„Lőcsei Pál (újságíró)” változatai közötti eltérés

▲Asszimiláns magyar kispolgár családból származott, szülei a holokauszt áldozatai.Gimnáziumi tanulmányai megszakítása után (1939) ipari tanuló, majd lakatos szakmunkás lett Békéscsabán, ill. Budapesten. Élete ekkor összekapcsolódott a munkásmozgalommal (1939–1944). A deportálás előtt állók békéscsabai gyűjtőtáborából megszökött, Budapestre menekült (1944) és ottani vasmunkás társaival fegyveres csoportot alkotva, harcolt a német megszállók és magyarországi támogatóik ellen (1944). – A 2. világháború után a békéscsabai Alföldi Népújság, majd a Viharsarok munkatársa (1945–1946), illetve az MKP Csongrád megyei napilapja, a Magyar Alföld felelős szerkesztője (1946–1947), majd a Szabad Nép fővárosi kiadásának szerkesztője (1947–1948), az agrár-, a külpolitikai, ill. az elméleti rovat vezetője (1948–1954). A Szabad Nép un. újságíró-lázadásának egyik kezdeményezőjeként határozottan kiállt Nagy Imre reformprogramja mellett és élesen elítélte a törvénysértéseket (1954. okt. 22–25.). A felettesei által kívánt önbírálat megtagadása ezután távoznia kellett a Szabad Néptől (1954. nov.). – Mialatt az ELTE Lenin Intézetének kétéves kurzusán tanult , egyidejűleg legális és féllegális politikai tevékenységet folytatott a pártellenzék reformeszméinek megismertetése és a pártelit második vonalának aktivizálása érdekében (1955. január – 1956. október). 1956. október 23-án délelőtt részt vett a Szabad Nép rendkívüli szerkesztőségi taggyűlésén, ahol jelképes rehabilitálásaként beválasztották a PB-hez menesztett küldöttségbe . A pártközpontban a jelenlévő pártvezetőkkel (Gerő, Kádár, Révai, Marosán) vitázva szót emelt a készülő tüntetés betiltása és a karhatalom lőfegyverhasználata ellen, majd még ugyanazon a napon kapcsolatot teremtett a sajtó szabadságát követelő forradalmárokkal is. Kezdeményezésére a felkelőknek tett engedmények és a fegyverhasználat elleni kölcsönös fellépés révén sikerült a Szabad Nép székháza ostromának idején elkerülni a rádiónál bekövetkezett, halált okozó tűzpárbajokat (1956. okt. 23–24.). A forradalom idején egy deputáció tagjaként a forradalom. nemzeti demokratikus jellegének nyilvános elismerését sürgette Nagy Imre miniszterelnöknél (1956. október 27.). A Magyar Szabadság c. független napilap egyik alapító szerkesztője (október 29.–november 3.). A szovjet katonai intervenció másnapján a jugoszláv követség által felkínált „menedéket” nem fogadta el (november 5.), és rendőrségi kitoloncolásáig egy demokratikus ellenzéki lap kiadását szervezte Sopronban (november-december). Budapesti állandó lakásán letartóztatták (1957. január 20.), 15 hónapig tartó vizsgálati fogságban volt magánzárkában (1957. január 1958. április). A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa egyedüli vádlottként, titkos perben 8 évi börtönre ítélte (1958. május 14.). 5 és fél év letöltése után 1962. július 1-jén kétharmadolással feltételesen szabadlábra helyezték. Ezután a Nagyvásártelep termékcsomagolója (1962. augusztus-november), a KSH félállású előadója (1962. december-1965. március.) Autodidaktaként kezd általános és családszociológiát tanulni (1963–1965), és az MTA Szociológiai Kutató Csoportjába, majd Kutató Intézetébe kerül (1965–1985). Szociológusként családszociológiával foglalkozott. Részt vett a Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) előkészítésében, a TIB alapító tagja. Párizsban 1988. június 16-án beszédet mondott a Nagy Imre és mártírtársai tiszteletére tartott emlékgyűlésen. 1989. június 16-án ő búcsúztatta a Nagy Imre perben kivégzett Szilágyi Józsefet a rákoskeresztúri Új Köztemetőben. 1989 után haláláig számos politikai publicisztikát írt.