„Új történészek” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Megmaradt. |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
4. sor:
''Indokaik:''
[[Egyesült Királyság|Nagy-Britannia]], a közhiedelemmel ellentétben nem próbálta megakadályozni Izrael létrejöttét, sokkal inkább gátolta az [[Palesztina|arab-Palesztina]] megalakulását.
Az [[arabok]] nem kizárólag önszántukból hagyták el a brit mandátumterületet (ahogy szerintük azt a „régi történészek” állítják). A kialakult történetírás szerint a zsidók voltak kedvezőtlenebb helyzetben az [[Arab–izraeli konfliktus#Az első arab–izraeli háború (a függetlenségi háború)|1948-as háború]] kitörésekor; ám mivel az arab államok nem alakítottak ki egységes – Izrael ellenes – álláspontot, ezért ez sem egyértelmű. És az utolsó, egyben aktuálpolitikai állításuk, hogy a jelenlegi palesztinai arab és zsidó konfliktusért elsősorban Izrael a felelős.<ref>''No peaceful solution'' Miron Rapaport interviewed Avi Shlaim for “Ha’aretz Friday Supplement” (2005. augusztus 11.) http://www.editriceilponte.org/_files/HaaretzInterviewEnglish.pdf</ref>
14. sor:
Miközben Shlaim egy nem létező - Abdallah király és Golda Meir közti - paktum bizonyítékát látja abban is, hogy a britek nem akadályozták meg a Jordán uralkodót területszerzési terveiben, a valóságban ez Bernard Burrows<ref>Memorandum by Bernard Burrows, Feb. 9, 1948, FO 371/68368/E296, idézi a megjelölt tanulmányában Karsh.</ref> (közel-keleti részleg) saját szavaival épphogy azt jelentette, zöld jelzést adtak arra, hogy akár az ENSZ által kijelölt határokon túl, a születendő zsidó állam rovására is növelhesse Abdallah saját országát. Csak a brit kivonulást ne zavarja a területről, és ne rángassa bele őket egy nemzetközi konfliktusba.
Az „új történészek” mindegyike lényegében határvonalat húz Izrael állam megalakulásánál. Az azt megelőző, és előkészítő több mint fél évszázados eseményeket csak annyiban érintik, amennyiben téziseikhez fel tudják használni. Így a mandátumterületen meglévő – már a [[19. század]] végén jelentkező<ref>1894-ben fordították először arab nyelvre August Rohling: ''Der Talmudjude'' című gyűlöletkeltő, antiszemita munkáját. 1920-ban pedig a ''Cion bölcseinek jegyzőkönyveit''. Forrás: http://www.matthiaskuentzel.de/contents/antisemitism-in-the-middle-east-abbas-and-hamas</ref> - zsidóellenes tendenciákról: nyomtatott propagandáról, a halálos áldozatokat is követelő pogromokról (1920-21: Jeruzsálem, Jaffa; 1929: Hebron, Safed; 1936-39: ún. "arab felkelés"), és a [[második világháború]] alatt, a [[jeruzsálem]]i [[főmufti]]nak,[[Mohammad Amin al-Husaynin]]ek a [[
Morris [[1987]]-es könyvének egyik alapállítása, hogy a majdani Izrael vezetői már az [[Arab–izraeli konfliktus#Az első arab–izraeli háború (a függetlenségi háború)|1948-as függetlenségi háború]] előtt elhatározták, hogy ''etnikai tisztogatást'' hajtanak végre az arab lakosság körében, és programot készítettek elűzésükre. Bizonyítékként említi a Zsidó Igazgatási Ügynökség [[1938]]. június 7-12. közötti ülését, melyen az megtárgyalta az 1936. november – 1937. január között tevékenykedő angol Peel bizottság jelentését, melynek a brit vezetés adott felhatalmazást a munkára, hogy kiderítse, mi robbantotta ki az arabok felkelését, és tegyen megoldási javaslatot a rendezésre. Ez a bizottság egy arab, egy zsidó és egy brit mandátumterület kialakítását szorgalmazta, valamint lakosságcserét az etnikai feszültségek oldására.<ref>REPORT of the PALESTINE ROYAL COMMISSION (a bizottság jelentése a Népszövetséghez. XXII. Fejezet - megosztási terv, 10. pont – Föld és lakosság csere)
20. sor:
</ref> Morris erről tudatosan hallgat, és az egészet a zsidó vezetés által kitalált „etnikai tisztogatási” tervnek állítja be.
Tézisének alátámasztására megjelöli [[
"A területen, melyet a Zsidó Államnak jelöltek ki több mint 520 000 zsidó él (leszámítva a Jeruzsálemben lakókat, akik szintén állampolgárságot nyernek) és körülbelül 350 000 nem zsidó, majd’ mindegyikük arab. A jeruzsálemi zsidókat is számítva, a születendő állam lakossága nagyjából egy millió fő, amiből 40 százalék nem zsidó. Ez a számarány nem biztosít erős alapot egy Zsidó Államnak: és ezt a tényt éles valójában látnunk kell. Egy ilyen összetétellel, még az sem állítható teljességgel, hogy a kormányzatban zsidó többség lesz… Addig nem lesz stabil és erős Zsidó Állam, amíg a zsidók többsége csak 60%-os, és amíg ez a többség csak 600 000 fő.
| |||