Ausztrián, Stájerországon át az Adriai tengerre. Triesztnél levették szakállukat és katona ruhát adtak rájuk. Így kényszerültek tovább vándorolni a nápolyi gályákra. Tíz hónapi sínlődés után 1676. febr. 11. Ruyter tengernagy kiszabadítá őket és holland hajókon mentek Velenczébe, onnét Zürichbe. Itt jólelkű reformátusok házaiban mint vendégek tartózkodtak; O. Balberus Rudolf házában lakott. Különösen Lavater János tanár érdeklődött sorsuk iránt és kérte őket, írják meg az ő számára szenvedésük történetét, a mit meg is cselekedtek; így O. is engedett a felszólításnak és röviden leírta száműzetését és kiállott sanyarúságait; azonban mindezt részletesebben is megírta Furor bestiae cz. munkájában. Zürichből társaival Utrechtbe ment, hogy régi ismerőseit fölkeresse, kik őt örömmel látták és segítették is további tudományos pályáján. Mindenekelőtt, még 1676-ban, hét társával átkelt a tengeren, Angolországba ment, hol a király megengedte, hogy segélyt gyűjthessenek. Oxfordban időzött, de már 1678-ban ismét Utrechtben volt és Czvittinger szerint itt a felsőbb tudományokat tanította; e mellett egyházi tudományokkal és tudományos könyvek írásával foglalkozott. 1677-ben csak mint «pro Christi nomine exul» szerepel. 1679. már otthon volt rimaszécsi lelkészi lakában és azon év júl. és 1680-ban ugyanott prédikált.
 
Hogyan került haza, midőn csak az 1681. országgyűlés XXV. t.-cz. értelmében lett volna szabad társaival hazatérnie, erre vonatkozólag nincsenek adataink. Még ugyanazon évben Gyöngyös lelkésze lett és imakönyvet adott ki hívei számára. Lampe szerint deliriumban szenvedett és tél idején a hóval és jéggel borított mátrai hegyek közt barangolt eszeveszetten, apró leánykájával. Valószinűleg a túlfeszített szellemi munka idézte elő idegbaját. A híveivel meghasonlott és 1687-ben Kassára került; itt Ladányival lelkészkedett, de csak két évig, mert Ladányi halála után a város egyedüli református lelkésze volt. A katholikusokkal gyakran érintkezett. Lelkének e nagy tépelődése meglátszott külső magaviseletén, felesége és családja iránt bizonyos apathia fogta el, mogorva és mélabús, olyan volt élete, mint a rideg aszkétáké. Ezért hívei hóbortosnak tartották és hivatalától felfüggesztették. 1690. márc. 8. Udvarhelyi István, a helvét felekezet főkuratora, kizavarta őt a lelkészségből. Nagy-Britanniába igyekezett, hogy III. Vilmos előtt a magyarországi reformátusok szomorú sorsát ecsetelje s azok számára hathatós védelmet kérjen. Brémán és Emdenen át Amsterdamba ment, hova aug. 28. érkezett. Itt újra a katholikusok ellen fordult és két munkát is adott ki, hogy bebizonyítsa igaz református meggyőződését; az egyiket III. Vilmos királynak ajánlotta. Oszkor átkelt a tengeren, hogy az oxfordi könyvtárt látogassa. Különösen a két protestáns felekezet, a kalvinisták és lutheránusok egyesülésén dolgozott. Itt újra a kathol. vallás felé hajolt és kezdte ennek tanait nagyobb figyelmére méltatni; nem kelt ki többé műveiben a kath. vallás ellen. 1681. aug. 20. elhagyta Oxfordot barátainak ajánló leveleivel és nov. 20. Franekerába érkezett, hol az egyetem tanárai szivesen látták és másfél évig tartóztatták. Itt írta meg nagyobb feltünést keltő Origines Hungaricae cz. két kötetes munkáját, mely összehasonlító nyelvészetünkben hosszú ideig kiváló iskolát nyitott meg. 1693. máj. Utrechtben tanárát, Leusdent látogatta meg, kinek ajánló levelével Amsterdamon és Németországon át hazájába tért vissza, Kassára. Óvatosan kerülték őt protestáns hitsorsosai; ez annál inkább késztette, hogy nyiltan kezdte tárgyalásait a katholikusokkal, főleg a jezsuitákkal, és 1694-ben kiadott munkájában védekezik a protestánsok rágalmai ellen és a katholikusokkal való nyílt tárgyalásának okait fejtegeti. Fölkereste Jászón az egri püspököt, ki jászói prépost is volt és a megtérőt kegyesen fogadta s Nagyszombatba vitte magával, hogy ott tudományszomját kielégítse. Kempis Tamást olvasgatva, első dolga volt, hogy a nyomdát foglalkoztassa, 1694. szept. 30. I. Lipót évente száz tallért utalványozott ki neki, 1695, óta pedig «ex cassa parochorum» kap évenként 150 forintot. Az esztergomi káptalan megkinálta akadémiai tanársággal, de ennek elfogadását még korainak tartotta, előbb újabb munkáit akarta kiadni. 1696. szept. Bécsbe ment, hogy magát az urakodónak bemutassa; innét pedig Rómába utazott. Sokat épülve és nagy kitüntetéssel, mint a hittudomány, bölcselet és mindkét jog doktora több mint egy évi tartózkodás után tért vissza Nagyszombatra. Visszatérte után, mint világi, mert hogy kath. pap lett volna, sehol se akadunk nyomára, rendezte a káptalan könyvtárát és levéltárát. 1699-ben újból kapott meghívást a nagyszombati akadémia jogi tanszékére. Most már engedett a meghívásnak és jogi tankönyvet is írt hallgatói számára. A hitbuzgó férfi fejébe vette, hogy Istentől kapott hivatást a protestánsok visszatérítésére. 1711-ben Bécsben járt I. József királynál, hogy e törekvésében őt pártfogolja és 1712-ben szintén Bécsben járt és ott adott ki munkákat. Végre 1718. okt. 1. meghalt Nagyszombatban. Könyvei nagyobbrészt az esztergomi főegyházmegyei, akkor még káptalani könyvtárba kerültek.
== Művei ==
* Disputatio Theologica De Vocatione Abrahami, juxta locum Genes. 12. vers 1. 2. 3. Quam ... Sub Praesidio ... Francisci Burmanni... Publicè ventilandam proponit ... Ad diem 21. Februarii. Ultrajecti, 1672.